Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-242

114 242. országos ülés május 15. 1886. leg befolynak s midőn semmi előre nem látható nagyobb kiadás szüksége fenn nem forgott s ép oly kormány alatt, a mely pénzügyeink rendezését irta zászlajára s mely évek óta az egyensúlyt a rendes kiadásokban helyreállítottnak állítá: két év alatt a költségvetés keretén kivül 21 — sőt a mint kifejtetett — 30 millió túlkiadás jelentkezzék, az csak nálunk történhetik meg, hol az alkotmányossággal és a költségvetési joggal gúnyt és könnyelmű játékot űznek. Én ugy találom, t. ház, hogy a pénzügyi bizottság e kényes kérdésben nagy óvatossággal, hogy ne mondjam túlengedékenységgel járt el s mintha a parlamentet kimélni akarná az erősebb rázkódástól, csak ugy apránként, kis adagokban adja be a mérget. Bevallja, hogy a bizottság maga is kellemetlenül volt érintve az államháztartás ily módon történt megzavarása által; bevallja, hogy az előirányzaton fölül jelentékeny túlkiadások és póthitelek mutatkoznak; bevallja, hogy e túlkiadások az állampénztári készleteket, nemcsak a most kért 21 millió, hanem még nagyobb összegek erejéig vették igénybe. Vagyis a mint rebesgetik — és mint ki lett mutatva — még további 10 —15 millióra lesz szükség, hogy a költségvetésen fölüli összes túlkiadások fedezve legyenek; de hát miért nem vallják be most azt is egy füst alatt, miért nem terjesztik elő a szomorú gazdálkodásnak egész eredményét, hadd láthassa tisztán a nemzet, hogy minő kezekbe van letéve az állam sorsa, hadd tudhassa meg az ország, hogy jogaival, alkotmányával és vagyonával minő könnyelmű játékot űznek azok, kik csak a jelennek élnek és a jövőre nem gondolnak. Előadja a pénzügyi bizottság, hogy csak az államvasutaknál két év alatt 9 millió túlkiadás fordult elő, hogy az utalványozási joggal nemcsak a közlekedési, hanem a többi ministerek is mint egy 7 millió erejéig visszaéltek, hogy e példát követték utalványozási joggal felruházott alantas közegeik is. Bevallja a kezelésnél az ellenőrzés hiányát s kimondja, hogy biztosítékokat kell szereznünk arra nézve, hogy azok többé elő ne forduljanak; de azt elhallgatja, hogy minők legyenek e biztosítékok. Szerintem e biztosíték csak egy lehet: e kormány és e rendszer megbuktatása. (Helyeslés a ssélsö halon) A pénzügyi bizottság pedig nem ezen egyedül hatásos gyógyszert ajánlja, hanem saját hatáskörét kicsinyelve, azt mondja, hogy nem tartja magát hivatottnak e tálkiadások jogosultságának bírálatára, sőt véleménye szerint a törvényhozásnak is nem most, hanem majd a zárszámadásokkal kapcsolatosan kellend azokat bírálnia. Mondhatom, hogy szép vigasztalás és szép tanács s valóban szép alkotmányos ellenőrzési jog lenne az, hogy most teremtsünk egy bevégzett tényt s majd « bíráljuk akkor, a midőn azon többé változtatni | nem lehet, a midőn a felelősség alól már előre mentesíti a kormányt a törvényhozás mostani beleegyezése. En megvallom, hogy a pénzügyi bizottság e kétértelmű magatartásával szemben jól esik olvasnom a zárszámadási bizottság határozati javaslatát, a mely constatálja, hogy mindenhol — még a személyi kiadásoknál is — előforduló nagymérvű kiadásokat rosszal] a s a költségvetés keretén kivüli és felhatalmazás nélküli túlköltekezéseket jövőre eltiltandónak tartja. A zárszámadási bizottság e szemrehányásai a pénzügyi bizottság megrovásaival együtt oly súlyos vádat képeznek saját pártja részéről, miszerint alig hiszek parlamentet amiénken kivül, mely ily előzmények után a kormány vád alá helyezését ki ne mondaná s az anyagi felelősség esetét meg ne állapítaná. Nálunk természetesen ezt a többség csökönössége miatt keresztül vinni nem lehet, mert nem a parlament a kormányt, hanem a kormány uralja a parlamentet s igy nem marad más, mint hogy az esetet szigorúan bírálva, legalább annak szomorú tanulságait a nemzet előtt feltárnunk. Közlekedésügyünk igényelvén legnagyobb kiadást, természetesen a túlkiadások h e téren mutatkoznak le nagyobb mérvben s igy nekem is azokat kell bonczkés alá vonnom. T. ház! Én mindenekfelett méltányos és igazságos szoktam lenni (Helyeslés) s igy nem tudnám megtagadni azt, hogy közösügyes kormányrendszerünk, az ő roppant adóterheivel, államjavaink elpazarlásával és ijesztő módon felszaporodott államadósságainkkal szemben némi — bár azokkal sehogy arányban nem álló — eredményt mutathat fel népnevelésünk^és a vasutak terén. Közlekedési eszközeink kétségtelenül örvendetes fejlődést mutatnak s vasutaink magyarosítása körül is tagadhatlan érdemei vannak közlekedési kormányunknak; de a midőn ezt készségesen elismerem és őszintén bevallom: másrészről azt is kénytelen vagyok a mérleg másik felébe helyezni, hogy a tett építkezések és felszerelések sehogy sem állanak arányban azon roppant terhekkel, a melyeket az országra róttak, azon roppant adósságokkal, a melyeknek évi kamatterhe a 115 milliót megközelíti s a mit a párszáz millió értéket képviselő vasutakkal és más befektetésekkel igazolni egyáltalában nem lehet, a mint azt a kormány és a pénzügyi bizottság előadója minden alkalommal megkísérli; mert e befektetésekre, az e téren való haladásra csak akkor hivatkozhatnának jogosan, ha azokat az állam rendes jövedelmeiből létesítették volna, a mint ez minden más államban történni szokott; de a midőn pár száz milllió forint beruházással 2.000 milliónyi statusadósság áll szemben: akkor valójában minden méltányossági hajlamaink mellett is e kormány gazdálkodása csak kárhoztató