Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-225

22i. országos ülés április lt. ISS8. 195 »inisterelnÖk ur erre vonatkozó válaszát, a hol azt mondja, hogy folyamodni azért kell, mert hiszen a közgyűlés, a közönség alaposan nem bírálhatja meg, kinek van rá qualificatiója. Nézzük meg, hogy ki választathatik polgármesterré, ki folyamodhatik erre ? Azt találjuk, hogy ahhoz diploma szükséges, hogy annak diplomaticus embernek kell lennie, vagy pedig azon hivatalt már viselnie kellett. Ha ez igy áll, kell-e ahhoz valami előzetes tanulmány, hogy alaposan meg lehessen bírálni, hogy valakinek van-e qualificatiója vagy sem ? Minő mély tudomány szükséges ahhoz, vagy miféle kutatás? Hiszen köztudomású az, hogy polgármestert a község nem szokott a szomszéd, vagy a harmadik vármegyéből hozni. Azt pedig, hogy ki diplomatieus ember, vagy ki volt már egyszer polgármester, mindenki tudja. Tehát azt alaposan megbírálni egyáltalában nem szükséges. Még inkább kitűnik a visszaesés az előbbi törvénynyel szemben ezen törvénynél s különösen ezen szakasznál, ha összehasonlítjuk a ministeri javaslatot a közigazgatási bizottság javaslatával. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Az 1870: XVIII. törvényezikk ép ngy, miként a ministeri javaslat világosan kimondja és megengedi, hogy mindaz megválasztható az előbbeni törvényjavaslat értelmében, a ki tiz tag által ajánltatik, az utóbbinak értelmében pedig mindaz, ki qualificatióval bír, csak hogy folyamodnia keli. A közigazgatási bizottság javaslata azonban határozottan kimondja, hogy joga van a kijelölő bizottságnak hármat ajánlani, a kizártakra nézve pedig még indokot sem tartozik adni. Hol van itt biztosítva a polgárnak azon joga, hogy azt válaszsza meg saját házi ügyeinek intézőjévé, kiben legjobban bízik. Hol van biztosítva, t. ház, azon, a polgároknak, hogyne mondjam, természeti, velük született joga, hogy a községi önkormányzati életben kifejezést nyert jogát érvényesíthesse. Pedig (Halljuk!) a hol népképviseleti alkotmány van, ezen jogát a polgárnak semmiféle belügyminister, semmiféle törvényjavaslat confiscálni jogosítva nincs. {Igaz! Ugy van! szélső túlfelől.) Az ily eljárás csakis a legdurvább absolutismusnak, önkénynek és reactiónak lehet szüleménye. És hogy van mégis, t. ház, hogy nem restéi ily intézményhez hozzájárulni a belügyminister, a ki ellenzéki vezér korában nem a közigazgatás, nem az önkormányzat körüli kijelölés, hanem a bírói kinevezésnél a kormány kinevezési joga ellen az 1848-iki alkotmány s a hazafiasság szent nevében fohászkodott a nemzet geniusához ? De még inkább kitűnik, t. ház, a visszaesés s még inkább kidomborodik a reactionarius eljárás, ha szembeállítjuk a közigazgatási bizottság javaslatát a kormányelnök urnak javaslatával. A ministerelnök ur csak azért bizza a kijelölést az alispánra, mert, a mint mondja, a közönség és a közgyűlés alaposan meg nem bírálhatja a qualificatiót, de magát a választást nem akadályozza, nem alterálja. A közigazgatási bizottság javaslata azonban háromhoz köti a kijelölést, illetőleg választást, de nem azon háromhoz, a kit esetleg a közönség akar, hanem ahhoz, a kit az alispán a közönségre rátukmál. Hogy ez mily óriási elvi különbség, azt hiszem, ezt magyarázni nem szükséges. Egyik választás, másik pedig határozott, még pedig a legridegebb kinevezés. Azt hinné az ember, hogy ily esetben a ministerelnök ur érdemesíti az országot arra, hogy eljárásának indokairól felvilágosítsa s indokokkal járul az ország elé. Nem, hanem hozzájárul egyszerűen anélkül,hogy indokait bárkivel is közölné. No, t, ház, ez az elvtelenség tekintetében egész a comicumig megy. Hallottam itt-ott a kormánypárti képviselőktől okokat a ministerelnök ur ezen eljárása tekintetében. És mik ezen okok í Nemzetiségi túlkapások, nemzetiségi aspiratiók, az állameszmének megvalósítása és megmentése. Én nem tudom, t. ház, vannak-e államellenes izgatások, államellenes aspiratiók. De azt tudom, hogy az általános törvény nem a kivételes állapotok miatt és ellen, hanem az ország közjólétének szempontjából hozatik. Ha van elégületlenség és nyugtalanság az országban, én annak okát nem az államellenes izgatásokban keresem, hanem inkább abban, hogy a közönség igazainak keresésében az egyenlő mértéket nem találja meg, még pedig a közigazgatás majdnem minden fórumán. Az elégületlenség okát nem a nemzetiségi izgatásokban keresem, hanem inkább ott, hogy az ország lakói az ország kenyerében nem egyenlően részesülnek. Ez pedig köztudomású dolog. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De ha nem ebben találom az okot, ugy megtalálom azt a nélkül, hogy a ministerelnök ur megmondotta volna és pedig biztos kézzel mutathatok rá. (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök ur javaslatában van sok, a mi a szabadelvtíséggel megtér. És mégis minden indokolás nélkül rááll azon szerkezetre, mely határozottan visszaesést mutat, határozottan reactionarius, absolutisticus irányú. (Ugy van! a szélső balon.) Puhatoljuk egy kissé ez eljárás előzményeit és kulcsát bizonyosan megtaláljuk. Láttuk a rendőrkapitányoknál, hogy a mint az államosítást kezdték pengetni és a mint a közigazgatási bizottság javaslata a választás helyett a kinevezést hozta be: a ministerelnök ur rögtön elhagyta saját törvényjavaslatának álláspontját, mely a választást mégis contemplálta és oda szegődött mind a kettőhöz. (Ugy van! a szélső balon.) Mit mutat ez ? Azt, hogy a ministerelnök urnak megvolt a nisusa a reactionarius, az absolutisticus 25*