Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-227

233 227- országos fllés április 13. 1886. során kiderült az, hogy a magyar állam sarokköve ellen irányzott dákoromán mozgalom elhatalmasodott ? Van-e tudomása a visszaélések egész sorozatairól, a melyeket a bizonyítási eljárás földerített? Ha van ezekről tudomása: mi volt az ok, hogy a felelősségre való tekintetből a szükséges intézkedéseket meg nem tette? Ha nincsen tudomása, szándékozik-e a felelősség elvénél fogva vizsgálatot indítani és esetleg számon kérni Máramarosmegye főispánját a felügyelet megszegéseért és szándékozik-e általában a törvényszerű eljárást foganatosítani, ez által Máramarosmegyének a békés fejlődés feltételeit, sértett közérzületének a törvényes elégtételt megadni V T. ház, a sajtóperről és annak folyamáról hivatalos értesüléssel nem bírtam; mert az a maga rendje szerint az esküdtszék előtt folyt le s a bíróság nem lelt okot arra, hogy a közigazgatási hatóság közbelépését utólagosan felhívja. Azon ügyek az ő egészükben, amint a sajtóbiróság előtt folytak, egyéni panasz folytán sem jutottak elém. Egyes, ott felmerült esetekre nézve kapcsolatosan másokkal, a sajtóperben is megnevezett Hollósy ur, gondolom, kilencz pontban foglalt panasza került ugyan Máramarosmegye közgyűlése elé, de ezen panaszokat a közgyűlés alaptalanoknak találta és épen azért semmi különös intézkedésnek szükségét fenforogni nem látta. Leszek ugyan bátor, ha kell és ha szükségesnek mutatkozik, illustratióul egy pár esetet is felhozni. (Halljuk!) Különben meg kívánom jegyezni, hogy az interpellatio megtétele folytán az igazságügyminister útján megszereztem a sajtóbirósági adatokat, valamint felvilágosítást szereztem az illető alispán és főispán útján ; ezeknek alapján leszek bátor azokat előadni, a miket válaszolni fogok. De mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a képviselő ur azt, hogy az esküdtszék kimondotta, hogy nincsen rágalom, már ugy látszik venni, hogy ez által be van bizonyítva, hogy azok, a mik az alispánról állíttattak, valók. Ezt, t. képviselőház, nem lehet elfogadni, [ügyvan! jdbbfélöl.) Én igen jól tudok és mindnyájan tudunk eseteket, midőn az ily rágalmazás vádja alól a vádlott felmentetett, pedig a rágalmazás ténye valóban megvolt ; de azon vádak és ráfogások, melyek miatt a rágalmazás vádja emeltetett, semmi esetre bebizonyítottaknak nem tekintettek, mert egyáltalán azt, hogy valaki a rágalmazás vádja alól az illető sajtóbiróság útján fölmentetett, azt hiszem, a vádló ellen bűnbizonyítéknak elfogadni semmi szín alatt nem lehet. (Helyeslés jobbfelőí.) A mi már a dolgot főbb pontjaiban illeti, mert az egyik fővád a borsai és vissói erdőknek Mihálka alispán, mint közbirtokossági elnök általi elpusztítása s ennek folytán azon községeknek elszegényedése — az előttem levő adatok alapján mondhatom, hogy a borsai erdő, melynek az alispán 1878-tól 1882-ig volt közbirtokossági elnöke, annyira pusztíttatott már a század elején, hogy egyszer kormánybiztos is küldetett ki, később pedig 1813-ban már — s azon kivtíl egész sorozata következik az intézkedéseknek — hatósági rendszabályok alkalmaztattak az erdőpusztítás ellen. Később bekövetkezett az, hogy 1863-ban, mikor a közbirtokosság már az adót sem volt képes megfizetni, az akkori hatóság nagymérvű faeladást rendelt el a közbirtokosság rovására azon erdőkből; de már 1865-ben — mert több év során kellett volna egy bizonyos mennyiségű fának kiszolgáltatnia — az, a ki a vételt tette, kérte magát — és ezt meg is nyerte —- felmentetni a szerződés alól; miután azokban az erdőkben fa, a melyet felhasználni lehetne, nem létezik. Gondolom, ezekkel szemben azt mondani, hogy az erdőelpusztítás azon négy év alatt, tehát Mihálka alispán által történt, még sem lehet. Hasonló a helyzet a vissói erdőben azon különbséggel, hogy ott r

)z állam is érdekelve lévén, mégis elejétől fogva az állami erdőhivatalok útján korlátoztatott a fapusztítás, ugy hogy az oly nagymérvűvé nem válhatott, mint a borsai erdőben. A mi a községek elszegényítését illeti és a mi némileg az alispáni és erdőközbirtokossági elnöki helyzetre is vonatkozik, mindenekelőtt meg kell jegyeznem,hogy azon erdők nem községi erdők, tehát nem mint ilyenek a rendes hatósági felügyelet alatt levő erdők, hanem közbirtokossági erdők, a mi azok természetére és az irántuk követendő eljárásra nézve okvetlenül igen nagy különbséget tesz ma is, de tett még sokkal inkább az erdőtörvény behozatala előtt. De a mi a közbirtokosság károsítását illeti, adatok feküsznek előttem erre nézve is, melyek bizonyítják, hogy míg 1878. előtt ismét oly helyzetben volt a közbirtokosság, hogy erdejük után az erdei adót sem bírták fizetni: 1878— 1882-ig Mihálka működése alatt az adó megfizetésén kívül a borsai közbirtokosságnak 12 ezer néhány száz, a vissóinak 9 ezer néhány száz forint jövedelem volt biztosítva, a mint ezt a beterjesztett iratok és számadások igazolják. Visszatérve arra, a mit már említettem, hogy minő az erdők természete és minő befolyása van annak a hatósági eljárásra, meg kívánom még jegyezni azt, hogy épen ezen általam említett szempont vezethette Máramarosmegyét, hogy midőn ugyancsak Hollósy bizottsági tag ur által fölvettetett a kérdés, hogy a közbirtokossági elnökség és az alispáni hivatal incompatibilis, igen nagy többséggel elvetették ezen indítványt. De mindennek daczára az alispán lemondott,