Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-233

S3S. oraágftg ftlés május 4. 1880. 3U között, de egyben nem változik a század képe: abban, hogy a nemzetközi jogok és kötelezettségek érvényre juttatásában ma is az ököljog üli diadalát az ész és az emberi jogok felett. Mert a nemzetek és államok ma is torkig fölfegyverkezve állnak rést a határon egymás ellen és a történetíró feladata lesz azt megítélni és elbírálni, vájjon ezt a hatalmi érdekek kivánták-e igy, vagy pedig a népeknek és a nemzeteknek természeti hajlama? És valamint ez a kor csodálatát fejezte ki azon ellenmondás fölött, hogy az a classicus ókor, a melynek csodás müveit, remekeit, társadalmi és politikai törvényeit ma is megbámuljuk, bölcseinek és remekíróinak mondatait ma is példára vonjuk, mégis bálványimádó volt, én azt hiszem, hogy az a következő 20. század is bámulni foga 19. század fölött, hogy abban ennyi felvilágosodottság, ennyi cultura mellett létezett a bálványimádásnak egy neme, a melynek az emberek miként az ókori bölcsek értéket és valóságot nem tulajdonítottak, de annak nemcsak maguk áldoztak, hanem annak a nemzetek és népek vagyonukat és vérüket áldozatul dobták. De az az utókor; a mely lehet, hogy magát az államformát is az ész meggyőződései alapján és az észjog elveivel akként fogja átalakítani, liogy csak az történjék, a mit a nemzetek önmaguk akarnak. Ez a következő kor bámulni fog a villany, a gőz feltalálóinak azon szellemi korlátoltsága felett, hogy az ész vívmányait nem az egyéni existentia, nem a társadalmi békés együttélés, erkölcsi értékének emelésére fordította, hanem az egymás élete ellen törő eszközök sokasítására és tökélesítésére. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én átlátom, t. ház, hogy ezen ideák megvalósítása a jövő század regényébe tartozik s mi a 19. században élünk és e század korkövetelményei számára vagyunk kénytelenek institutiokat alkotni és meg tudom érteni ebből kifolyólag, hogy a trón és haza biztonsága az állam polgáraitól folyton és újabb áldozatokat követelnek. Tudom azt is, hogy a hadsereg védképessége a mai nemzetközi viszonyok közt esetleg népfelkelés utján is emelhető és kell, hogy gyarapittassék. De nem a törvényjavaslat szelleme értelmében és nem oly módon, mely az állampolgárok újabb és teljesen felesleges zaklatását foglalja magában, hanem egyedül csak azon czélra, hogy ez által az álló hadsereg a helyi és belbiztonsági szolgálat alól felmentessék, de semmi körülmények közt sem arra, hogy a hadakozó sorokban támadt hézagok kiegészítésére és pótlására fordittassék; ép ugy, mint a 68-iki törvényhozásban; a minister urnak tagadólag méltóztatik inteni, pedig javaslatának indokolásában e szavakat méltóztatik szó szerint találni. Végül, t, ház, kifejezést adok azon meggyőződésemnek, hogy valódi és komoly veszély idején, ha Ausztriának és Magyarországnak az az egy millió kétszázezernyi katonája, mely a nemzetnek annyi culturalis erejét emészti fel, nem lesz elég a trón és haza megvédésére, ezen törvényjavaslat és az abban lefektetett elvek sem lesznek arra elegendők, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) hanem valódi és komoly veszély esetén kell támadni egy népfölkelésnek a szó valódi értelmében, melynek körvonalait törvénybe letenni nem lehet, mert annak arányait, mérveit csak egy törvény állapítja meg: a hazaszeretet és a trón iránti ragaszkodás törvénye. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Ily értelemben kész vagyok véremet és vagyonomat áldozni, de a törvényjavaslatban foglalt intentiókért nem. (Elénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Gajári Ödön: T. képviselőház! (Halljuk!) E törvényjavaslatot két főszempontból lehet és kell megítélnünk. Világpolitikai és nemzeti szempontból. Az első, a világpolitikai szempontból nem habozom kimondani, a javaslatot határozottan el kell ítélnem és az ahhoz való járulást megtagadnom. Mert e javaslat is egy lépés az ember egyediségének, egyéni jogainak megszorítása és az állami socialismus felé: melyben a polgárok minden munkája, szellemi és anyagi tőkéje a mindezeket absorbealó állam által confiscaltatik el. De lehetséges-e egyáltalán az általános lefegyverezés eszméjének diadalra jutni? Ez iránt senki magának helyes ítéletet alkotni nem képes, s a mai viszonyok közt csakugyan utópiaként is tűnik fel, a melynek kívánatos voltát hangsúlyozni lehet, sőt szükséges, de a melyet isoláltan egy parlament sem kezdeményezhet józanul előbb, mintsem a siker lehetősége iránt tisztában van. (Helyeslés a jobboldalon.) A socialis kérdéseket is a eontinensen az állameszme mai érvényesülése fejleszté ki annyira, hogy azokat sok helyt önmagával ellentétben állónak kell találnia; sikerül-e ezeket is az állam törekvéseivel azonosítani ? Ép ugy a jövő titka, mint az, hogy egyáltalán lehetséges lesz-e a lefegyverezést — a nemzeti érzületek mai erőteljes áramlatát látván — megvalósítani. Ezen kérdést azonban, mely szorosan egybefügg a többi socialis kérdéssel, azt hiszem, ma nem hivatása a mi parlamentünknek megvitatni; és én — ugy tudom — alig csalódom azt állítván, hogy a socialis kérdések egyáltalán nem is parlamenti nton fognak megoldatni. De ez a szempont a cosmopolitismus philosophiája; és ha nekem, mint a magyar nemzet képviselete igénytelen tagjának be kell számolnom lelkiismeretem előtt azokkal, a mik engem e javaslat megszavazására kényszerítenek, az előttünk fekvő kérdés ezen általános jellegű méltatásától eltekintve, csakis azt kell mérlegelnem, a mi állami. és főleg speciális magyar nemzeti szempontból