Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-181

116 181. országos ülés fefcraár 11. 18S5 egyházkerületet ugyanazon arányban kivánnók részesíteni, mint az erdélyit, akkor a 36,000 forintot 80,000 forintra kellene felemelni, mi 44,000 forint különbséget tesz és ezt a jelen pillanatban pénzügyi helyzetünk nem engedi meg. A politikai okok sem engedik a kérvény teljesítését, mert az egyházi czélokra felvett összegek évek hosszú során át változatlanok voltak, ugy hogy az egyes egyházak ezeket fixtételéknek tekintették. Ha most a pénzügyi bizottság ezen tételek egyikének vagy másikának felemelését javasolná, attól lehetne tartani, hogy a többi egyházi felekezetek is, melyek a segélyre jogosan tartanak igényt s melyek szintén nagyrészben nem könnyen képesek mindazon igényeknek eleget tenni, melyek irányukban támasztatnak, a maguk dotatiójának felemelését fogják kérni. Mindezeknél fogva a pénzügyi bizottság, habár nem tagadja, hogy a 36,000 forint felosztásában némi anomália létezik, a jelen perczben a, kérvény teljesítését nem hozhatja javaslatba; de azt egészen véglegesen sem tartja elutasítandónak s ennélfogva azon véleménynyel terjeszti a t. ház elé, hogy méltóztassék azt a vallás- és közoktatásügyi minister urnak esetleges figyelembevétel végett kiadni. Elnök: Azt hiszem, hogy a pénzügyi bizottság véleménye felett akkor lesz helyén határozni, midőn az illető rovat lesz tanácskozás alatt, mert a kérvény egy más rovathoz tartozik s igy időelőtti volna dönteni a felett, a mi esetleg más tételnél újra előhozható. (Általános helyeslés.) Fenyvessy Ferencz: T. ház! Épen egy éve annak, hogy ugyancsak a cultusministerium költségvetésének tárgyalása alkalmából egy, szerintem legalább, nagyfontosságú országos ügyben, a párbér és congrua ügyében voltam bátor szót emelni és a t. ház becses figyelmét kikérni. Távolról sem vindicalom magamnak azon képzelődést, hogy azt higyjem, hogy a t. ház a csekélységem által felhozottakra egy év után is emlékezzék s épen ezért, de mert különben is mai igénytelen felszólalásom szorosan egybefügg a múlt évben általam mondottakkal, vagyok bátor a t. ház szives engedelméből azokra röviden reflectalni, azokat a t. ház becses figyelmébe visszaidézni. (Halljuk!) A tavalyi költségvetési vita alkalmából egy kétségkívül jeles szaktudósnak, Timon Ákosnak munkájára támaszkodva, voltam bátor azon meggyőződésemnek kifejezést adni, miszerint a történeti bizonyítékok mérlegelése után ma már semmi kétség sincs az iránt, hogy párbér néven ismert terhek nem a volt jobbágyi telkeken, házakon nyugvó dologi terhek, nem a középkori reallastok, hogy tehát azokat a nem katholikusok fizetni egyáltalában nem tartoznak; ennélfogva a eultusministernek ezen tárgyban kiadott, a szoros igazsággal ellenkező mindennemű határozatai ma már többé fenn nem tarthatók. Midőn ezen egyéni, de szilárd meggyőződésemnek bátor voltam kifejezést adni, egyúttal egy hosszabb beszéd kíséretében figyelmeztettem a t. minister urat arra, hogy ezen kérdésben a történeti igazságnak érvényre jutása már csak idő kérdése. Bátor voltam felemlíteni, hogy a királyi Curia, mint legfőbb ítélőszék, e tárgy fölött már előbb-utóbb dönteni fog. S ha a királyi Curia is, mint akkor megjegyeztem, valószínűleg ezen álláspontra fog helyezkedni, akkor sok helyen a lelkészek s főleg a katholikus lelkészek anyagi existentiaját imminens veszély fenyegeti, melynek elhárításáról gondoskodni, kétségkívül a t. minister urnak leend egyik hivatása. Ugyanakkor voltam bátor beadni egy határozati javaslatot, melyben arra kérem a minister urat utasíttatni, hogy a katholikus lelkészek anyagi kárpótlása iránt minél előbb adjon be a háznak javaslatot. A t. minister ur magára a dolog lényegére nézve bizonyára az akkori körülmények s az akkori helyzet nehéz volta miatt kitérő választ adott; de már akkor is azon ünnepélyes ígéretet tette, a mit a múlt napokban is megerősített, hogy eltökélt szándéka a katholikus lelkészek anyagi existentiaján igy vagy amúgy segíteni. Ezen ministeri enuntiatio folytán a t. ház nem fogadta el határozati javaslatomat, bár akkor is csak igen csekély többséggel, mert a t. túloldalról, a kormánypártról többen s pedig tekintélyes férfiak, szívesek voltak javaslatom mellett szavazni. Ezek, t. ház, dióhéjba szorítva a múlt évben általam mondattak. Most már szabadjon egyet constatalnom és ez az egy az, hogy mind az, amit e tekintetben a múlt évben az említettem jeles munka alapján állítani bátorkodtam, mind az ma kétségbevonhatlan, megczáfolhatlan ténykép áll előttünk. Constatalnom kell, hogy a királyi Curia csak legközelebb egy tüzetes, szép indokolás kíséretében a párbérre vonatkozólag elvi jelentőségű határozatot hozott, a melyben a Timon által kifejtett elveket a legfőbb bírói tekintélylyel sanctionalja. Es igy most már absolute semmi kétség, hogy a házakra, telkekre kivetett párbér nem dologi teher, hogy azt a nem katholikusok fizetni egyáltalában nem kötelesek. De hogy ez igy fog bekövetkezni, hogy a királyi Curia meggyőződve a történelmi álláspont igazságáról, a személyes adóteher álláspontjára fog helyezkedni, ezt már előre látta a cultusministerium jogtanácsosa Boncz Ferencz közalapítványügyi igazgató, a ki sietett hamar előbbi téves nézetét megváltoztatni és sietett még a curiai döntvény előtt maga is a személyes teher álláspontjára helyezkedni. Kezemben van a „Magyar Állam

a-nak mnlt évi október 1-én megjelent száma, abban tette közzé Boncz Ferencz közalapítvány-