Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-235

3g|, tU. orurtgw Ilii K*JU f- 1881. nek tekintem, hogy a mellette tartott beszédek közé még III. Napóleon szellemét is jónak talált* a képviselő ur felidézni. (Derültség a szélső haloldalon.) Ha humorizálni akarnék, fölemlíthetném és visszaidézhetném a 48—49-iki nagy napok emlékét, azt mondhatnám, hogy ezen nagy napok emléke kisért most bennünket. Akkor, midőn Kossuth izenetétől visszhagzott az ország, midőn százezrek siettek zászló alá a haza, a szabadság ügyének megvédelmezésére lelkesedéssel, reménynyel, ma némileg hasonló helyzetben vagyunk az akkori helyzethez. Önök most ismét százezereket akarnak zászló alá állítani, de az idők változtak, megsúlyosodtak fölöttünk s ma már a nótának változni kellene, mert nem Kossuth az, a ki jó magyar népének üzen, hanem a honvédelmi minister és a ministerelnök, vagy tulaj donképen nem is ők, hanem gr. Bylandt-Eheydt közös hadíigyminister. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Önök rendszerint mindent elkövetnek, hogy a lelkesedés utolsó szikráját is kioltsák a nép kebeléből, ne csodálkozzanak tehát, ha a nemzet az önök izenetét nem fogja megérteni. {Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház, kezdetben nem értettem, hogy miért van az a nagy izgatottság, az a lázas sietség, melylyel a t. kormány ezen törvényjavaslatot még az ünnepek előtt tárgyalni akarta. Hiszen ha jól tudom, a legközelebb múlt általános képviselőválasztások alkalmával az, hogy a hadkötelezettség még egyszer annyi időre kiterjesztessék, nem is képezte megbeszélés tárgyát jelöltek és választók között. A választók valóban nagyon meg voltak lépetve ezen merénylet által, hogy a hadkötelezettség tartama kétszer annyi időre kitérjesztessék. Egyébiránt megengedem, hogy ezen törvényjavaslat egészen beillik a mostani cabinet politikájának keretébe; hiszen minden adó emeltetik, hát miért ne emelnék a legsúlyosabb adót. a véradót? {Helyeslés a szélső baloldalon. Igaz! Ugy van !) Azt mondja Shakespeare: az őrültségnek is meg van a maga rendszere. (Derültség.) Midőn a honvédelmi minister ur indokolását elolvastam, valósággal borzalom szállott meg, a hol azon milliókról van szó, a mennyit egyes külállamok hadserege kitesz, tudniillik, hogy Oroszország 10, Kémetország közel 7, Francziaország közel 4 millió embert képes szükség esetén harcztérre dobni, mig mi csak 1.200,000-et. Ha | mi ezen számokat komolyan elfogadnák, valóban j nem tudom, mit kellene tennünk: vádoljuk-e a mostani kabinetet könnyelműségéért, hogy 18 év alatt nem figyelmeztette a nemzetet e helyzetre avagy a gondviselésnek, mely a nemzetek sorsát intézi, adjunk-e Isálát, hogy megmentett bennünket ezen szomszédokkal való összeütközéstől, nehogy iszonyatos tömegeik súlyával agyonnyomjanak bennünket. (Helyetlés a szélső baloldalon.) De, t. ház, elvtársaim részéről ezen számok már kellő bírálatban részesültek és kellő értékükre reducáltattak. Még a legbuzgóbb kormánypárti képviselők sem helyeztek nagy súlyt ezen számok apodicticus bizonyosságára. De azt mindenki tudja, hogy egy államnak hadi ereje nem épen a tömegtől függ, hanem attól, hogy mennyi harczképes kiképzett katonát tud a csatatérre állítani és azokat fölszerelni és élelmezni. Mert hiszen az országok története, de Ausztriának harczászati története is bizonyítja, hogy azon sok balsikernek nem annyira a számok fogyatkozása volt oka, hanem oka volt, hogy semmi eszme a katonaságot át nem hatotta; oka volt az, hogy a vezetés nagyon hiánj^os, nagyon rossz volt. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja at. honvédelmi minister ur, hogy ezen javaslatnál ugy a nemzetgazdasági, mint pénzügyi szempontok kellőleg megóva lettek, ezt bevezető beszédében meg is érintette. De, t. ház, én ezt megokolva sehol nem látom. Hiszen nemzetgazdaságilag merőben tarthatatlan azon érv, hogy béke idejében a népfölkelés behíva nem lesz, mert ha béke idejében is behivatnék azon száz meg száz ezer ember, akkor csakugyan tartani lehetne, hogy a fegyvert azok ellen fordítaná, a kik velők ezen méltatlanságot elkövették. De pénzügyileg is lehetetlen az államra, hogy ilyen áldozatot hozzon. A t. minister ur tehát a szükségből erényt csinál és állítja, hogy a nemzetgazdasági és pénzügyi szempontok megóvatnak. Épen ma olvashattuk a lapokban, hogy mennyibe kerül Magyarországon a népfölkelés nyilvántartása, évenkint tudniillik 230 ezer forintba, a felszerelés pedig 7 millióba, a mely évenkint volna a budgetbe beállítva. Katonai szempontból arra nézve maguk között a katonák között eltérő a vélemény, hogy vájjon a népfölkelésnek a hadsereggel egy időben való mozgósítása nem-e inkább hátrányos, mint előnyös. De főok, a melyért én a javaslatot el nem fogadhatom, az, mert nem akarom, hogy azok, a kik már 12 évig ki voltak téve, hogy a közös hadsereg és honvédségben az állam érdekeit védelmezzék, szükség esetén életöket koczkáztassák, azután ismét még legalább 10 évig hasonló esélynek ki legyenek téve, ez az osztó igazsággal nem egyeztethető. (Ugy van! balfelől.) De a javaslat indokolása nem is őszinte, mert tulajdonképen oka ezen javaslatnak az, hogy az intéző katonai körök belátták, hogy Bosznia oceupatiója folytán legalább 100 ezer ember egy esetleges keleti mozgalom alkalmával ott lekötve lesz, azért keresnek tartalékot. De még értem, ha valaki katonai szempontból e javaslatot védelmezi, de azt már épenséggel nem értem, ha ezen javas-