Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-242
242. országos ülés május 15. 1886. 119 üzleti túlkiadásokra. (Sálijuk!) Ez már sokkal nehezebben igazolható, mint az építkezéseknél való túllépés, daczára annak, hogy száz meg ezer és nem tudom hány tételből áll. Horánszky t. képviselőtársam tegnap azt mondta, szeretné tudni, hogy vájjon ezen kiadások között, melyek a 3 millió és annyi százezerét meghaladják, van-e csak egy is, a mely beruházás, mert ha van, ő akkor nem bízik az adatokban és már azért sem szavazná meg az összeget. Én annak kutatásába, hol végződik az üzleti kiadás és hol kezdődik az új építkezés vagy befektetés, menni nem fogok. Igen nehéz a kettő közti határt megvonni és megmondani, hogy valamely építkezés egyszerű karbantartás-e vagy már új építkezés? De egyet kijelenthetek és azt hiszem, ez nyomatékkal fog birni a t. képviselő ur előtt és ez az, hogy ugyanazon egyének, a kik régebben vezették a vasutak ügyeit, voltak azok, kik meg nem változtatott elvek szerint eszközölték az üzleti kiadások kiszámítását, semmi újabb rendszert nem hoztam be a vasutkezelésbe 1885 végéig. Horánszky Nándor: Tehát régen is igy volt ?! B. Kemény Gábor közmunka- és közlekedési minister: Azelőtt is igy volt és semmi változtatás e tekintetben nem történt és csak abban az esetben lehetne ebből argumentumot csinálni, ha a vasut-igazgatóságot kívánná talán valaki e tekintetben külön felelősségre vonni és külön hibáztatni érte, hogy ha az elvekben változtatás lett volna és nem ugyanazon emberek eszközölték volna az üzleti kiadások kiszámítását. Most má,r e tekintetben" részben új rend áll fenn ezen évben és némi adatokat be lehet szolgáltatni az öt hónap után azt illetőleg, hogy mi az eredmény. Az eredmény az, hogy a jövedelmek emelkedése mellett, a mi már most körülbelül 500 ezer frtot tesz a magyar államvasutaknál, az egyes üzleti igazgatások a kiadásokat összesen nem hágták túl az első negyedben és mert a nyilvántartás sokkal élesebb és az eljárás gyorsabb volt, már most tudhatjuk az első negyed eredményét. Tudjuk, hogy a budapesti üzletvezetőségnél — ezen egynél — túlhágás van körülbelül 100 ezer forint, de a többi üzletvezetőségeknél több mint 100 ezer frtnyi megtakarítás van, úgy hogy bizton lehet remélni, hogy azon összeg, melyet az üzletvezetőségek részére a budgetbe felvettünk, elég lesz arra, hogy a vasutak ilynemű kiadásai fedeztessenek. Megkívánom itt jegyezni, hogy épen a legnehezebb hónapok: január, február, márczius — még csak deczember olyan, a mely ezekhez költség szempontjából hasonlítható és nagyon jól tudom, 1884-ben és régebben is túlkiadások fordultak elő az üzletvezetőségnél épen azért, mert az összeget felosztották 12 egyenlő részre és azután azon összeg, a mely az üzlet fen tartására az egyes üzletvezetőségnek volt szánva, kiadatott az első hónapokban, minek folytán előállott az az eset, hogy a téli hónapokban azt mondták, hogy ezzel nem lehet kijönni és többet kértek, de mikor a nyári hónapok bekövetkeztek, akkor a többkiadás nem vonatott le és az eredmény az lett, hogy minden évben emelkedtek az üzleti kiadások. Azon ellenvetéssel találkoztam, hogy ha valamely hiba volt, hamarább kellett volna a közlekedési ministernek ezt észrevenni és úgy intézkedni, hogy a végén ne álljunk szemben ily nagy deficittel és ne ébredjünk oly nagy zavarra, a melyet azután igen nehéz helyrehozni. T. képviselő ház! Érzem a vádnak súlyát és akár magának a vasúti igazgatóságnak, akár a ministeriumnak tulajdonítják az elkövetett hibát, nagyon objective tekinthetem. Tudom, hogy a politikai felelősség engem terhel. Kagyon jól ítudom, hogy sokkal fontosabb maga az az elv, mint az, hogy egy minister tárczáját megtartsa, vagy meg ne tartsa és nem is akarok a kérdés, a vád elől, ugy a mint az fennáll, kitérni. (Halljuk!) Visszatérek azonban itt arra, miként történt az 1885-iki túlkiadás az építkezések terén s miért nem vette azt a ministerium hamarább észre és miért nem intézkedett hamarább. Tájékozásul legyen szabad megjegyeznem, hogy az építkezések csak 1884-ben adattak át a vasutigazgatóságnak. Az 1883. év közepén történt ugyan e tekintetben az az intézkedés, még pedig magának a vasut-igazgatóságnak belegyezésével, sőt helyeslésével, hogy az összes vasúti építkezések keresztülvitelével a vasúti igazgatóság bízatott meg; de már akkor az 1883-ikibudgetmeg lévén állapítva, még a központból kellett az összegeket utalványoztatok Méltóztatik tudni, mily nehéz, kivált nagyobb építkezéseknél, időközönként tisztába jönni a munka állásával és különösen a pénzkiadásokkal, annyival inkább, mert pótkezelési negyed a régibb időkben nálunk is volt. Tehát: az 1884-ik volt az első év, melyben nem csak vasúti építkezésekkel meg volt bízva a vasúti igazgatóság; de a budget is a szerint volt összeállítva. De hát mikor adatott ki az első rendelet a ministerium részéről arra vonatkozólag, hogy a túlkiadások, melyek a jelentésekből már észrevehetők voltuk, helyrehozassanak ? Történt ez már 1885. évi januárban és jött erre egy előterjesztés a vasutigazgatóság részéről február 22-én, melyben az az indítvány és ajánlat volt téve, hogy engedtessék meg a vasutigazgatóságnak azon 7 vagy 8 százezerre menő összes hitelt, mely 1884. végén a szőnybrucki vasút helyreállítására pótlólag szavaztatott meg az országgyűlés által, egyszerűen felhasználni és zárszámadásilag igazolni. Visszatérek itt még egyszer arra, hogy ezen összeget az országgyűlés 1884. végén szavazta