Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-180

86 180. országos ülés február 10 1S8Ö nap gyötri a megélhetés kinzó gondolata. (Ugy van!) Az 1868: XXXVIII. [törvényczikk 300 frt, illetve a segédtanítóra vonatkozólag 200 frtban állapítja meg a tanítónak fizetését. Megengedem, hogy ez csak a minimumra vonatkozik. T. képviselőház ! A tanítót a művelt osztályba sorozzuk s mint ilyentől megkívánja a társadalom, nemcsak hogy állásához nézve tisztességesen öltözzék, hanem azt is, hogy részt vegyen a közélet különféle mozzanataiban, hogy kivegye a maga tevékenységi részét a különféle s az ő szakmáját közelebbről érintő közművelődési, nevelészeti stb. egyletekben. Ez alól magát a néptanító nem vonhatja ki, sőt hivatása kötelmeinek mulasztása nélkül kivonnia nem is szabad. (Igaz! jóbbfelöl) Már pedig tudjuk, hogy a közélet ilyen ténykedéseiben való részvétel soha bizonyos anyagi áldozatok nélkül nincs; tehát magának a tanítónak is zsebébe kell nyúlnia, mert a társadalom csak az „illik", a „kell", az „elmaradhatlan" és többeféle, hasonló kifejezésekkel szokott érvelni, de magát a lehetőséget ritkán teszi figyelme tárgyává. (Ugy van!) Hogy pedig a tanító a maga továbbképzésére is fordítson bizonyos összeget, azt megkívánja tőle maga a pálya, melyen ha nem halad tovább, csakhamar a hátramaradás jelei fognak rajta mu tatkozni, a mi a népoktatás hátrányára van. A törvény nem tesz különbséget nős és nőtlen tanítók között s ennélfogva az előbb említett fizetést irányadónak tekinti a családos tanítókra nézve is. Tekintetbe véve, t. ház, hogy ezen pályára leginkább a legszegényebbek szoktak menni, kiknél tehát nem lehet meg azon remény lehetősége sem, hogy a mit az állam tőlük megtagad, azt saját magán vagyonukból pótolhatják, de tekintetbe véve azt is, hogy a tanítók elfoglaltságuk mellett mellékjövedelemre szert nem tehetnek, de mint leginkább szegény községekben működő tanítóknak, erre alkalmuk sincs, könnyű belátni, mily nehéz az ily tanítónak akként berendezni háztartását, hogy a tisztesség legcsekélyebb követelményeinek is megfelelhessen. (Helyeslés.) Enyhíteni igyekezik ezen állapotott a főpapok bőkezűsége, kik jövedelmük feleslegét megosztják a szegény tanítókkal. De mindez vajmi csekély az általánosan érzett nagy szükséghez képest. (Ugy van!) Mi ennek a következménye, t. ház ? az, hogy sokszor a néptanító vándorol egyik községből a másikba, keresve magának kedvezőbb helyzetet, melyet azonban csak ritka esetben talál meg. De sőt gyakran előfordul az az eset, hogy a tanító megválik azon háládatlan pályától, melyre magát nagy szellemi és anyagi áldozatok árán kiképezte és megy máshová, hol fáradságát jobban j jutalmazzák. Innen származik azután az, hogy né- J mely megüresedett tanítói állomást többszöri pályázati hirdetés után sem lehet betölteni, mert nincs jelentkező. Az ily mostoha sorsban részesülő tanítók gyakran a legnagyobb elővigyázat mellett sem kerülhetik el, hogy el ne adósodjanak. Mi azután lehangolólag, elkedvetlenítőleg hat reájuk s ebből következik a lehangoltság, az elkeseredés s a hivatali kötelmeknek elhanyagolása. Mert hogy az ilyen tanító kötelességét nyugalommal nem teljesítheti, azt hiszem, ezt tovább nem szükséges bizonyítanom. (Ugy van!) Igaz, hogy a törvény csak a fizetés minimumát szabja meg, melyen alul leszállani nem szabad és a mely felett az iskolaszéknek hagyatik szabad kéz. Azonban t. ház, a ki tapasztalásból tudja, hogy ezen iskolaszékek a leggyakoribb esetekben mily elemekből vannak összealkotva, az legkevésbé sem fog csudálkozni azon, hogy mily nehéz küzdelembe, mily kitartó fáradságba kerül egyes, az ügy iránt buzgólkodó egyéneknek még a törvényben megszabott minimumot is a néptanító részére biztosítani. (Ugy van!) Hogy pedig fizetésemelésről a község szegény volta miatt j s azok kedvezőtlen anyagi viszonyai mellett szó nem lehet, az természetes dolog. Ilyenkor, nézetem szerint, t. ház, előáll az állam kötelezettsége, hogy azon községeket, a melyek önerejükből nem képesek a törvény kívánalmainak megfelelő népiskolát fentartani és a tanítónak tűrhető anyagi helyzetet biztosítani, az állam segélyben részesítse, még pedig a felekezeti jellegnek megtartásával. Mert, t. ház, ha az állam segélyezi a felekezeti középiskolákat és ezen segélyösszeget a folyó évi költségvetésben a múlt évihez képest 50%-kai felemeli, a nélkül, hogy bolygatná a felekezeti középiskolák jellegét: akkor nézetem szerint, sokkal helyesebben és méltányosabban jár el az állam, ha a felekezeti népiskolák segélyezésének kilátásba helyezését nem köti a felekezeti jelleg megváltoztatásához, megtagadásához mint feltételhez. (Ugy van!) A tanítói karban t. ház, kitűnő erőket bírunk. Az ő hivatásuk a nemzetnek munkás, becsületes, tisztességes és jó hazafiakat nevelni; az ő kezükbe van letéve az állam megizmosodásának legbiztosabb és legerősebb záloga. (Helyes!) Ne engedjük őket annyagi küzdelmekkel mértéken felül gyötörtetni, ne engedjük őket elcsüggedni. (Élénk helyeslés.) Igen jól tudom, hogy a t. minister urnak az ország anyagi helyzete köti meg a kezét, hogy ő nem gondoskodhatik fedezetről; azonban t. ház, nézetem és meggyőződésem szerint vannak a nemzet életében bizonyos szükségletek, a melyeknek kielégítése végett a nemzet áldozatkészségére joggal lehet nagyobb mértékben hivatkozni. (Helyeslés.) A további indokolástól tökélete sen felment engem azon körülmény, hogy csak az imént hallót-