Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-186

180. onzágoK filé* február IS. 1886. 319 kezelése, nem helyes rögtönözve intézkedni és az intézkedéseket gyakran módosítani. {Mozgás a szélső baloldalon.) A jelenleg érvényben levő törvény 1883­ban alkottatott, tehát nem olyan hosszú idő óta, hogy azt lehetne mondani, hogy annak minden hiánya iránt kellőleg tájékozva vagyunk és a tapasztalás szerint azokra nézve szükséges intéz­kedéseket megtehetjük. Azért ismételve kijelen­tem, hogy nem volna helyes a bajok egy részén segíteni most az e törvényjavaslatban foglalt intézkedések folytán és ha azután azok kielégí­tőknek nem találtatnak, ismét újabb intézkedést tenni. Akkor állana elő igazán zavar ezen ügyek­ben ; azért tehát felfogásom szerint sokkal helye­sebb együttesen intézkedni, ugy, hogy mindenre kiterjedjen a törvényhozás figyelme. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi azt illeti, hogy — mint a t. képviselő ur kijelentette — csak szándékot jeleztem, semmi positiv ígéretet nem tettem: engedelmet kérek, ha a minister kijelenti, hogy a jövő évben szándé­kozik törvényjavaslatot beterjeszteni, ez több az egyszerű szándéknál, (Ugy van! jobbfelél) ez positiv kijelentés és ezen positiv kijelentés alap­ján kérem, ne méltóztassék a törvényjavaslatot tárgyalásra kitűzni. {Helyeslés jóbbfélöl) Elnök: A házszabályok szerint ezen kér­désben most a háznak szavazással kell dönteni; és pedig minthogy számos képviselő névszerinti szavazást kivan, a szavazás a névsor felolvasása mellett fog történni. A kérdés ez lesz : Kivánja-e a ház, hogy az indítvány tárgyalás alá vétessék, igen vagy nem? A házszabályok szerint kihúzom a betűt, melynél a szavazás kezdődni fog. (Megtörténik.) A szavazás az „R" betűnél fog kezdődni. Most az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnöki Méltóztassanak helyüket elfoglalni, az ülést folytatjuk. T. ház! (Halljuk!) A névsort olvasni fogja Szathmáry György jegyző ur; a távollevőket Rakovszky István, az igennel szavazókat Ábrányi Kornél, a nemmel szavazókat Tibád Antal jegyző urak fogják jegyezni. Szavazás előtt méltóztassanak még egyszer ; meghallgatni a kérdést. Szathmáry György jegyző (olvassa a kérdést). Elnök: Azon kérdés merülvén fel, hogy a horvát képviselő urakat megilleti-e a szavazási jog, megjegyzem, hogy miután ez pénzügyi kérdés, a törvény értelmében a horvát képviselő urak is szavazhatnak. (Helyeslés.) Szathmáry György jegyző (olvassa a név- | SOrt 0 ^S£.i:..,.„. „Igen'-nel szavaztak: Rácz Géza, Rigó Fe­rencz, Sághy Gyula, Steinacker Ödön, Szalay Imre, Szalay Károly, Szathmáry László, Szederkényi Nándor, Szemző" Gyula, Szentkirályi Albert, Szily László, Teutsch Traugott, Thaly Kálmán, Tolnay Gábor, Tóth Ernő, Trucia Péter, Tulok Benő, Ugron Ákos, Vadnay Andor, Veres József, Verhovay Gyula, Wenrich Vilmos, Almásy Sándor, b. An­dreánszky Gábor, gr. Apponyi Albert, Ábrahámffy Gyula, Ábrányi Kornél, Babes Vincze, Balogh Géza, Barla József, Bartha Miklós, Becker János, BeöthyÁkos,BemáthDezsö, gr. Bethlen Gergely,Boda Vilmos, Bornemisza István, Botilik Lajos, Bölöni JózseffJsa.nádySándor,OsávolszkyLajos, Dimitrievics Mihály, Dörr Soma, Enyedy Lukács, Ernuszt Kele­men, Farkas Elek. lenyvessy Ferencz, Ferenczy Miklós, Gaál Jenő (pécskai), Gosztonyi Sándor, Göndöcs Benedek, Graffius Károly, Grünwald Béla, Gulácsy Gyula, Gull József, Győrffy Gyula, Győry Elek, Helfy Ignácz, Hermán Ottó, Hertelendy Ferencz, Hevessy Benedek, Hevessy Bertalan, Ho­dossy Imre, Horánszky Nándor, Huszár István, Imre Aurél, Inkey László, Irányi Dániel, I'saák Dezső, Ivády Béla,, KaUer János, Kästner Henrik, Ketzer Miklós, Kiss Albert, Komjáthy Béla, Lázár Ádám, b. Lipthay Béla, Lukáts Gyula, Lükő Géza, Lika Döme, Madarász Jenő, Madarász József, Majthényi Ádám, Mafkovits livadar, Mártonffy Károly, Meszlényi Lajos, Mihályi Péter, Mocsáry Lajos, Nagy István, Nendtvich Károly, Olay Lajos, Olay Szilárd, Orbán Balázs, Onody Géza. Pappszász Károly, Pantotsek Rezső, Petrich Ferencz, Pilisy Nándor, Potoczky Dezső „Nem"-mel szavaztak: Rakovszky Géza, Ra­kovszky István, Rácz Athanász, Román Sándor, Rosiaházy Kálmán, Röth Pál, Rónay János, Schmidt Gyula, Sebő Imre, Sigmond Dezső, Sirnő Lajos, Stoll Károly, gr. Szapáry Gyula, Szathmáry György, Szathmáry Miklós, Szereday Aladár, Szirmay Ödön, Szitányi Bernát, Szlávy Olivér, Szontagh Pál, Szögyényi Emil, Szögyény-Maric> Géza, Szentgyörgyi Imre, Tanárky Gedeon, gr. Teleki. Domokos td., gr. Teleki Géza, Tibád Antal, Tischler Vincze, lisza Kálmán, gr. Tisza Lajos, Tisza László, gr. Török József, Török Zoltán, Trefort Ágoston, Ullmann Sándor, lírányi Imre, Urba­novszky Ernő, Vadnay Károly, Vámos Béla, Várady Gábor, Véghső Gellért, Visilmre, Vizsolyi Gusztáv, Wahrmann Mór, Wodianer Béla, Zalay István, Zeyk Dániel, Zichy Antal, Zsámbokréthy József, Zsigmondy Vilmos, Abonyi Emil, gr. Andrássy Manó, Antal Gyula, Apáthy István, b. Baich Milos.. Baross Gábor, Bausznem Guidó, gr. Bánfy Léla, Bárczay Gyula, Bárczay Ödön, Bende Imre, Be­niczky Ferencz, gr. Bethlen Ödön, Biasini Domokos, Bornemisza Ádám, Boros Bálint, Bossányi László, Buslach Péter, Bezerédi Victor, Bedekovich Kálmán, 28*

Next

/
Thumbnails
Contents