Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-187
228 !87 országos ülés február 19. 1836. Ennélfogva minthogy egy oly törvényjavaslatot, mely esetről esetre való intézkedést tartalmaz, könnyítést czéloz, minden kifogás nélkül elfogadni hajlandó vagyok, arra kérem a t. kormányt, tegye meg azt, húzza vissza e törvényjavaslatot és adja be ily szellemben és senkinek nem lesz kifogása ellene. De ilyen irányban a tömeges betelepülésre nézve állandó törvényt hozni, olyan közjogi hibával, a milyennek tartom a 2. §t, mely a tömeges letelepülésre nézve a bánnak jogkörét kiterjeszti és a közös törvényhozásból kifolyólag a bánnak oly jogot ad, mely az 1868. évi kiegyezés határán is túl megy: én azt el nem fogadhatom, ez ellen fel kell szólalnom. Én részemről ily alakban a törvénj-javaslatot nem szavazom meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: (Halljuk.' Halljuk!) Mindenekelőtt azt kívánom megjegyezni, hogy itt nem tömeges településről, hanem visszatelepülésről van szó, a mi, azt hiszem, már egymagában elháríthatná azon aggályokat, melyeket a képviselő ur felhozott. De ha a közjogi szempontot veszszük, azt hiszem, hogy ép e közjogi szempont követeli, hogy ha ily törvény alkottatik, az a magyar korona összes országaira nézve alkottassák. Mert ép a közjognak egyik legsarkalatosabb elve, hogy a honpolgárság a magyar szent korona egész területén csak egy lehet. Nem lehetett tehát ily törvény alkotásánál Horvátországot mellőzni épen ezen igen fontos közjogi elvnél fogva. A mi mármost a további dispositiókatilleti, nem csak azért — bár ez is egyik ok — mert e törvénynek a dolog természeténél fogva az 1879-iki törvényhez kell csatlakoznia, de azért is, mert az 1868-iki törvény szerint azon teendők teljesítése, a melyek valamely törvény folytán Magyarországot illetőleg a beltigyminister hatáskörébe tartoznak, Horvátországra nézve a horvát bánt illetik, mert azok a kiegyezési törvény szerint Horvátország autonóm ügye, e javaslat fentartja azon szerintem nagyon fontos közjogi elvet, hogy a honpolgárság csak egy lehet, tehát erre nézve egyforma intézkedések szükségesek: másfelől pedig megfelel nemcsak a praxisnak hanem, az 1868-iki törvény egyenes rendelkezéseinek. Ép azért, annyival inkább kérem a l. házat a javaslat elfogadására, mert nem tarthatnám ezélszerűnek, hogy minden egyes tömeges visszatelepül ési esetben külön törvényt kelljen alkotni. És megmondom, miért? Tömeges visszatelepülésnek nevezhető, ha például száz család egyszerre visszajön — nem betelepül, hanem visszatelepül. — Már hogy minden ily esetben külön törvénynyel kelljen intézkedni, vagy az illetőknek legalább is öt éven át nélkülözniük kelljen a honpolgárságot: ez, azt hiszem, nem volna sem méltányos, sem j czélszeríí. Kérem ezek alapján, méltóztassék a javaslatot elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Hoitsy Pál: T. ház! Én az előttünk fekvőjavaslatot nemcsak, hogy általánosságban és részleteiben elfogadom, hanem ha felszólalok, azt leginkább azért teszem, mert amaz intézkedéseket, melyek e törvényjavaslatban a tömegesen hazatelepülők f érdekeiben tétetnek, nagyon keveseknek találom. Óriási és igen messze ható nemzeti érdeket látok abban, hogy minden lehető könynyítés megadassék azoknak, kik le akarnak települni azon vidékre, a melyre eddig is történtek települések. Itt e törvényjavaslatban mindössze arról van szó, hogy elengednek nekik bizonyos bélyegeket, melyek talán fejenként 50 krajezárt tesznek ki. Megengedem, hogy az illetők viszonyaihoz képest, ez is némi könnyítést foglal magában, de nem gondolom, hogy ez elegendő és elég messze menő engedmény azokkal szemben, a mikkel nekik tartozunk. Nagy településeket ily kicsiny eszközökkel nem csináltak sehol és nem is fognak csinálni sehol. Ha azt akarjuk, hogy ne csak azok erősödjenek meg, kik eddig bejöttekés ne csak azok szeressék meg ezt az országot, mely nekik újból hazájukká lett, hanem egyszersmind azt is akarjuk, hogy az ő példájukon többen okulva, nagyobb és nagyobb számmal jöjjenek be : akkor nézetem szerint sokkal nagyobb áldozatokra kell elszánva lennünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem is olvan sokat kívánnék én. Ha például ezeknek az embernek csak 15 évre elengedtetnék az adója, ez az engedmény képessé tenné őket arra, hogy vagyonilag is megerősödjenek. És ebből, azt hiszem, magának az országnak sem lenne kára. Mert először is azoknak adójára, a kik visszatelepülnek, eddig ugy sem számíthattunk; másodszor pedig a jövőben megvagyonosodott községekre számíthatunk, míg most annak teszszük ki magunkat, hogy ezen községek vagyonilag meg nem erősödvén, oly polgárokat nyerünk, kik később adózási viszonyaiknál fogva nagy hasznára nem lesznek az országnak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A másik pedig, a mit én ezen telepesek számára kívánnék, az volna, hogy legalább néhány évig a . katonakötelezettség alól mentessenek fel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az ily újonnan települőknek minden egyes munkáskézre szükségük van. Nekik nemcsak azzal kell küzdeniök, a mivel más ott már honos polgárok küzdenek ; nekik azon kívül meg kell alapítani egész exístentiájukat, egészen ismeretlen viszonyok közt, nekik mindent újonnan kell vásárolniok a kapától, ásótól kezdve s elölről kell kezdeni mindent egész a ház felépítéséig. Nekik nincsenek a múlt évről fenmaradó megtakarított összegeik, nincsen takarmányuk, nincs vetőmagjuk; nekik mindent a
