Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-224

170 224. orsKfigos flés április S. 1888. Ezen szakasz második kikezdésének első sorában ezen szavak után: „fizetését a" közbeszurandók Olay Szilárd: T. képviselőház! Kétségtelen tény az, hogy a közigazgatásnak jósága első sorban a községek szerencsés berendezésétől függ és az egészséges államélet alapját az önkormányzattal és igy a fejlődés alapfeltételével biró községben kell keresni. A 10 évi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a községi törvényhez fűzött reményeink nem egészen teljesültek, mert maga a községi administratio még most sem érte el fejlődésének azon fokát, melyet kielégítőnek lehetne mondani. A közigazgatásnak legalsó fokú végrehajtó tisztviselője a községi jegyző. Általában a községi jegyzőtől függ, hogy törvényeink szabatosan és helyesen végrehajtassanak. Én tehát igen csudálkozom e törvényjavaslatnak azon intézkedésén, mely a községi jegysők anyagi helyzetéről szól, anélkül, hogy ezen a helyzeten segíteni akarna. Ugyanazért, t. képviselőház, én a beadott módosítványok közül leginkább pártolom Gajári képviselőtársam módosítványát. A községi jegyzők fizetésének minimumát ugyanis a törvényjavaslat jelen szakasza négyszáz forintban állapítja meg; ez oly csekély összeg, melyből egy oly szellemi munkával foglalkozó egyénnek, mint a községi jegyző, tisztességesen megélni a mai viszonyok között lehetetlen. Azért én is óhajtanám, hogy a községi jegyzők fizetésének minimuma hatszáz forintban állapíttassák meg. E tekintetben módosítást nem nyújtok be, mert megnyugtatott engem a t. minister urnak tegnap Sághy Gyula t. képviselőtársam felszólalása folytán tett következő nyilatkozata, hogy „van egy maximum, a meddig ott, a hol ezt a községi viszonyok engedik, a törvényhatóság a jegyzői fizetést javíthatja", mert szerinte is „óhajtandó, hogy ott, a hol azt a községek szííkkeblűségből nem teszik — pedig lehet ilyen eset is — a jegyzői fizetést a törvényhatóságok útján lehessen emelni". Én ezen nyilatkozatban elegendő garantiát látok arra nézve, hogy az alispán, illetve a belügyminister ur hajlandó lesz a községek anyagi viszonyaikhoz képest, a községi és körjegyzőknek fizetését javítani. Meg kívánom továbbá említeni azt, hogy az 187 lik évi XVIII. törvényczikk 124. §-a értelmében az állam hivatalnokai, a katona- és honvédtisztek, a törvényhatósági tisztviselők és hivatalnokok, lelkészek és néptanítók a hivatalaikkal járó fizetései, illetve nyugdíjaiktól községi adót nem fizetnek; épen oly méltányosnak és jogosnak tartanám azt, hogy a községi jegyzők is felmentessenek ezen adók fizetésétől, mert a községi jegyző az állam és közigazgatás teendőit, épen ugy végzi, mint akármelyik állami, vagy közigazgatási tisztviselő. Én ennek folytán a következő módosítványt nyújtom be (olvassa): „A 66. §-hoz külön pontként tétessék: „A községi jegyzők hivatalaik után járó fizetéseiktől községi adót nem fizetnek". Kérem ezen módosítványom elfogadását. Andaházy László: T. ház! Bátorkodom részemről is a Schmidt Gyula t. barátom által tegnap beterjesztett azon módosítványt, miszerint engedtessék meg a rendezett tanácsú városoknak, hogy az ott körülirt feltételek alatt jogosítva legyenek az évi javadalmazásokat csekély összegben is megállapíthatni, elfogadás végett ajánlani és kérni, miszerint a felvidéki városok viszonyait, a délmagyarországi és erdélyi városok viszonyaival azonosítani ne méltóztassanak. A felvidéken, különösen Szepesmegyében tömörült 16 szepesi bánya és szabad királyi városok szívósan, ugy mondhatni, görcsösen ragaszkodnak az évszázadokon át élvezett önkormányzathoz és csak igen nehezen bírnak megválni az előbb élvezett kiváltságoktól. A Délmagyarországban és Erdélyben felszínre vergődött nemzetiségi kérdés az általam említett városokban és mondhatom az egész felvidéken nem létezik, mert habár ezen városok lakosságának nagyobb része nyelvére nézve német ajkú, mégis érzelmeiben és gondolkozásában olyannyira hazafias és magyar, hogy e tekintetben vetélkedhetnek a legmagyarosabb várossal is. Tagadhatatlan azonban, hogy ezen Ivarosok a kiváltságok elvesztése folytán, elszegényedtek és anyagi viszonyaik nem a legkedvezőbbek. De mindezek daczára iparkodnak, habár nagy áldozatok árán is, önállásukat fentartani, a mi eddigelé azonban csak ugy sikerülhetett, hogy találkoztak szakavatott és áldozatképes polgárok, kik, habár csekély díj mellett, inkább honoris causa — a collumnalis hivatalokra vállalkoztak. Az előttem szólott Gajári t. képviselő azon ellenvetésére, mintha tiszteséges munkát tisztes díjazás nélkül követelni nem lehetne, bátor vagyok Budapest főváros törvényhatóságának szervezetére utalni. A fővárosban működnek tudniillik a dúsan fizetett polgármesterek és tanácsnokokon kivül, kik, mellékesen legyen mondva, a bureaucratiának netovábbját képviselik, a kerületi elöljáróságok, melyek elsőfokú iparhatóságok, bagatell bíróságok és úgyszólván egyedüli közvetítői a tanácsnak a nagy közönséggel. *Ezen kerületi elöljáróságok állanak 1 elöljáróból és 4—8 kerületi esküdtből, a kik a fővárost ingyen szolgálják, a mennyiben a részükre kifizetett díj — 100 darab arany és 50 darab arany — fizetésnek nem nevezhető. Engedtessék meg tehát ezen városoknak ezentúl is a javadalmazás, illetve a fizetésnek megállapítása, ugy a mint a módosítványban indítványozva van és meg vagyok győződve, hogy ugy, mint eddig, ezentúl is fognak értelmes és minden irányban megbízható férfiak találkozni,