Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-234

23*. orsiágos iíés május 5. 1886. 333 igy szólítani meg az államügyek intézőit! Állítsatok engem a fenyegető ellenség elé, de megvárom tőletek, hogy mindennel, mitől a siker reménye függ, a hadászat mai színvonalán álló hadi organisatió, vezénylet és felszereléssel láttassam el ugy, hogy a lehető legnagyobb garantiám legyen arra nézve, mikép áldozataim: az élet, a melyet eldobni s az árvák, a kiket itt hagyni ezennel kész vagyok, nem lesznek hiábavalók, hogy azok conferálni fognak a legfőbb czélhoz, fajom uralmának, a magyar politikai nemzet önállóságban, függetlenségben való megtartásához. S mert ezeket a garantiákat a j'elen javaslatban hiában keresem, feltalálni nem tudom, nem fogadom azt el a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tischler Vincze : T. ház! Tagadhatlan tény az, hogy mai nap nemcsak a nagyhatalmak, de a kicsinyek, sőt a legparányibb hatalmak is nem csak lételük, hanem prosperitásuk biztosítékait is első sorban fegyveres hatalmukban, fegyveres erejükben keresik. És t. ház, ez oka annak, az egyént, a családot, szóval az összes társadalmi viszonyokat respectáló, erőn túli fegyverkezésnek, a melyet mai nap mindenütt észlelhetünk. Tekintsünk körül az egész continensen, nem látunk már állandó hadsereget, hanem egész nemzeteket és népeket fegyverben. Meddig fog ez a militarismus, e fegyverkezés tartani, meddig fog még fejlődni? azt ma senki sem határozhatja meg. De minthogy mindennek van határa, ezen fegyverkezésnek is kell hogy legyen határa. És én azt hiszem, minél jobban túloznak e tekintetben a nemzetek, minél inkább feszítik a húrt, annál hamarább kell bekövetkezni e téren is az üdvös reactiónak. Nem tagadom, t. ház, hogy ezen reactió mielőbbi bekövetkezését én részemről őszinte szivemből óhajtom, mert, nézetem szerint ezen túlságos, féket nem ismerő militarismus megtámadja a társadalmat alapjában, ez nagy részben okozója a mai nap észlelhető mozgalomnak, mely társadalmunk jövőjét fenyegeti és a meíylyel idejekorán kell az államoknak és emberi társadalomnak foglalkozni. De másrészt sajátságos ellentmondást találok abban, hogy mig egyik téren a humanismust oly messzemenően gyakoroljuk, midőn az állatok védelmére egyleteket alakítunk — és szerintem helyesen — addig nem csak százezreket, de most már milliónyi embereket dobunk oda a megsemmisülésnek vagy a mi még annál rosszabb: a megcsonkításnak. De bármennyire óhajtom, t. há>í, ezen fordulat mihamarabbi bekövetkezését, el kell ismernem másrészt azt, hogy mindaddig, mig összes szomszédaink és köztük a legparányiabbak is fegyverben állnak, nekünk is akarva uem akarva fegyverkeznünk kell. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Fegyverkeznünk kell pedig nemcsak létünk érdekében, de azért is, hogy esetleg a háború pusztításainak és következményeinek ne legyünk kitéve. És figyelmeztetem a t. házat, hogy ma a háború következménye w Gines a Í területvesztésekben, hanem egyúttal miliardokra menő kárpótlásokban, hadisarezokban is áll. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezen kényszerhelyzet szülte, t. ház, a jelenlegi törvényjavaslatot, mely mintegy tetőzete akar lenni az úgynevezett modern vagyis általános védkötelezettségi elven alapuló védelmi rendszerünknek. E törvényjavaslat megvalósítja teljes mértékben minálunk is a népsereget az által, hogy véderőnket legalább is megkétszerezi. Kötelességemnek tartom, a nélkül, hogy stratégiával és politikával foglalkoznám, kizárólag a törvényjavaslatra vonatkozó nézetemet őszintén elmondani. (Halljuk!) Kétségbevonhatatlan tény, hogy ma a háborúk sorsa, habár nem órák és napok alatt — mert hisz a franczia háború is 8—10 hónapig tartott — de aránylag a múlthoz képest igen rövid idő alatt dől el és tény, hogy rendszerint az ugy nevezett első csaták döntenek a hadjáratok kimenetele fölött. Erdekében áll tehát mindegyik hatalomnak hadserege zömével mihaharább a háború színhelyén megjelenni. A ki ezt tenni képes, az félig biztosítja magának a sikert. Mert teljesen osztom azt, a mit tegnap hallottam, hogy a hadjáratok sikere nemcsak a hadseregnek mennyiségétől függ, hanem első sorban azok minőségétől. Fontos tényező azonban a mennyiség is. Semmi sem bizonyítja ezt inkább, mint épen az általános védkötelezettség behozatala, mert hisz azok, kik az általános védelmi kötelezettséget behozták, nem azért tették azt, hogy megvalósítsák talán a jogegyenlőség magasztos elvét, de tették azért, hogy szaporítsák a hadseregek számát, hogy minél nagyobb erőt állíthassanak elő a hadjárat alkalmával. Másrészt a jelenlegi fegyverek, hátultöltő ágyú, puska, sőt ma-holnap ismétlő puska, meg is követelik a gyors tüzelés folytán az óriási tömegeket. Ez okokból szenteli t. ház, minden állam gondját első sorban az úgynevezett állandó hadseregnek; igyekszik ezt mennyiségileg és minőségileg lehetőleg kifejleszteni. De mert az állandó hadseregek, ugy a hosszú tetleges szolgálat, valamint az azzal karöltve járó nagyobb létszám folytán nemcsak túlságosan költségesek, hanem gazdaságilag felette hátrányosak, kellett azon államoknak, ha erejöket fokozni akarták, oly formácziókról gondoskodni, a melyek az előbbinél kevésbé költségesek és hátrányosak. Ily formáeziókat létesítettek részint a honvédségben,