Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-184

190 184. országos ülés február IS. ISS'i. csak a honvédségről kellene gondoskodni, még a helyzet javítása olyan sokba nem is kerülne, de ha segítünk a honvédségen, minthogy a honvéd­ség és a közös hadsereg legénysége között méltá­nyosan különbséget tenni nem lehet és azt hiszem, ez nem volt a. t. képviselő ur szándékában sem, en­nélfogva akármit teszünk, nagy mennyiségben és az egész véderőre kiterjedőleg kell tennünk és bármi legyen az, a mit ez irányban tenni akarunk, min den esetre sok pénzbe kerül. A mi a kerteket Illeti, hogy tudniillik zöld­ségről stb. gondoskodjunk, ez nagyon helyes eszme s ott, a hol lehetséges, e tekintetben gon­doskodás már ma is történik. Hanem nem mindenütt lehetséges. Méltóztassék fsak egyet tekin­tetbe venni Azt méltóztatott mondani, hogy szin­tén szolgált a képviselő ur a katonaságnál. Nos, akkor nagyon jól méltóztatik tudni, hogy ha' a katona fáradtan jön is haza gyakorlatról, szívesen megműveli a kertet, ha az a laktanya mellett v;«n ; de ha a kert messze van a laktanyától, hogy a gyakorlat után még azt művelni menjen, a zt csakugyan nem lehet tőle követelni. És mint­hogy a 1 aktnnyák rendesen a városokban bent vannak, az intravilián földek pedig nagyon drá­gák, majdnem lehetetlen ily kertekre alkalmas helyet szerezni s igazán sok pénzbe kerülne annak megszerzése, (Ugy van! jobbfelöl) Az eszme azonban minden esetre üdvös és a hol lehetséges, ily kertek ma is szereztetnek a laktanyák mellett. Jövőre pedig midőn a kormány laktanyákat épit, vagy vásárol, ezen eszmét mindenesetre szem előtt fogja tartani; (Helyeslés a szélső baloldalon) és én a közös hadügyministernek is fogom ezt ajánlani, bár tudom, hogy a hol lehet, ő is meg­teszi épen ugy, mint a honvédség. Ott azonban, a hol a lehetőség nincs rá meg, kívánni nem lehet. A mi a sót illeti, itt is ugyanaz áll, a mit előbb mondottam, tudniillik hogy ha a honvédségnek ingyen sót adunk, a közös hadseregnek is kellene adni, a mi igen sok pénzbe kerülne s egyelőre legalább pénzügyi viszonyaink ezt nem engedik. Ha lehetséges lesz, én leszek az, a ki a legnagyobb örömmel proponálni fogom a katonaságnak az in­gyen sóval való ellátását. (Helyeslés a jobboldalon.) Tóth Ernő: T. ház! Én, mint a t. képviselő­ház tagja kötelességet vélek teljesíteni akkor, midőn a t. ház és a t. minister ur figyelmét egyes oly körülményekre hivom fel, melyekről a t. mi­nister ur magas állásánál fogva vagy épenséggel nem szerezhet tudomást, vagy csak nagyon rit­kán és esetlegesen, nem ugy, mint az, a kinek módjában van azon dolgokat közvetlen közelből figyelemmel kisérni. (Halljuk.) Szakértők előtt nyilvánvaló dolog az, hogy a harczképességnek egyik legfőbb tényezője a mo­rális erő, mely ugy a tisztikart, mint a legénysé­get a hadjáratokkal együttjáró minden képzeletet fölülmúló fáradalmak és sanyarúságok elviselé­sére nemcsak képessé teszi, hanem nagyon sok­szor súlyos megpróbáltatások közepette, ott, a hol a vasfegyelem a tőle várt eredményeket már nem nyújthatja, annak helyét egyedül képes pótolni. Szerény nézetem szerint azon kell tehát len­nünk, hogy azon morális erőt, mely nélkül sok­szor a legnagyobb hadseregek sem képesek a rá­juk háramló feladatot teljesíteni, már béke idején minden kitelhető eszközökkel megteremteni és fentartani iparkodjunk. Ezt leginkább az által érhetjük el, hogy minden oly intézkedést, mely akár a tisztikar, akár a legénység elkedvetleniüését vonná maga után, kerülünk s mindazt mellőzzük, a mi a katonaság morális erejét csökkenti. Bátor voltam ezeket előrebocsátani, mert én, kinek szerencsém van a honvéd tisztikar kebelé­ben évenként megfordulni; azt tapasztaltam, hogy a honvéd tisztikarban bizonyos elégületlen­ség és elkedvetlenülés mutatkozik. Én részemről ezt másnak nem tulajdoníthatom, mint annak, hogy a honvéd tisztikar előléptetése igen hát­rányos. Egy honvédtiszt, ki az ott divó keret rend­szernél fogva erejének legnagyobb megfeszítésére van utalva és munkával a közös hadseregbeli tisz­tekhez képest kétszeresen meg van terhelve. És daczára ennek az előléptetésben a közös hadsereg­beli tisztektől évekkel elmarad. Azt hiszem, hogy épen ez az oka annak is, a mit Tischler t. képviselőtársam megemlített, tudniillik a honvédségi tisztek hiányának. Én ezen hátrányos előléptetési viszonyt abban talá­lom, hogy a honvéd tisztikar előléptetési viszo­nya a közös hadseregbeli tisztek előléptetési viszo­nyaival hátrányos összeköttetésbe hozatott, illetve attól mintegy függévé tétetett. A honvédtisztikar előléptetése nem a honvédség tényleges érdeké­nek megfelelőleg és nem az ottani természetes fejlődés által indokolt szükséglet szerint történik a magasabb rangfokozatokba, hanem a mint a közös hadsereg érdekei a saját tisztikarára vo­natkozólag megkövetelik, azaz a honvédtiszt ad­dig törzstisztté elő nem léphet, mig a közös had­seregbeli hasonló rangsorozatú tisztek a törzs­tiszti rangot el nem érték. Bárhonnan jöjjön ezen megszorítás, én mint képviselő kötelessége­met teljesítem akkor, mikor ezt a t. ház előtt megemlítem. És remélem, hogy a t. honvédelmi minister ur, a ki a honvédség fejlődése érdekét kétségkívül szivén viseli, ezen megszorítás, illető­leg hátrányos viszony megszüntetésére minden lehetőt meg fog tenni. Ha a honvédségi előléptetésnél nem a hon­védség természetes fejlődése által előirt érdekek tekintetnek irányadókul és az előléptetésnél nem annak harczképessége tekintetik egyedül mérv-

Next

/
Thumbnails
Contents