Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-196

346 190. országos illés márezins 4. 1SS6. tart magára valamit, (ügy van! a szélső baloldalon.) Végeredménye ennek az lesz, a mi volt a Bachrendszer és a provisorium alatt, hogy a közigazgatás selejtes elemek kezeibe kerül. A főispáni állásra vonatkozó intézkedések után a legfontosabb intézkedés nézetem szerint az, a mi e törvényjavaslat 94., illetőleg a régi 80. §-ban foglaltatik, melyben az van kimondva, hogy „a tisztviselő oly eselekvényeért, melyet a törvény vagy illetékes felsőbb hatóság tett kötelességévé, fegyelmi úton felelősségre nem vonható". Ezzel van helyettesítve az eddig fennálló rendelkezés, hogy a tisztviselő oly eselekvényért, melyet a törvény tett kötelességévé, felelősségre nem vonható, ellene tiszti kereset el nem rendelhető. Ebben a szakaszban tehát az van mondva, hogy igenis, van rá eset, midőn a tisztviselő nem köteles a törvényt megtartani. Oly monstrosus valami ez, hogy az ember alig hisz szemének, mikor először olvassa; de hogy ez komoly dolog, meggyőződhetik felőle, ha visszamegy azon szakaszra, melyben az esküformula foglaltatik, mely azt mondja: „Én N.N. esküszöm, hogy a királyhoz hü leszek, az ország törvényeit megtartom, hivatali ilőljáróimnak engedelmeskedem, stb." E szerint, t. ház, a tisztviselő egy lélekzet alatt esküszik, hogy a törvényt megtartja s hogy megszegi, ha elöljárója parancsolja. Ezen szakaszban az van kimondva, hogy az elöljárói parancs a tisztviselőre nézve ép oly törvény, mint ;-.z ország törvénye és miután „lex posterior derogat anteriori", ha összeütközésbe jő az elöljárói rendelet az ország törvényével, a tisztviselő köteles az előljáró rendeletét teljesíteni. (Ugy van! a ssélsó' haloldalon.) Minden jogrendnek az az alapja, hogy a törvények megtartassanak. Ez nem alkotmányos elv, ez egyszerű jogelv s mindegy, akár alkotmányos testület, akár egyes, absolut uralkodó hozza a torvényt, mert erre is áll „serva legem, quam tulisti". Felszabadítani bármikor a tisztviselőt attól, hogy a törvényt teljesítse, sőt erre őt még esküvel is kötelezni, nézetem szerint, t. ház, ez felforgatása és negatiója minden jogrendnek; megsértése a törvény szentségének; egyenes behozatala a hivatali önkénynek. (Ügy van! a szélső baluldalon.) Ez annak kimondása, hogy a törvények talán jók; talán kötelezők a bíróságok eljárásánál, de a közigazgatás körében a törvénynek absolut uralma ki van zárva. Meglehet hogy azt méltóztatnak rá mondani, hogy nem marad megtorlás nélkül a törvény megszegése, mert hiszen felelős érte az, ki a törvénytelen rendeletet kiadta. Engedelmet kérek, én azt hiszem, hogy ez nem változtat a dolgon, mert a tisztviselő tényleg bele van szabadítva a törvények megszegésébe. A szolgabírót példánl nem fogja hátráltatni a törvénytelen cselekedetek elkövetésében, akármit csinálnak is a főispánnal. Másrészről az alispán mindig kifogást és kibúvót találhat és kereshet legalább abban, hogy a szolgabíró nem értette jól az ő rendeletét. De hát ha a főispán ad ki törvénytelen rendeletet, mi történik akkor? Miként fog akkor a törvény érvénye helyreállíttatni s miként lesz megtorolva a törvénysértés és miként nyernek orvoslást az egyesek? Ha a főispán a minister meghagyása folytán adott ki valami törvénytelent, akkor természetesen nincs szó felelősségről, akkor a főispán törvénytelen eljárásával menedéket talál a ministeri felelősség bő köpenye alatt. De még akkor is ez az eset fog fenforogni, ha a saját initiativájából követett el törvénytelen cselekedetet. Mert hát méltóztassanak a törvény ide vonatkozó szakaszait közelebbről figyelembe venni. A főispán nem tisztviselő, tehát fegyelmi eljárás alá nem tartozik; nem is közhivatalnok, tehát a büntető törvény 465-ik szakasza, mely azt rendeli, hogy a közhivatalnok a hivatalában elkövetett bűntettekért felelősségre vonható, a főispánra nem alkalmazható. A főispán állása másképen van definiálva; az van mondva, hogy ő a kormány képviselője. Ha tehát a főispánt méltóztatott új hatáskörrel felruházni, akkor méltóztassék abból levonni a kellő consequentiákat, méltóztassék eltörülni azt, hogy a főispán a kormány képviselője és egyenesen kimondani, hogy a főispán is köztisztviselő, vagy közhivatalnok, ép ugy, mint más, méltóztassék intézkedni az iránt, hogy a főispán felelőssége, ép ugy mint minden más functionariusé, határozottan körvonalaztassék, mert különben a főispán a törvényen felül álló, valóságos satraphává fog válni. Es van még egy paragraphus, t. ház, mely oltalmába veszi a hivatalos önkényt szemben a közönséggel: az a paragraphus, mely a kártérítésekre vonatkozik. A tisztviselőkre, az administrativ hivatalnokokra is ki van ugyanis terjesztve a bíróságokra vonatkozó az a kedvezmény, mely szerint a birót csak akkor lehet perbe fogni vagy kártérítésre kötelezni, ha előbb fegyelmi választmány megállapítja a kereshetőséget. Hát ugyan kérem : mi akadályozza a legtöbb esetben azt, hogy a károsított felek kártérítést kapjanak? Hiszen tudjuk, hogy a fegyelmi választmány többségében hivatalnokokból áll, a kik nagyon is hajlandók arra, hogy a tisztviselőről elhárítsák a kártérítési kötelezettséget. Ugy látom, t. ház, hogy ez az intézkedés is teljes összefüggésben van a korábbiakkal, melyekre rámutatni szerencsém volt és hogy míg a hivatalnokok majdnem szolgai függésbe vannak helyezve fölfelé, szemben elöljáróikkal: lefelé a hivatalnoki önkény biztosítékainak egész rendszerével állunk szemben.