Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-200

4á 200 országos ülés máreziiis 10 1886. közt, hanem a román nemzetiség legyen egyenlő a magyar nemzettel, mint nemzet: engedelmet kérek, ez ellen tiltakoznom kell. {Élénk helyeslés és tetszés.) Ez tagadása az egész magyar múltnak, tagaegész történelemnek. Ezt a hazát a magyarok Magyarországnak teremtették; ez magyar fog maradni mindenha. (Hosszantartó általános élénk helyeslés.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy mi őket áldozatul dobjuk oda és ismételte vagy tízszer, hogy ő őszintén beszél. Már bocsánatot kérek, én felhívom a t. képviselő urat és összes társait, akár itt a házban, akár a házon kivül, nevezzék meg Európának, vagy a világnak azon országát, hol a nemzetiségek oly jogbőségben részesittetnének, mint nálunk. {JJgy vem!) Azok ellen, a miket a t. képviselő ur a kormány ellen felhozott, természetesen nem az én feladatom a t. kormányt megvédelmezni; még esak arra sem vállalkozom, hogy Románia kormányát védelmezzem azon vád ellen, melyet a képviselő ur itt hangoztatott, hogy tudniillik szövetségre lépett, velünk azért, hogy itt a nemzetiségeket, tehát a románokat is elnyomjuk. Erre feleljen majd a román kormány, ha talál módot arra, hogy interpellálja azt. Ezeknek előrebocsátása után bátor vagyok azon nagyfontosságú kérdésre áttérni, a mely a t. házat napok óta foglalkoztatja. (Halljuk!) Három javaslat fekszik előttünk. E szó: „fekszik", talán nem egészen helyes, a mennyiben az egyik javaslatot nyomtatásban, a másikat írásban, a harmadikat két remek beszédben terjesztették elő. Különösen ez utóbbinak alkalmából oly nagy mérveket öltött a vita s a közigazgatási kérdés a maga egész nagyságában fel lett vetve annyira, hogy nem vonhatom ki magamat azon kötelesség alól, hogy ezen utóbb nevezett javaslatra s egyáltalában mind a három javaslatra lehető rövidséggel nézeteimet el ne mondjam. (Halljuk/) A t. kormány javaslatára nagyon kevés a mondani valóm azon jeles beszédek után, melyek itt elmondattak, melyekben annak csaknem összes részletei bírálat alá vétettek. En erre a törvényjavaslatra nézve osztozom a kormányelnök ur azon kijelentésében és igazat adok neki, midőn azt mondja, hogy ezen törvényjavaslat a most létező törvény keretében mozog. De épen, mert igaz, hogy a jelen törvényjavaslat a most létező törvényen semmi változást nem tesz, ez teszi világossá, hogy egész czélja nem egyéb, mint a főispáni hatáskör, vagyis a kormányhatalom kiterjesztése. Azt mondja a kormányelnök ur, hogy nem ennek kiterjesztése volt czélja, hanem az, hogy a főispáni hatáskör praecisiroztassék. Erre azt mondom, hogy épen az a baj, hogy ez nem praecisiroztatik. Azt hiszein, hogy épen az a czélja a törvényjavaslatnak, hogy ezen hatalom körülírva ne legyen, hogy a főispán maga magyarázhassa a maga hatalmát aszerint, a mint azt jónak és kényelmesnek találja, {ügy van! balfélol.) Bocsánatot kérek, egy törvény, mely oly hatalmat ruház egy halandó gyarló emberre — mert hiszen minden ember gyarló — hogy ő állapítsa ineg, mikor lehet valami sérelmes az állam érdekeire és a hányszor o valamit az állam érdekeire sérelmesnek vél, akkor a közgyűlés határozatát egyszerűen felfüggeszthesse, a mi sok esetben egyenlő lehet a megsemmisítéssel; erre, bocsánatot kérek, más nevet, mint az absohitisticus önkény nevet, én nem tudok. {Ugy van! bal felől.) Lépten-nyomon lehet akadni ily kifejezésekre ezen törvényjavaslatban. A főispán ilyen és ilyen esetekben a szükséghez képest intézkedik s a ki megállapítja ezen szükséget, az megint a főispán. Azt mondják, hiszen csak nem lehet tagadni, hogy előfordulhatnak esetek, midőn az állam érdeke okvetlenül megköveteli, hogy bizonyos határozatok végre ne hajtassanak. Elismerem, hogy ily esetek előfordulhatnak, de erre az esetre parlamentaris országban külön törvény nem szükséges. Épen azért van meg a ministeri felelősség, hogy akkor, mikor a suprema lex követeli, a minister a maga. felelősségére hajtassa végre azt, a mit szükségesnek talál; de önkényt törvénybe iktatni, alkotmányos országban nem szokás. (Helyeslés balfélol.) A mit a főispán az állam érdekeire nézve sérelmesnek vél. Képzeljük ezt el a gyakorlatban, mert hiszen, nem csak idegen ajkú, nem magyar ajkú megyékre kell gondolni, gondoljunk a leghazafiasabb megyére. Egy megyében például hozatik egy határozat, mint mikor Kosuth Lajos születésének 80. évfordulója alkalmából a megyék üdvözlő iratot küldtek ő hozzá. Meglehet, sőt tudom, hogy volt néhány főispán, a ki demonstratiót látott ebben. S ha most az neki nem tetszik, azt mondja, hogy ez izgatás, hogy ez sérelmes az állam érdekeire s felfüggeszti azt. Vagy vegyünk egy közelebbi esetet. A kormány előterjeszt egy törvényjavaslatot, mely a közvéleményt felháborítja, mint volt például ennek a javaslatnak 57. szakasza. A törvényhatóságok elhatároznak egy köriratot. A főispán azt gondolja magában, vagy legalább gondolhatja: ez izgatás, ez sérelmessé válhatik az állam érdekeire, felfüggeszti a határozatot és felküldi a kormányhoz. Most előáll az eset, hogy a kormány ítéli meg azt, vájjon megengedhető-e, hogy a törvényhatóság körrendeletet adjon ki ő ellene. Ha kérdezzük, mi tette valóban szükségessé ennek a törvényjavaslatnak előterjesztését, én erre az egész vita folyamán concret, positiv választ nem hallottam. Altalánosságban fel van