Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-228
228. országos ülés április 14. 18SS. 261 Én azt hiszem, hogy belemenni abba, hogy j szóbeli tárgyalás tartassék minden egyes fegyelmi esetben és ne legyen elég az írásbeli védekezhetés, melyet e törvény megad, nem volna helyes, mert ez az egész eljárást véghetetlenül megnehezítené és meglassítaná. Ha nem adatik meg jog képviselőt, jogi megbízottat vinni a szóbeli tárgyaláshoz, ez azt gondolom sok egyénre nézve kevesebbet ér, mint az itt megadott jog, mert ha Írásban tartozik védekezni és nem lévén elég szakértő, szükségét látja, módja van abban, hogy jogi tanácsost kérjen; ha pedig megengedtetik, hogy jogi képviselőt vigyen oda, akkor méltóztassanak elhinni, minden egyes kis fegyelmi ügy tárgyalása a közigazgatási bizottság előtt —- ne mondjunk sokat — egy egész napot fog igénybe venni, sőt én azt hiszem, még sokkal többet és az egész eljárást lehetetlenné fogja tenni. De még hozzáadandó ehhez valami. Én nem hiszem, hogy ez olyan ajándék volna, a melyet a tisztviselő megköszönne, mert a védekezés költségeit ugy felemelné, hogy a felfüggesztés bizonyos idejénél nagyobb büntetés volna ez reá. (Ugy van! jobbfelől.) Midőn, t. ház, én ezen törvényjavaslatot beterjesztettem, hivatkozva a tapasztaltakra, az eddigi törvényt alapjaiban megváltoztatni nem akartam, két czélom volt csak. Az egyik, mint már említettem : méltányosabbá tenni az eljárást az esetleg felfüggesztett tisztviselő irányában, másodszor igyekezni, hogy az eljárás gyorsabb legyen. Ez utóbbit szükségesnek tartottam és tartom ugy a tisztviselő, mint a közönség érdekében. Mert azt talán méltóztatnak megengedni, hogy ha egy tisztviselő hosszú időn át van fegyelmi eljárás alatt, már akkor is alig teljesítheti sikeresen hivatali kötelességét, ha pedig épen felfüggesztetett és hosszú ideig lévén felfüggesztve, helyét állandóan betölteni nem lehet, ez csakugyan a legnagyobb hátrányára szolgál a közigazgatásnak. Ezen két szempont vezetett, ennek igyekeztem kifejezést adni, a mint ezt nem fogja tagadni az, a ki a^ törvényjavaslat részleteit elolvasásra méltatja. Én is abban a meggyőződésben vagyok, hogy ezen javaslat, a mely már eredeti alakjában — határozottan merem állítani — csak jót eszközölt, ezen módosítások után még sokkal jobban meg fog felelni az igényeknek és nem fogja megteremteni azon veszélyeket, a melyeket az előttem szólott két t. képviselő ur felemlített. Végezetül visszatekintve a hosszú vitára, Grünwald t. képviselő ur azt'mondj a: kénytelen constatálni, hogy ők sikertelenül bár, de mindig az admínistratio és közszabadság érdekeit védték. Hogy saját meggyőződésük szerint ezt védték, azt semmi jogom kétségbe vonni. De viszont ugy magamnak —- mert hiszen én voltam első sorban a csatában — mint azoknak, kik támogatnak, igénylem azt, hogy mi pedig védtük az állami admínistratio és ezzel együtt a szabadság érdekeit a néha igen szépen hangzó szavakkal szemben, (Helyeslés. Ugy van / jobbfelől.) Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra.(Helyeslés jobbfelől.) Elnök l Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát senki sem kivan többé szólani, a vitát bezárom. Szó illeti még az előadó urat. (Felkiáltások; Eláll/) Az előadó ur nem kívánván szólani, a határozati javaslatot benyújtó Győry Elek képviselő urnak van joga a zárszóra. (Felkiáltások : Eláll! Halljuk!) Győry Elek: T. ház! (Elláin Halljuk!) Azon t. képviselőtársaimnak, kiknek az a véleményük, hogy álljak el a szótól, egész készséggel kijelenthetem, hogy nem veszem rossz néven, ha nem méltóztatnak szavaimra figyelni. De végre is kötelességemnek tartom néhány rövid észrevételt tenni azokra, miket a t. ministerelnök ur mondott. És pedig két szempontból igyekszem ezt a lehető rövidséggel megtenni. A t. ministerelnök ur egyfelől félreértett és itt rectiíícálnom kell. (Halljuk/) Először azt mondotta a t. ministerelnök ur, hogy nagyon helytelenül vontam ki önkénykedést és időveszteséget abból, hogy a tiszti ügyész indítványt tesz. Bocsánatot kérek, utalni merek bátran a gyorsírói feljegyzésre, mely szerint abból, hogy a tiszti ügyész indítványt tesz, semminemű önkénykedést és semmiféle lassítási törekvést ki nem vontam és ennélfogva a t. ministerelnök urnak nem lehetett arra hivatkoznia, hogy hiszen a büntető eljárásnál is a királyi ügyész tesz indítványt. A mit én kifogásoltam, más és pedig az volt, hogy a büntető törvénykönyv szabatosan meghatározván az egyes bííntettek és vétségek fogalmát és pedig ugy, hogy a ki elköveti, ilyen meg ilyen büntetéssel sújtandó, ennélfogva ott jobban el lehet a büntetés mérve után igazodni, mint a fegyelmi eljárásban s hogy ott, hol illetékességi vita forog fenn, sokkal ritkábbak ezen esetek. Ha fordultak elő ilyen kérdések a közigazgatásihatóságok és járásbiróságokkozt s ha a ministerelnök ur ilyen esetben arról győződött meg, hogy legtöbbször a szolgabíró részén volt az igazság; ebből nem az következik, hogy ott is helyes volt, hanem az, hogy ott is hely telenül történt az ügyek megosztása oly dolgokban, melyek tisztán a bíráskodás körébe tartoznak. (Helyeslés a baloldalon.) A másik, a mit a t. ministerelnök ur felhozott, az volt, hogy a felfüggesztés kérdésében a dolog ugy áll, hogy azzal, a mit javaslatba hozott, csak jobbá tétetik a helyzet, mint volt a régi törvényben és még ezen jobbá tett helyzetben is nagyon megkímélte a községeket, a törvényhatóságokat a költségtől. De ha ezen az oldalon az állíttatik,