Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-229

229. enságog ülés iprllis 15. 1888. ggy tartom kijelenteni, hogy ez határozottan tévedésen alapszik. (Helyeslés jobbfelől.) Ernuszt Kelemen: T. ház! Tegnapi felszólalásomban a pénzügyi bizottságban követett eljárásra utalva, hivatkoztam arra, hogy a véderőbizottságban felmerült az a kérdés, vájjon akkor, midőn az ujonczjutalék megszavazásáról szóló törvényjavaslat szőnyegen van, tárgyalható-e egyúttal oly kérdés, mely a 4. korosztálynak előleges vagy utólagos bejelentésére vonatkozik. Hogy ezen ügy felmerült a bizottságban, azt határozottan mondhatom, mert emlékszem, hogy többen, kivált pedig Thaly t. képviselő ur és én kijelentettük, hogy ezt, miután hozzánk utalva nincs, nem tárgyalhatjuk. Hogy épen a minister ur volt-e. a ki ennek tárgyalását kívánta, arra már nem emlékezem, de ha ő azt állítja, hogy nem ő volt az, ezt felvilágosításul természetesen örömest fogadom, mert az csak azt bizonyítja, hogy ő is velünk egyező nézetben van e kérdés iránt. Az azonban, hogy mi valamennyien az ő jelenlétében és az ő hozzájárulásával állapodtunk meg abban, hogy ilyen ügyet a bizottság nem tárgyalhat, kétségtelen tény és én kijelentem, hogy a t. minister urat legkevesebb incorrectséggel vádolni nem akartam. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: E tekintetben határozathozatal szüksége fenn nem forogván, következik a napirend: a közigazgatási tisztviselők, a segéd- és kezelő személyzet tagjai elleni fegyelmi eljárásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása és pedig a 6. §-t. Zsilinszky Mihály jegyző (ohassa\. Orbán Balázs: T. ház! (Halljuk!) Én az önkénynek, az emberi méltóság megalázásának, a szabad akarat elnyomásának minden körülmények közt ellenzője vagyok, (Helyeslés a szélső hátoldalon) én nem tudom szó nélkül tűrni azt sem, hogy az embert a hivatalnokban megalázzák, mert én a hivatalnokot szabad honpolgárnak tekintem, a ki csak munkaerejét és tudományát bocsátja nem a kormány, hanem az állam szolgálatára; de azért érzelmeit és meggyőződését nem bocsátja áruba, azt nem köti le senkinek s ép azért nem lehet egy szabad országban megtűrni oly viszonyokat, mely szerint a hivatalnok a főispánnak vagy más felébbvalójának oly alárendelt rabszolgája legyen, a kit védtelenül eltiporhat, kiüldözhet hivatalából s igy existentiáját bármikor feldúlhatja. Már pedig, t. ház, erre nézve szomorú praecedenseket találhat mindenki, a ki szemeit arra használja, hogy lásson velük és gondolkodó szerveit, hogy észleljen azokkal. Van hazánkban oly időszak, a midőn minden fenekestől felfordul, a midőn a törvények hatályon kivül helyeztetnek, a midőn szünetel törvénykezés, közigazgatás és az államélet minden functiója, a midőn az ország egész hivatalnok-serege mozgósítva van kertes-hadjáratra. A mi ilyenkor történik, az valóban undo rító, attól minden tisztességes ember elborzad, az ellen jogérzete fellázad, az erkölcstelenség és a bűn üli ilyenkor fékvesztett orgiáit, minden eszköz jő, a mi czélra vezet, ilyenkor az a jeles ember, a ki a törvényeket minél merészebben tudja kijátszani és lábbal tiporni. Vannak azonban itt-ott kivételesen oly derék hivatalnokaink és tisztviselőink is, a kik még adnak valamit a törvény szentségére, a kik vagy tartózkodnak a korteskedéstől, vagy ha belekergettetnek is, nem fejtenek ki oly erélyt, a minőt tőlük vártak, vagy horrendum dictu, pláne ellenzéki érzelmeket árulnak el. Az ilyeneket aztán üldözőbe veszik, valamely banális ürügy alatt fegyelmi vizsgálat alá fogják s mivel az önvédelem és önigazolás útja előtte el van zárva s mivel az úgynevezett fegyelmi biróság valódi tizek tanácsaként minden alaki törvény nélkül zárt ajtóknál ítél, szépen elütik rajta a port. Én, t. ház, sehogy sem tudok kibékülni azon gondolattal, hogy bárki felett a védelem kizárásával lehessen elmarasztaló ítéletet hozni, s a midőn törvényeink még a legnagyobb gonosztevőnél is a védelmet nemcsak megengedik, hanem kötelezővé teszik: akkor hivatalnokainkkal szemben a védelmet és igazolást eltiltsuk s igy közigazgatási és községi tisztviselőinket kegyelemre kiszolgáltassuk. Én ezt oly igazságszolgáltatási absurdumnak tekintem, mely ellen teljes erőnkkel síkra kell szállnunk s minden kínálkozó alkalmat felhasználnunk arra, hogy ez ellen valamely jogbiztosítást szerezzünk. A fennebbi szakasznál ugyan már leszavaztatott egy erre irányuló módosítása Grünwald Béla képviselőtársamnak, de itt a 6. §. végbekezdésénél ismét alkalom kínálkozik arra, hogy a védelemre legalább másodfokúkig tért nyissunk. Nem fogadhatom el a t. előadó ur azon okoskodását, hogy ezjáltal a feleselésnek nyitnánk tért, a mi a tárgyalást hosszúra nyújthatná s akadályául szolgálna annak, hogy gyors legyen az eljárás, mert hát ezen lehetne segíteni az által, hogy miként az esküdtezéki eljárásnál csak egy vagy legfölebb két felszólalást engednének meg. Nem fogadhatom el a ministerelnök ur azon sophismáját sem, miszerint nem akarja a hivatalnokot a vádlottak padjára ültetni. Mert hiszen az ugy is vád alatt van, a mikor fegyelmi eljárás alá kerül s inkább üljön a vádlottak padján, minthogy védelem kizárásával ítéljenek felette; de különben sokszor kerülnek más halandók is ártatlanul a vádlottak padjára s felmentetésük esetében abból semmi erkölcsi hátrány nem háromlik reájuk, a mint nem fogna a felmentendő hivatalnokokra sem háromolni. Mindezek alapján bátor vagyok módosítván) t benyújtani, a mely a vádlott tisztviselőnek a vé•