Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-184

188 !S4. országot ülés fekrnár IS. 1886. egyáltalában kitűnően sikerültnek tartom és igy olyannak, mely nagyon megérdemli, hogy vele foglalkozzunk és ha benne hiányokat látunk, a minister ur figyelmét azokra felhívjuk, hogy azokon segíteni igyekezzék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Továbbá, t. ház, szerintem nem épen helyes az eljárás, mely az ujonczozásnál követtetik, tudniillik hogy csakis a honvédséghez általában soroztainak be az illető legények s azután a kerületi parancsnokok az arányszám szerint és tekintettel azon zászlóaljakra, melyekben inkább van lovasságra való anyag, tudniillik magyar elem, zászlóaljak szerint kiveti, hogy az ő parancsnokságából egy-egy zászlóalj hány legényt fog adni a huszárezredekhez, így azután, mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, az szokott történni, hogy az illető szágadparancsnokok többnyire a legbetegesebb, a leggyengébb legényeket válogatják ki és küldik a lovassághoz. (Báró Fejérváry Géza honvédelmi minister tagadólag int.) Én igen jó helyről merítem informatióimat; ha nem ugy van, méltóztassék megczáfolni. A lovassági parancsnokok kénytelenek ezeket a legényeket elfogadni, vesződnek velük két-három hétig, veszítenek időt és fáradságot, mig utóbb kiderül, hogy egy fckácslegényből jó huszár nem igen lehet {Derültség a szélső baloldalon) és visszaküldetik zászlóaljhoz. Akkor kicserélik, mert arról győződnek meg, hogy a gyalogsághoz alkalmas az illető és nem a lovassághoz. És ily csereberék fordulnak elő a századparancsnokságok és lovassági parancsnokságok között. Utóbb, igaz, olyan ujonczok kerülnek az escadronokhoz, a kik megállják ott helyüket és kiképeztetnek. De azt hiszem, hogy a költség és fáradság kímélése tekintetéből jó volna, ha mindjárt az ujonczozásnál kijelöltetnének a lovassági szolgálatra alkalmas egyének. T. ház! Egy kissé mélt nytalannak tartom azt a helyzetet, melyben a honvédlovasságnál levő tisztek egy része van, viszonyítva a gyalogsági tisztekhez, nevezetesen most, béke idején van 40 száz dparancsnokságunk. Én ugy tudom, hogy húsz escadron főhadnagyoknak a vezérlete alatt áll, a kik mint századparancsnokok működnek fődhadnagyi illetékek mellett. Ugyanazt a kötelességet teljesítik ezek, mint a századosok kisebb fizetéssel; pedig a ki önálló parancsnok, nagyon sok felelősséggel és sok fáradsággal járó soknemíí feladata van: nevezetesen kétszeresujonczoktatás, azután a pótlovazásnál szintén kétszer teljesít kötelességet, kétszer oktat pótlovakat évenként, továbbá a lovak kiadatván gazdáknak élelmezésre, a megfelelő kiadási módozatok megállapítása szintén a századparancsnok feladata, megbizható-e az illető gazda stb. Továbbá feladata ezen lótartások evidentiában tartása, az időnként való megszemlélése ezen lovaknak; szóval tömérdek dolga van az ilyen honvéd huszárzászlóalj-parancsnoknak, ugyanazon ? dolga a főhadnagyoknak, mint a századosoknak. Én tehát, a felelősség is, a munka is nagy lévén rajtuk, méltányosnak tartanám azt, hogy mind a 40 escadron rendes századosok vezérletére bizassék és ne főhadnagyok vezetése alatt álljon; nem azért, mintha ezek nem teljesítenék feladatukat — legalább a jelenlegiek — szintén olyan jól, mint a századosok, de méltányosnak tartom azt, hogy a megfelelő díjazást is megkapják. Különben is t. ház, a honvéd lovasságnál az előléptetési arány a tisztekre nézve ugy áll, hogy mig a sorhadi lovassági tisztek már nyolcz év múlva főhadnagyokból kapitányokká lesznek, addig a honvédségnél csak tiz egy fél vagy legjobb esetben tiz év alatt lesz a főhadnagy századossá. Én tehát ezt a derék tisztikart inkább serkenteni, buzdítani kívánnám az által, hogy mind a 40 escadront századosokkal vezettetné a t. minister ur, a századosi illetékek megadása mellett. Én részemről igen szívesen megszavazom azt a többletet, a mi e csekély különbségből ered. A mi a felszereléseket a lovasságnál illeti, t. ház, ezzel ugy vagyunk, mint a gyalogsági felszerelvények egyeseivel is, például a köpenyegekkel, a melyek a katonának is a legfontosabb ruhadarabja és az államnak is a legtöbbe kerülnek, hogy ezeknek legnagyobb része még 1869-ből való, tehát már 17 esztendeje használtatik, ugy hogy ha a leggondosabban poroltatnak és moly ellen óvatnak is ezek a köpenyegek, a melyek csak a gyakorlatoknál használtatnak, én nagyon félek, hogy egy általános mozgósítás alkalmával nem fogják kiállani az idő viszontagságait ezek a régi 17 éves, poros köpenyegek. Én nagyon óhajtanám, hogy ha már a t. minister ur annyira a közös hadsereg formájára és kaptájára szabat mindent a honvédségnél, méltóztassék kigondolni egy olyan methodust, hogy például a honvédköpenyegek egy része, leszámítva az úgynevezett elviselési adagokat, vagy portiókat — gondolom portióknak nevezik — átvétetnék a sorhad által, mint elviselendő s helyette az árkülönbözetért új köpenyegek szereztetnének be a honvédség számára. Azt hiszem, nem károsodnék meg a sorhad sem, a honvédségnek pedig jobb felszerelése lenne. Maguk a szerelvények is a lovasságnál, különösen a szíjszerelvények, melyek szintén már 1869 óta használtatnak, az állandó századkereteknél nagyon elkoptak és nagyon csekélyre szabatván meg az elviselési portió, a tisztek a maguk felelősségére nem csináltathatják meg, ugy hogy megtörténik, hogy kopott, rossz szíjszerelvényt és összevissza foltozott, színehagyott ruházatot kénytelen a századkeretek legénysége viselni. Nem