Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-201

82 201. országom ülés márezius 11. 1SS6. csalódásra kellett ébrednem, mert abban semmi olyat nem találtam, mely akár az eddigi törvénynél lényegileg jobban fejlesztené az , önkormányzati intézményt, akár általánosabb értékű reformokra vallana, akár pedig egy rendszeresebb míí jellegét viselné magán. Mert, t. ház, tekintse bár valaki a tisztviselők választását az önkormányzat egy szükséges kellékének vagy sem, tagadhatatlan, hogy az ezeréves gyakorlat által megteremtett közfelfogás szerint, magyar ember a tisztviselők választása nélkül önkormányzatot képzelni nem tud s igy ugy ezen közfelfogást mint az 1870: LXII. törvény czikkben lefektetett elveknél %gva, melyeket alapul jelen törvényjavaslat is elfogad, mindenesetre visszamenést képez az az intézményes szabadság terén, hogy több tisztviselő állása mint a főorvos, számvevő, járásorvosok stb. kinevezése czéloztatik, valamint visszaesést képez az is, hogy a bizottsági tagok választása 3—3 évről 5 — 5 évre terveztetik. A törvényhatósági önkormányzat jogköre, mint azt a ministeri javaslat is mondja, az 1870. évi XLII. törvényczikkben nyert legelőször rendszeresítést és ezen törvény magán hordja igen természetesen azon féltékenység jellegét, melyet arra egyrészt a nálunk még új parlamentaris kormány, másrészt a megyei autonómia hívei reásütöttek. Azóta a gyakorlati élet akkor nyert alakjukban megpróbálta mindkettőt, ma már kétségen felül áll — a mit a parlamentarismus első aerájában alig hitt valaki — hogy az önkormányzat a felelős parlamenti kormányrendszerrel igen jól összefér, hogy tehát egyiknek a másikra féltékenykedni nincsen oka. Es ha ezen próbaidő alatt valamelyik gyengébbnek mutatkozott, az bizonyára a törvényhatósági intézmény volt, melynek életképessége sok jog elvonása által meggyengittetett s a melynek újabb megerősödésre ügy-és jogkörének a parlamentaris kormányrendszer engedte módon való kiterjesztésre van szüksége, a miért is joggal vártam volna e javaslatba oly rendelkezések felvételét, melyek például a választások tisztaságainak biztosítására czélszerűbb kijelölési mód behozatalát, a megyei közigazgatási bizottságban a törvényhatóság választottjainak nagyobb számban részeltetését, a községi és törvényhatósági ügyek ellátásában nagyobb önállóság biztosítását egy közigazgatási független bíróság felállítását, stb., mint valódi haladást tartalmazó reformokat czélozták volna, mert ha igaz az, a mit a kormányjavaslat indokolásában mond, hogy hazánkban a köz- és államélet fejlettebb, a mi nem tagadható, ugy ezen fejlettség okvetlenül a nagyobb műveltségben lelvén alapját, csak arra szolgálhat okul, hogy a haza polgárainak jogaik gyakorlásában több szabadság s önállóság biztosítassék, nem pedig arra, a mit ez a javaslat ezéloz, hogy jogaik korlátoztassanak. De bármennyire keresem e javaslatban a törvényhatóság és a polgárok jogainak kiterjesztése vagy biztosítása iránti reformot, azt sehol sem találom, azon a 10. §-ba toldott egyedüli intézkedést, hogy nem felebbezhető magánügyek a kormány által csak azon esetben lesznek megvizsgálhatók, ha a panasz 30 nap alatt adatik be, oly reformnak feltüntetni, mint ezt a bizottsági jelentés nagy szavak kíséretében teszi, mely egy törvény alkotását tenné indokolttá, annyival kevésbé lehet, mert a gyakorlatban úgyis ez volt az eljárás. A javaslat tehát az 1870: XLH. törvényezikkhez és a polgári és önkormányzati jogok fejlesztése és gyakorlása tekintetében figyelemre méltó javítást nem tartalmaz. Fennmarad tehát még a másik szempont, vájjon a jó közigazgatás tekintetéből szükségesek-e a czélba vett módosítások? Én, t. ház, a jó közigazgatás lényegét abban találom, hogy a közczélok megvalósítására szolgáló törvények és törvényes rendeletek, nemkülönben az alkotott és érvényes szabályrendeletek kellő időben, pontosan, de a polgárok egyéni jogainak lehető kíméletével hajtassanak végre, a mindenkit megillető hatáskörben, de véleményem az is, hogy a köz- és államélet igénye csak addig terjed, a meddig czéljai megvalósíttatnak s ez sem a törvényhatóságok, sem a községek természetes ügyes jogkörét nem érintheti. Az 1870: XLII. törvényezikk e tekintetben megvonta a kellő határokat, sőt a felelős kormány iránti tekintetből odáig ment, a meddig szerintem nem kellett volna mennie, hogy az 54. és 55. §-ban jogot adott a ministernek a rendeleteit nem foganatosító tisztviselő ellen a főispán által nemcsak fegyelmi eljárást kérni, hanem azt felfüggeszteni, állásától elmozdittatni s őt mással végleg helyettesíteni. E jogot én elegendőnek, sőt túlszigorúnak tartom, annyiból, hogy az illető tisztviselőt fegyelmi eljárás nélkül mozdíthatja el, holott a védelem mindenkinek megengedendő s hogy ez esetben megfosztja a törvényhatóságot választási jogától, holott a bizottság azon esetben lehet, hogy nem is vétkes. A törvény ezen drákói szigorának tulajdonítandó, hogy annak 16 évi gyakorlata alatt erre eset nem fordult elő s épen ezen körülmény igazolja, hogy ezen törvényes intézkedés az állam hatalmi érdekei szempontjából elegendő. A többi részletekre, melyek a főispáni új hatáskörrel kapcsolatban állanak, nem kívánok kiterjeszkedni, de el nem mulaszthatom felemlíteni, hogy annak eljárása az alispán intézkedéseivel sokszor concurrál, s hogy a legtöbb esetben a