Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-256

256. országos ülés jonins 8. 1886. 355 vagyok győződve arról, hogy be fog az idő következni, midőn Magyarország közönsége, ugy mint más ország népei, érezni fogja a hatását a közgazdaságra ránehezedő közgazdasági terheknek és akkor egész erővel r — mert csak egész erővel lehet elérni — be fog következni a fordulat, a melyet akarunk : Magyarország közgazdaságának, az önálló vámterületen, a nemzeti politika alapján való eonstalása. {Ugy van! a szásó baloldalon.) Legyen mindenekelőtt szabad néhány szót koezkáztatni azon irányról, a melyet felfogásom szerint — reménylem t. elvtársaiméval is megegyezőleg — a vámpolitikára nézve követendőknek tartok. (Hállljuk!) Magyarországon a vámpolitikának és közgazdasági politikának első princípiumának annak kell lenni, hogy mezőgazdaságunknak piaczokat biztosítsunk, fejlődő iparunkat lehetőleg megvédjük és fogyasztó közönségünknek azon iparczikkekre nézve, a melyek hazánkban egyelőre elő nem állíttatnak, vagy egyáltalában elő nem állíthatók, mód nyujtassék arra, hogy azokhoz a lehető legolcsóbban jusson. Ezek, azt hiszem, azok az érdekek, a melyeknek Magyarország közgazdasági politikáját vezérelni kellene. De ha egy tekintetet vetünk a létező vámtarifára és tekintünk azon fejlődésre, a melyen vámtarifánk 1867., illetőleg 1868. óta keresztülment, mindent találunk, csak megegyezést nem ezen általam imént jelzett elvekkel. (ügy van! a szélső baloldalon.) Mérsékelt védvámokkal kellene iparunkat védeni, de iparunknak védelme egyáltalában Austriával szemben, a hol egészen szabad a forgalom, nem eszközölhető. Fogyasztási piaczokat kellene szereznünk, de az osztrák védvám politika következtében kiszorulással fenyegettetünk a közép-európai piaczokról. Fogyasztásunk nagy mérvben meg van terhelve vámokkal, melyek kivált az osztrák ipar érdekében lettek behozva. Magyarország ha önálló vámterületen vezethetné és intézhetné közgazdasági ügyeit, nem volna kénytelen sem Németországgal egy bizonyos mérvű hallgatag vámháborút, sem Komániával nyilt vámháborút folytatni. Magyarország hivatásának élhetvén, szerződést köthetne Német országgal, a mely nagyon szívesen és kétségtelenül engedményeket tenne mezőgazdaságunknak, ha megnyitnók neki azon óriási fogyasztási piaczot iparczikkei tekintetében, a melyet mi képezünk; ha pedig mezőgazdaságunknak nyitva lenne az út nyugat felé, akkor kelet felé lehetne feladatunkat teljesíteni. Akkor nem kellene vámháborúban lennünk sem Eomániával, sem a Balkánfélsziget tartományaival, hanem akkor mi ezekkel vám szerződést köthetnénk, sőt — azt hiszem és óhajtom — még közelebbi vámszövetségbe is állhat nánk velők, a mi ugy közgazdaságilag, mint politikailag nagy előnyünkre szolgálna; {Ugyvan! bálfelől.) mert, t. ház, valamint Austria a mi kevésbé fejlett eulturállapotunkon, a mi elmaradott helyzetünkön erősítette meg saját iparát, ugy mi a keletnek kevésbé fejlett társadalmi és eulturalis viszonyain tudnók erősbíteni és kifejleszteni iparunkat, mert arra más mód egyáltalán nem kínálkozik és ha ezen állapot fennállna, akkor teljesíthetnők másik feladatunkat, tudniillik közvetíthetnők a kelet kereskedelmét nyugat felé és kiragadhatnék kereskedelmünket azon localis, szűkre korlátolt természetéből, a melyben jelenleg ismét sínylődik. Mert az, t. ház, nemcsak egy elmélet, hanem egy megállapított igazság, melyet egy angol nemzetgazda oly kitűnően és helyesen kifejezett, midőn az mondta: hogy az a politika, mely megakadályozza, hogy egy fogyasztó közönség igényeit iparczikkekbenés gyártmányokban ott elégítse ki, hol azokat legelőnyösebben lehet kielégíteni, az egyúttal meggátolja, hogy nyersterményeit ott árusítsa, hol legdrágábban lehet eladni. Ezen két dolog közt összefüggés van és mivel ez igy áll, annál súlyosabb és terhesebb azon vámpolitika, melyet a t. kormány követ Magyarországon és a mely 1868. óta fokozatosan terheli Magyarországot és a helyzetet napról-napra, évről-évre rosszabbá teszi. (Ugy van halfelöl.) Hogy ezt illustrálhassam t. ház, egy íövid visszapillantást akarok vetni a magyar vámpolitika fejlődéíére az első kiegyezés óta. Az 1867-iki kiegyezés alkalmával — legnagyobb sajnálatomra és azt hiszem, az országnak nem szerencséjére — elmulasztatott annak biztosítása, a mit akkor tán könnyebben lehetett volna biztosítani, mint most: az önálló vámterület megteremtése. (Ugy van! balfelöl.) De az 18G7-iki vámpolitika legalább nem terhelte meg fogyasztásunkat elviselhetetlen módon. Annak elve, alapprinuipiuma a szabad kereskedelem volt. Az csakugyan azt követte, hogy piaczot biztosított és megtartott mezőgazdaságunknak oly piaczokat, hol mezőgazdaságunk terményeit legalább bírtuk eladni, másfelől pedig azon helyzetben hagyta fogyasztóinkat, hogy gyári iparezikkeiket ott vásárolhatták, hol azokat aránylag legolcsóbban kaphatták; de 1878-ban egész más irányt követett már a kormány. A t. ministerelnök ur akkor nagy ígéretekkel és nagy tüntet í zajjal vonnlt fel Bécsbe, hogy Magyarország érdekei szempontjából ott jobb és a fennálló állapotnál kedvezőbb kiegyezést fog kieszközölni. De a. mily zajjal indult útnak, oly csendesen jött haza; (Ugy van! bálfelől.) mert nemcsak hogy nem sikerült neki az 1868-iki vámtarifa állapotát megjavítani, hanem épen ellenkezőleg abban az irányban engedte a dolgokat fejlődni, a mely Magyarország érdekeivel a legellentétesebb, tudniillik a védvámok irányában. Illustrálják ezt azon percentuaiis viszonyt feltüntető adatok, a