Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-204

204. orsságos ülés mérezins 15. 1886. 139 HegedÜS Sándor I így értettem! {Derültség.) Tisza Kálmán ministerelnök: Arra nézve azonban egyetértek a t. képviselő úrral, hogy az intézményeknek a viszonyokhoz kell alkalmazkodnia, hogy mindig azt kell tenni, a mit az állam érdeke követel. Ez az én szándékom e törvényjavaslattal és szándékom volt mindig, mióta a, törvényhozásra némi befolyást gyakorolni birok. De azon túl, ha a kiindulási pont egyezik is, egyes dolgokra nézve kénytelen vagyok az eltérést is jelezni. így például azt hiszem, hogy t képviselő ur nem egészen helyesen ajánlja követendő például a mai közigazgatási szervezetünkben, midőn a főispánnak itt coutemplált hatáskörét helytelennek mondj'a, a porosz Regierungspräsidentek és Oberpräsidentek helyzetét és analogonját és pedig azért nem, mert nem lehet tagadni, hogy Poroszországban nincsen, nem is volt a szó szoros értelmében vett parlamentarismus. Ott a törvényhozás szavazata, nem bir befolyással a kormányzatra. Igen természetes tehát, hogy azoknak az Oberpräsidenteknek és Präsidenteknek egyáltalában nem kell némely irányban politikai hivatalnokoknak is lenni és nem kell ennél fogva kormány változáskor helyüket változtatni. Egész más a helyzet nálunk és nem ezen törvényjavaslat teszi csak mássá, mint ott, ez csak kihúzza a helyzet más voltából a következtetést. Mert azt mindenki fogja talán tudni, hogy ha Magyarországon 1867 óta a kormány változott, a főispánok valamennyien mindig a belügyminister rendelkezésére bocsátották hivatalukat. Érezte tehát mindegyik önmaga, hogy ez oly hivatal, a melylyel csakis az újjá alakult kormány megbizása ruházhatja fel és teheti képessé, hogy azt haszonnal, sikerrel és czélszerfíen teljesíthesse. És épen, mert ilyen a helyzet, kell szerintem — mint a részleteknél majd megbeszéljük — a nyugdíj és nem elég a rendelkezés alá helyezés, bár a rendelkezés alá helyezésnél is jár tényleg nyugdíj és ezen törvényben is a nyugdíj azon esetekben, midőn az illető politikai okokból válik meg hivatalától, iga zában a rendelkezés alá helyezésnek természetével bir. De mindezt, mondom, bővebben ki lehet majd fejteni ott, hol ezen dispositiók foglaltatnak, A közigazgatási bíráskodást, t. képviselőház, én nem utasítottam és nem utasítom vissza. Én szólottam azon alakokról, a melyekben azt itt felhozatni hallottam, de akkor sem azt mondtam, hogy nem akarom behozni, csak nehézségeit jeleztem akkor, midőn a közigazgatási bíráskodásban a kormány ellen s kerestek ellensúlyt, kerestek valamit, a mi a kormány actióját megakasztja. Az ily közigazgatási bíróságot én természetesen veszélyesnek tartom. De ha ugy értelmeztetik a közigazgatási bíráskodás, mint ezt a t. képviselő ur értelmezte, hogy a mire discretionalÍ8 közigazgatási hatalom kell, abba ne avatkozzék a bíróság; ha ugy értelmeztetik, hogy az a rendeleteket nem semmisíti meg: ez ellen, azt hiszem, senkinek kifogása nem lehet, nekem legalább nem volt és nincs és én azt hiszem, hogy ezen közigazgatási bíráskodást — de, ismétlem, nem ugy, hogy megbénítsa az administratiót — behozni nálunk is nem sok idő múlva lehetséges lesz. (Elénk hélyedés jobbfelöl.) így vagyok a tisztviselői pragmaticával ég a fegyelmi eljárással is. Én sohasem mondtam, hogy nem kell tisztviselői pragmatica. Hiszen talán a t. képviselő ur is tudja, hogy ha nem törvénybe iktatva is, de a régi szabályok alapján, legalább a központi hivataloknál létezik az ma is. Valamint azt is tudja, hogy a fegyelmi eljárás ma is bizonyos, minden ministeriumban alakított fegyelmi hatóság útján kezeltetik. De egészen más ez és kivált más, ha hozzáveszszük azt, a mit a képviselő ur, azt hiszem, helyesen mondott, hogy ő nem kívánja a bíróságra bízni a dorgálást, a pénzbüntetést, esetleg az áthelyezést, hanem csak azt kívánja, hogy ott, a hol a hivatalból elbocsátásról van szó, ott legyen nagyobb garantia. Egészen más ez és az, a mit másoktól hallottunk és a mi ellen én felszólaltam, hogy az összes fegyelmi ügyek egy a birói függetlenség minden attribútumával biró bíróságra ruháztassanak. Ez utóbbit igenis addig, mig azt akarjuk, hogy administrálni lehessen, mig azt akarjuk, hogy valaki azért felelős is lehessen: elfogadni nem lehet; de rendezni a viszonyt pragmatica által, szabályozni a fegyelmi eljárást rendes, megállapított szabályok által, az ellen kifogást nem tettem soha és nem teszek ma sem. Hiszen hivatkozhatnám talán reá, hogy minden fontosabb fegyelmi kérdést a törvényhatósági hivatalokat illetőleg én magam collegialis eljárás alá helyeztem a közigazgatási bizottságokban és megmondhatom, ha nem tudnák, hogy ugyanilyen eljárás alá helyeztem a belügyministeriumban, a legfőbb fórumnál, a hol a törvény kihirdetése után rögtön megalakítottam a fegyelmi bizottságot, a mely minden ügyben eljárni szokott. Ez ellen tehát kifogásom nincs, de volt az ellen és az ellen szólaltam föl, midőn az egészet a kormény kezéből kivenni akarták és — olvashatja bárki — teljesen a birói függetlenség attribútumaival felruházott biróságra akarták bizni a fegyelmi ügyeket. A t. képviselő ur kilépvén — igen helyesen — az általános phrasisokból, azt mondja: igaz, az ő czélja a kinevezés, az állami administratio kinevezett tisztviselőkkel. De azt sem mondja, hogy junctim igen sok más felhozott intézkedéssel együtt, sem azt nem mondja, hogy rögtön. És igen helyesen mondja, hogy ez csak hosszas, következetes mun18*