Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-237
237. országos ülés május 8. 1886. b ur azon ethicai érv alatt, melynek alapján el akarja fogadtatni ej avaslatot? Vagy értitalán azon érzületet, mely már ugy is erős, hogy tudniillik a katona különb, mint a polgár, hogy e kettő el van szigetelve egymástól és a katona lenézi a ezivilt? Vagy látja talán az erkölcsi és ethicai hatást abban, hogy a nép gondolkodóba esik és számot vet magában: micsoda áldozatokat kivannak tőlem, mit ér az, a mit védelmezek és mibe kerül a védelem? És higyje meg a minister nr, ha a nép elkezd majd párhuzamot vonni és azt fogja látni, hogy a védelem sokkal többe kerül, mint a mit véd: ennek más erkölcsi, ethicai hatása lesz, mint ő gondolja. De mindazon érvek közül, melyekkel a minister ur iparkodott bizonyítani, hogy őt mi vezette e törvény megalkotásánál: azt gondolom, egyet sem kellett volna említenie. Nem vezette a minister urat semmi. Egyszerűen azért nem, mert e javaslatot nem ő csinálta. Hát mire való akkor előállani: ezek meg azok a szempontok voltak rá mérvadók? De hiszen, ez természetes is : hiszen e javaslatot az osztrák ministerrel egyetértőleg terjesztette be. Csak nem akarja velünk elhitetni a minister ur, hogy ő fogalmazta a javaslatot, az osztrák minister pedig lekopizálta ? (Derültség a szélső baloldalon.) Ne méltóztassék tehát előtérbe tolni azon érveket, melyek vezették. Befolyt oda más is, nem csak ő. Különös is volna, ha az osztrák ministert egészen más érvek vezették volna — legalább úgy adta elő a Reichsrathban — a t. minister urat is mások, a javaslat pedig mégis ugyanolyan lett. S talán a közös kadügyminister urnak is volt ebbe némi beleszólása. De, t. ház, ez érvek teljesen tarthatlanok; és azt hiszem, nem kevésbbé tarthatatlan azon érv is, melyet a minister ur katonai szempontból hozott fel. Méltóztatik tudni a t. háznak, hogy a javaslatban mi foglaltatik. Be lesznek híva a népfölkelésbe a 42-ik évig először azok, a kik katonai szolgálatuknak teljesen eleget tettek és el lettek bocsátva; be lesznek másodszor híva, a kik ideiglenesen fel voltak mentve; és be lesznek híva harmadszor azok, a kik a sorozásoknál teljesen alkalmatlanoknak találtattak. És el lesz osztva ezen egész contingens két részre: a 32 éven alóliak be lesznek sorozhatok a közös hadseregbe, a többiek a tulajdouképeni népfölkelést fogják alkotni. Nem nagyon nehéz legalább approsimative megállapítani a számokat, ámbár a minister urnak egész javaslatában, sőt egész indokolásában mindenütt érezzük annak a hiányát, hogy a számokra sehol rá nem mutat. A közös hadseregbe évenkint körülbelül 100 ezer és valamivel több ujoncz lesz besorozva és körülbelül ugyanannyi lesz elbocsátva ; a 32 és 42 év között tehát minden évre esik 100 ezer ember. Ez maga ád egy milliót. Azoknak számát, a kik ideiglenesen vannak felmentve, maga a minister ur 100 ezerre teszi. Ez természetesen csak a 32-ik évig szól, azon túl szintén lehet körülbelül ugyanannyit fölvenni. Ez tehát tisztán Magyarországra tesz 200,000-et, a Lajthán túlra szintén 200 ezerét lehet számítani s ez összesen tesz 1.400,000 embert. Azoknak száma, a kik a sorozásnál végleg el lettek bocsájtva, de be lesznek hívhatók, sokkal lejebb marad a valóságnál, mint túlmeg)^ azon, ha a 19 és 40 év közöttieket, legalább is 60ü,000-re teszszük. Ez tesz összesen 2 milliót. Tehát 2 millió ember életéről, sorsáról van ezen törvényjavaslatban szó, melyet oly felületesen indokolva nyújtottak be ide a képviselőházba. És első sorban ezeknek azon része, a kik a 36 évet még be nem töltötték, oda lesz állítva, hogy úgy mondjam, az első csatavonalba teljesen kiképzetlenül és oly állapotban, hogy a fegyvert sem tudják kezelni, ki lesznek szolgáltatva az ellenség kénye-kedvének. (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Hogy pedig ezen számok egyáltalában nincsenek túlozva, arról meggyőz bennünket magának a honvédelmi ministernek indokolása, amelyben fölemlíttetik, hogy Németország hadereje 5.700,000, Olaszországé közel harmadfél millió, Oroszországé pedig több mint 10 millió. De én ezen számokat, t. ház, nem akarom komolyan venni, mert ha komolyan venném. legelső kérdésem az volna a t. minister úrhoz, hogy: miként tudja ő megegyeztetni azon felelősséggel, melylyel e háznak tartozik, hogy itt évről-évre mindenkor azon hitben tartott meg bennünket, hogy a monarchiának s a birodalomnak biztonságáról kellőképen gondoskodva van; és mindenkor elhallgatta azt, hogy mi csak 1.200,000 embert tudunk harcztérre állítani, holott pl. Oroszország 10 milliót; és miként tudott a minister ur tagja maradni a kormánynak, inely évről-évre folyton ezen hitben tartott bennünket, sőt ezen hitben áldozatokat követelt tőlünk, mindenkor úgy tüntetve fel a helyzetet, mint a mely semmi okot aggodalomra nem szolgáltat 1 ? (Élénk helyeslés a szélső balon.) De mondom t. ház, hogy ezt az egész dolgot, mint a minister ur többi érveit is nem kell olyan nagyon komolyan venni. Hiszen a minister ur maga ijedne meg tőle, ha csakugyan úgy mozgó síttatnék ez a népfölkelés és ő maga lenne hivatva, hogy ott valami vezérszerepet vigyen. Hová legyen akkora sereggel? Mit fogna csinálni 1.200,000 rendes harczossal, midőn oldalvást a népfölkelés rendetlen csapatai 2.000,UOO-ót tennének ki. Hová lenne a fegyelem, hová minden hadirend? Vajjou azok a katonák, a kik most először találkoznak a harcztéren tisztjeikkel , micsoda bizodalommal viseltetnének azoknak parancsai iránt? Maguk a tisztek, a kik a katonaságnak jellemét nem ismernék, ! hogy vájjon megbízható-e, hogy azok követni fog-
