Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-179

és február 9. 1886. 59 179. országos üli Megmondom miért nem mennek a budapesti egyetemről Kolozsvárra szigorlatot tenni. Azért, mert midőn a kolozsvári egyetem már azon állapotban volt, hogy ott szigorlatot tenni lehetett, igenis számosan siettek a kolozsvári egyetemre azon hitben, hogy a kolozsvári egyetem sietni fog doetorokat gyárilag producalni. Ámde a kolozsvári tanárok jól tudták, hogy miről van szó, hogy az egyetem reputatiója, jövője forog kérdésben és oly erősen vették a szigorlókat, hogy a eandidátusok szépségesen megbuktak, mire az ifjúság köreiben csakhamar hire futott annak, hogy Kolozsvárit bizony csak ugy könnyen átbújni nem lehet. Erre azután megszűnt a Kolozsvárra való vándorlás. Én nem is tudom, miért menjen a jogi eandidatus szigorlatot tenni a kolozsvári egyetemre, mikor jól tudja, hogy oly nagy stúdiumból, minő például a római jog, a budapesti egyetemen 20 perez alatt ki van hallgatva. Hogyan lehet az t. ház, hogy három eandidatust alapvizsgán a legnagyobb stúdiumból egy óra alatt kihallgathassanak. Egy órának egy harmadrésze, hogyan nyújthat alapos ítéletet egy az életbe átlépő ifjú készültségére nézve ? A t. képviselő ur azt mondja, hogy a vizsgák sokasságát egyenesen a minister rendelte el. Ámde neki constatalnia kell azt, hogy 2,087 alapvizsga, szigorlat stb. mindent összevéve tartatik egy évben s hogyha ebbe a 2087 számba beleosztjuk a diligentiákat és ha azt veszszük, hogy azon tanárok a vizsgákon kivül még tanítanak is, sőt legtöbbje még másnemű hivatásnak is él a társadalomban: absolute meg nem fogható, hogyan képesek egy év alatt 2,087 vizsgát ugy végezni, hogy abból azt határozhassák meg, hogy az ifjak magasabb fokra léphetnek, akár az életbe kibocsáttassanak ? T. ház! A második dolog, a mit a t. képviselő ur érintett, a miben dialecticai ügyességének fényes tanújelét adta: a tankönyvek kérdése. {Halljuk!) A t. képviselő ur a tankönyvek kérdését ugy fogja fel, hogy az csupán csak az intézetekre tartozó dolog. Sőt odáig megy, hogy azt mondja, hogy bizonyos körülmények között a tankönyvek még károsak is lehetnek; tudniillik ott, hol parallel tanszékek vannak, a többnemű tankönyvek csak zavart idéznek elő. íme t. ház, a budapesti egyetem egy tanára, ki a tanszabadságot hirdeti, a tankönyvek tekintetében a dogmát tartja helyesnek. T. ház! Én azt tartom, hogy a culturalis fejlődés egyenesen abból áll, hogy különböző nézetek találkoznak és összeütköznek, a különböző nézetek találkozása és összeütközéséből keljen ki az igazság. Ha a t. k'pviselő ur azt mondja, hogy Németországban a számos tankönyv már szinte calamitässá vált, én ezt határozottan tagadom; mert Németországbau az eszmék Összetalálkoznak és tisztázódnak s számos tankönyv, mely megvan, nemcsak az intézetekre van kihatással, hanem általánosan a cultura emelésére is. Mert én nem tudok magamnak fogalmat alkotni például arról, hogy ha a t. képviselő ur tájékozni akarja magát egy adott szakban, melyben speciális ismeretei nincsenek, vájjon honnan meríti az ismeretet? vájjon nem szerzi-e meg magának az illető szak tankönyvét? És ha a magyar intellegentia körében akármelyik ember tájékozást kivan magának szerezni valamely disciplina alapfogalmairól a saját maga használatára, mint azt az ő intelligentiája követeli és megkívánja, keres valami tankönyvet; de kénytelen lesz bevallani, hogy nem kapott, mert hirdetnek oly tanokat, a milyeneket hirdet a t. képviselő ur, hogy a tankönyv bizonyos körülmények közt ártalmas lehet. T. ház! A ki a mi egyetemünk beléletét tanulmányozza, annak ott csak egyet kell constatalnia, a mi igaz és ezt nem kell szégyenleni, ki kell azt mondani. (Halljuk a szélső halóidalon.) Az egész dolog abban áll, hogy minálunk a munkakedv igen csekély, igen kevés emberben van meg. Itt nem gondolnak, különösen pedig a tanárok nem gondolnak a píusra, mire különösen a magyar tanárok és a magyar intellegentia a cultura jelenlegi állásában egyáltalán kötelezve van. Mert ha valaki csak akként fogja fel a tanári kötelességeket, mint tegnap a képviselő ur állította, nem kétlem, hogy megteszi tanári kötelességét, de csak abban az értelemben mint megtette kötelességét a Bachhivatalnok, a ki, mikor az A betűbe belefogott s az óra 12-t ütött, a megkezdett betűt be nem fejezte, hanem azt mondotta: a Vorschriftnek megfeleltem, ezennel menjünk ebédelni. (Derültség a szélső baloldalon.) T. ház! Mindenki tudj a Magyarországon, hogy ha culturát teremteni akarunk, ha a hátramaradottságot, különösen a cultura terén, le akarjuk győzni, akkor minden férfiú, a ki a cultura terén hivatással, hatáskörrel bir, a szoros kötelességen kivül, még azontúl is tenni tartozik, mert ha az elfogadtatik a kötelességteljesítés mérvének, a mit a t. képviselő ur állított fel, akkor megszűnik Magyarországon a publicatiók egész sora, a mely publicatiókat azon férfiak teszik, a kik különben hatáskörrel birnak és abban is kötelességüket teljesítik. Ez volt az, a mit Szilágyi Dezső t. képviselő urnak tegnap mondott beszédére most felhozni tartoztam. Azon élességek és invectivák, azon rendkívüli hang az én felületességemről, az engem nem bánt, mert tisztán érzem, hogy én nem akarok leplezni semmit, nem akarom a rosszat, hanem öntudatosan ostorozom, a mit rossznak tartok, ez vezet. És a t. képviselő ur elfelejti a legfontosabb dolgot, hogy nem épen a személyre vezesse a dolgot, hanem nézze az ügyet magát és érveljen a szerint, g-s