Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-217

217. országos ülés márczins SÍ. 1888. m ur sem mulasztotta el az imént annak lehetőségét megengedni, hogy fordulhatnak elő események, a melyekben ezen kötelezettséget Egyptom nem fogja teljesíthetni, a mi annál valóbbszinű, mert mint igen jól tudjuk, a szudáni lázadásnak még máig sincs vége. Nem régen, mintegy két éve annak, attól tartottak, hogy a mahdi nemcsak íelső Egyptomot fogja elfoglalni, hanem meglehet, egészen a pyramisokig előnyomul és a khedivét trónjáról letaszítja. Hogy ez esetben azután az alkirály képes volna-e ezen kötelezettségét teljesíteni, azon valóban kételkedem, mert végre is az országnak az ellenséges támadás ellen való megvédése, mint az önfentartás kötelessége, minden egyéb kötelezettség előtt jár s e részben meg vagyok győződve, hogy maguk a garantirozó hatalmak önként beleegyeznének abba, hogy mintsem Egyptom idegen hatalom kezébe kerüljön, inkább a kamat és a törlesztés egy évig, vagy ha kell több évig is maradjon el. Az, hogy az európai bizottság az egyezmény megtartására fel fog ügyelni, az imént említett esetben hatását tökéletesen elveszti. Hiszen méltóztassanak visszaemlékezni, hogy miután Görögország felszabadult, Franczia-, Angol- és Oroszország szövetkeztek arra, hogy az új királyságot lábra állítsák és miután annak pénzügyei a lehető legszánandóbb helyzetben voltak, számára 60 millió franc erejéig terjedő kölcsönt közvetítettek, kikötvén nemcsak azt, hogy a kölcsönért járó kamatok és törlesztés minden más kiadást megelőzzön, hanem azt is, a mi a jelen szerződésben szintén biztosíték gyanánt szerepel, hogy a nevezett három hatalmasság képviselői a szerződés teljesítése felett őrködjenek. És mégis mi történt? Képes volt-e Görögország kötelezettségeit teljesíteni? Nem tudom, mikor szűnt meg a három hatalmaság kötelezettsége, de arra igenis emlékszem, hogy midőn a krimi háború alatt Görögország hajlamot mutatott arra, hogy Oroszországgal, tehát Anglia és Francziaország akkori ellenségével közösen megtámadja Törökországot, e miatt a franczia lapok keserű szemrehányásokat tettek Görögországnak, emlékeztetvén arra, hogy nemcsak hogy a nyugati államok voltak úgyszólván keresztszülői az új államocskának, hanem hogy azon kötelezettség, azon pénzbeli jótállás, melyet érette vállaltak, még az napig fennáll. Mindezeknél fogva, t. ház, azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy Magyarország, illetőleg Ausztria és Magyarország egyáltalában nincs közvetlenül érdekelve abban, hogy e kölcsönért jótállást vállaljon és hogy nincs kizárva azon lehetőség, hogy ezen jótállás valóban anyagi, vagyoni kötelezettséggé változzék át, a miért is barátaim és magam nevében kijelentem, hogy a jelen törvényjavaslatot, illetőleg egyezményt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: T. ház! Én nem tagadom azon érveknek súlyát, amelyeket az igen t. előttem szólott képviselő ur a javaslatnak elfogadása ellen felhozott és nem is érzem magamat hivatva arra, hogy az ő érvelésével szemben a javaslatot megvédelmezzem, indokainak czáfolatába bocsátkozzam, mert ez a kormány feladatát képezi. Csak annyit vagyak kénytelen röviden megjegyezni, hogy én a magam részéről az ő conclusiójával nem érthetek egyet és hogy a javaslatot elfogadom. Elfogadom azért, mert habár igaz az, hogy ha nz egyptomi pénzügyi kérdést elszigetelten, mint különálló tárgyat lehetne tekinteni, nem volna elegendő ok arra, hogy a mi monarchiánk és különösen Magyarország annak rendezése érdekében bármely eventualis áldozatot magára vegyen, nem zárkózhatom el az elől, hogy az egyptomi kérdés és annak azon ága is, mely most előttünk fekszik, a keleti kérdés nagy complexumának egy részét képezi és hogy a mi monarchiánknak különösen ragaszkodnia kell azon elvhez, hogy mind az, a mi a keleti kérdéshez tartozik, egyes nagyhatalmak különálló és egyoldalú intézkedésével meg nem oldható, nem rendezhető, hanem csak az európai concert egyeteme által. (Helyeslés a baloldalon.) Ezen elvből kiindulva, ha minden ebből folyó jogot monarchiánk számára vindicálunk, mint a hogy vindicálnunk kell, lehetetlen mereven elzárkóznunk azon terhek elől sem, melyek ebből néhanéha erednek s melyek azon óriási katonai terhek mellett, melyeket a monarchia nagyhatalmi állásának fentartása érdekében viselni kénytelenek vagyunk, valóban nem mondhatók nagyoknak. Ennyit azon szavazatom indokolására, melylyel a javaslathoz hozzájárulni fogok. De, t. ház, van a javaslatban mégis valami, a mi bennem aggodalmakat ébreszt és erre vagyok bátor a t. háznak és a kormánynak figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Az indokolás némileg dicsekvőleg mondja azt, hogy az egyezményt kötött nagyhatalmak semmiféle megállapodást nem láttak szükségesnek létrehozni azon eshetőségre, ha az itten elvállalt, egyelőre erkölcsinek mondott garantia vagyoni terheltetéssel járna. Az indokolás, mint mondám, mintegy dicsekvőleg hozza ezt fel, mert ebben biztosítékát látja annak, hogy ez az eshetőség annyira távol áll, hogy az erdekeit nagyhatalmak nem is tartották szükségesnek azzal foglalkozni. Én, t. ház, megvallom sajnálom, hogy ez nem történt. Sajnálom, hogy midőn tőlünk az elvi beleegyezés a jótálláshoz kéretik, nincs egyszersmind