Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-181
181. országos tiltó fefcrvár 11. 1886. \%$ (Zaj balfelöi. Halljuk!) Azonban, t. képviselőház, midőn Zimándy t. képviselőtársam igazolni törekszik az ő állításait, ismét csak hibába esik. 0 Bgyanis nagyon szem elől téveszti a logicanak azon alapelvét, hogy a particulari ad universalem non valet consequentia. Helytelenül tesz az igen t. képviselő ur, midőn egyes, nézete szerint kifogás alá kerülő coneret esetből, az egész eljárás helytelenségére következtet. De hogy ismét csak maga magát czáfolja meg az igen t. képviselő ur, mutatja azon körülmény, hogy megengedem, talán az igen t. képviselő urnak nem tetszett annak idején, hogy Mieh] Jakab lett székesfehérvári kanonokká kinevezve, (Egy hang jobb felöl: És nem ő! Zaj) de midőn azután Miehl Jakab itt a törvényhozó teremben a katholikus egyház jogait jogtalan megtámadások ellen erélyesen védelmezte, akkor az igen t. képviselő ur részéről megjelent egy Miehl Jakabhoz intézett irat, a melyben nagy mea culpát mond, a melyben Miehl Jakabot egekig magasztalja (Élénk derültség jobbfelöl) és a melyben nyilvánosan bevallja, mennyire tévedett, mikor Miehl Jakabot gyanúsította. (Zajos derültség a jobboldalon. Ellenmondások bal felöl.) Ebből csak az látszik: hogy Miehl Jakab korántsem volt ismeretlen mennyiség s a nyert kitüntetést nagyon is megérdemelte. Szilágyi Dezső: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Én a fenforgó vitában egy rövid észrevételt óhajtok tenni; de mielőtt ezt elmondanám, szabadjon előttem szólott képviselőtársamat arra figyelmeztetnem, hogy ámbár én figyelmesen hallgattam Fenyvessy képviselőtársam beszédét — és én hivatkozom e ház minden tagjára — de azt abból ki nem vehettem, hogy ő a katholikus lelkészeket bármivel vádolta volna, (Igaz! Ugyvan!) különösen nem azzal, mintha az ő magaviseletük okozná a vadházasságok szaporodását; ezt ő nem mondta és én szavaiból még semmi ilynemű intentiót nem birok következtetni, (ügy van!) A mit ő mondott, csak az — és Roszival t. képviselőtársam nem hiszem, hogy fogná azt tagadni — hogy ezen társadalmi baj létezik; és ezen társadalmi baj egyik előidéző okául — nemcsak Fenyvessy t. képviselőtársam, hanem igen számosan, a kik ezen bajt vizsgálták, arról irtak és gondolkoztak — egyik okául azt is találják, mert a házasságok kötése által a terhek, az adózási terhei a szegény embereknek nagyon megnövekednek, ugy hogy azért, hogy kivonják magukat ezen megnövekedése alól a terheknek, inkább a törvénytelen állapotban maradnak. Ez egy társadalmi bajra való utalás volt t. képviselőtársam részéről és semmi gyanusítási intentio abban nem foglaltatik. (Ugy van! Élénk helyeslés.) Az észrevétel, a miért felszólalni kívántam, t. képviselőház, abban áll, hogy egy teljes jóhiszemmel ugyan, megengedem, de nézetem sze1 rint téves vélemény ellenmondás nélkül ne hangozzék el. T. képviselőtársam és barátom erről az oldalról a párbértartozásra nézve azon nézetet említette fel, hogy az a földesúrnak rendelkezési jogán és parancsán alapul, a ki azt kivetette jobbágyaira és hogy ennélfogva, ha azon, a mit a földesúr elrendelt s a mi a eanonica visitatio alkalmával jegyzékbe vétetett, változás történnék, az államilag helybenhagyott tartozáson való változtatás s azért már elvileg is állami kárpótlásnak kell bekövetkezni. Szabadjon t. képviselőtársam -figyelmét arra hivnom fel, hogy a párbér intézményét a pusztán földesúri rendelkezési jogra alapítani téves és ki nem elégítő is. (Ugy van! Igás!) De ez ma csak történeti érdekű szempont lehet, mert az 1790/91: XXVI. és XXVII. és az azt követő törvényczikkek óta, még ha korábban a földesúr ki is rovott volna ily tartozást jobbágyaira, az azon törvényezikkek ellenére fenn nem állhat és azóta ebben az országban az a joga nem volt, törvény ellenére ilynemű kötelezettséget bárha jobbágyaira is kiróni; azon törvényczikkel ellenkező terhek pedig azok világos értelme szerint, eltörültettek. (Ugy van! Ugy van!) Ennélfogva, ebből semminemű oly következtetést vonni, hogy a kárpótlási kötelezettség az országot terhelje, azaz: hogy a kárpótlásnak terheit a nemzet egyeteme, tehát minden felekezet viselni tartozik, helyesen vonni nem lehet, ezt már az 1791-iki törvényczikkely is kimondta és egy már ismételve a legfőbb hatóság döntéseiben is elvetett nézet az, mely a párbértartozást, az úrbéri tartozással akarja párhuzamba tenni. De ha már ennyit mondtam, t. ház, azt is szabadjon hozzátennem, hogy én is abban a véleményben vagyok —gondolom t. képviselőtársam emelte ki — hogy ennek a kérdésnek országos fontos oldalához tartozik az is, hogy azon lelkészek, kik a törvényeknek megfelelő állapot helyreállításával és fentartásával jövedelmeikben csakugyan jelentékenyen meg vannak csorbítva, mondom, a kérdésnek országos fontosságú oldalához tartozik, hogy nekik a kellő ellátás nyujtassék. (Helyeslés.) Mert nem lehet semmi körülmények közt politikai szempontból sem egy oly állapotot érintetlenül hagyni, hogy a kellő congrua ne adatnék meg ott, a hol arra szükség van. A t. minister ur felszólalása szerint az állapotok kinyomozására megtétettek az intézkedések. Én részemről jelen stádiumában a kérdéshez nem szólok ; de politikai szempontból kiemelem, hogy az ügy helyes elintézése akkor következik be, ha az alsó clerusnak kellő ellátásáról, a mennyiben csorba üttetnék rajta, gondoskodva lesz. (Élénk helyeslés és tetszés minden oldalról) Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép viselőház! (Halljuk! Halljuk !) Én is csak egy pár 16*
