Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-175
346 171. orsstásros ülés február 4. 1886, kérés. A keresztény felekezetek tartják fenn iskoláink zömét, méltatlan tehát, ha a keresztény ifjakat kiszorítják a zsidók, a kik épenséggel csak a tandíjjal járulnak az illető iskolák fentartásához. Vagy pedig, ha ez nem tetszenék a zsidóságnak, módjában van a minister urnak, hogy utasítsa őket, állítsanak fel maguknak reáliskolákat és gymnasiumokat és akkor nem lesznek ilynemű megszorításoknak kitéve. T. ház ! Még csak egy körülményre vagyok bátor szíves figyelmüket igénybe venni, tudniillik lehetetlen nekem, mint Magyarország egyik felső vidéki megye képviselőjének, hogy ne reflectaljak legalább egy-két vonással a felvidékre. Panaszkodnak folyton ezen felvidékre az ott felmerült mozgalmak miatt, nemzetiségi kérdést csinálnak minduntalan, ha csak egy szúnyog mozdul meg, akkor is pánszláv izgalmakat látnak. T. ház! Igen sokat conferalhat ezen izgalmak csillapítására az egészséges népoktatási politika és ha a t. szakminister ur mindjárt minister ségének első évében tekintetbe vette volna az ottani viszonyokat, öntudatos politikát követett volna, megnyerhette volna teljesen a domináló positiót. De miután nem volt elég erélye, önállósága, akarata, az iskolában a tót elemek gazdálkodtak ugy a mint épen jónak látták, azt hiszem, ezért a felelősség inkább a minister urat illeti, mintsem az ottani irányadó köröket. Hogy mire képes egy öntudatos politika t. ház, annak legvilágosabb jelét látjuk Budapest fővárosában. Mennyit volt képes Budapest városa a népoktatás terén keresztülvinni, lehet mondani csudás, csakhogy az a baj, hogy a mi szakminister urunk nem szereti a népoktatást per eminentiam s inkább szereti az egyetemet, a fényt, a mely csillog, palotákat emel, egészségügyi tanfolyamokat szervez és igy tovább, az ilyenekkel imponálhat a külföldnek, beszéltet magáról. De azután a népnevelés, az olyan szerény valami ő rá nézve, hogy nem találja érdemesnek vele foglalkozni. Pedig én azt mondom, hogy épen ez lenne az a maradandó oszlop, melyet emelne magának a népnevelési politika terén, ép ez maradna legtovább fenn, aere perennius. Miután a t. szakminister ur bevallotta hibáit, melyeket 12 évi ministerkedése alatt elkövetett, (Derültség) bevallotta pozsonyi levelében: én ezt nagyra becsülöm és első lépésnek tekintem a jobb népnevelési politika terén. Azért is, miután felteszem ezen jóakaratot, ajánlom, hogy támogassa az én határozati javaslatomat, mely igy szól (olvassa): A képviselőház utasítja a vallás- és közoktatási minister urat, hogy a népnevelési törvény végrehajtásában felmerült hiányoknak, esetleg visszásságoknak kiigazítása, illetve megszüntetése czéljából ezen országgyűlés alatt megfelelő törvényjavaslatot nyújtson be. Ennek bővebb indokolása a pozsonyi levélben van meg s azért bővebben nem indokolom. (Derültség és helyeslés a bal- és szélső baloldalon különböző padjain.) Szabovljevics Mihály: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Álig tartom szükségesnek bővebben indokolni azon igazságot, hogy a modern jogállamnak egyik fő és kimagasló érdeke az, hogy az állampolgároknak jogát bármely oldalról jövő támadások ellen, egyrészről a független és pártatlan igazságszolgáltatás, másrészről pedig a jó és czélszerű közigazgatási törvények és rendeletek erős védelme alá legyenek helyezve. Ali pedig ezen igazság nemcsak az egyes állampolgárokra, de áll az az egyes társadalmi tényezőkre is, a melyek mint alkatrészei az állam nak, magát az államot képezik. De egy életerős, egy a kellő attribútumokkal ellátott modern jogállam criteriumához kétségkívül tartozik, állampolgárainak magasabb fokú míveltsége, egyesek és egyes társadalmi tényezőinek — tekintettel az állam speciális viszonyaira — egy erős oszthatlan egészbe való egyesítése, a mi kiválóan a közművelődésben leli élő kifejezését. És ez azon tér, a melynél a vallás- és közoktatásügyi költségvetés tárgyalása alkalmából, megállapodom, azon tér, melyen véleményem és meggyőződésem szerint a különböző társadalmi tényezők között az egymáshoz való közeledés és teljes egyetértés elérhető volna. Ertem az egyetértést a szerbek és a magyar testvéreink között. (Halljuk! Halljuk!) Távol van tőlem t. ház, nemzetiségi vitát előidézni; egyedüli czélom és törekvésem az őszinte közeledés és egyetértés magyar testvéseinkkel, végczélom pedig a közjó előmozdítása szeretett hazánk felvirágzásán és haladásán való csekély tehetségemhez képesti együttműködése, álláspontomnál fogva pedig a szerb nép nyomasztó állapotának a javítása. íme, a szerbek már meg is tették a komoly lépést a testvéri közeledéshez. A szerb népben tudvalevőleg a békeszerető áramlat erős gyökeret vert, mely áramlat külalakot és kifejezést is nyert azon új, a nagykikindai nagy népgyűlés által elfogadott programúiban; és én mint eme programúinak a követője és híve, kötelességemnek tartom itt a nemzet legmagasabb fóruma előtt a kérdéses programm intentióinak rövid vonásokban kifejezést adni oly czélból, hogy visszaállittassék a megingatott hit hazafias törekvéseink és érzelmeink iránt és azon reményben, hogy végre mégis csak köze-