Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-175

340 ***• »re^»eos lilét konyságát, habár őszintén bevallva, ebben valami universale remediumot, mely hivatva és alkalmas lenne minden, vagy csak legnagyobb részbeni bajaink orvoslására is, én — a legjobb akaratom mellett — sem vagyok képes felfedezni. De ha azután a gyakorlat mezejére lépünk, itt már számolnom kell azon számtalan nehézségekkel, melyekbe az autonomieus szervezet létesítése ütköznék, nem akarok e tárgyban másra utalni, mint csak azon bonyolult helyzetekre, melyeket az autonómia létesítene, a korona kegyúri jogaira vonatkozólag megteremtene és e tárgyban teljeseneltévesztettnek tartom a más felekezetekre való utalást. De hát, t. ház, ha tekintem azon indokokat, melyeknek alapján sürgetik némelyek ezen házban a katholikus autonómiát, akkor bármennyire is pártolnám elvi tekintetben annak megteremtését, parányi erőmnek egész súlyával ellene tellene, hogy szegüljek oly törekvésnek, mely a magas clerus, vagyis a főpásztorok ellen intézve, azok nélkül és mintegy azok ellen, akarja megteremteni a katholikus autonómiát, (Mozgás halfelöl. Halljuk!) Mert bármivel legyen is indokolható az autonómia behozatalának szükségessége, nem lehet és nem szabad azt indokolni akarni a magas clerus vagyonkezelésére vonatkozó támadásokkal, ugyanis ne feledjünk el e tekintetben egyet és ez az, hogy ezen a clerus rendelkezésére bocsátott egyház-vagyoni segélyforrások mind megannyi nagy és nemes, hazafias alkotások kiapadhatlan forrásaivá lettek. Mennyi műkincset mentettek meg az utókor számára, milyen hányadát a közjótékonyságnak teljesítették és minő áldozatot hoztak a király és haza politikai jogai megőrzésére? azt a történelem számos lapja fényesen bizonyítja. Azért, ha netalán egyesek hibája teremtett is volna egyes rendetlenségeket a vagyonkezelésben — azt hiszem, ez még senkit sem jogosít fel arra, hogy az egyesek tényéből az összeségre vonhasson következtetést. Nem különösen arra, hogy a hazafiúi, ugy mint egyházi érdemekben kimagasló főpapot, a tudomány, a művészet, a valláserkölcsi nevelés mecénását és felkent bajnokát, a lánglelkű kalocsaibiboros egyháznagyjának nevét méltatlanul és igaztalanul vonják a vitába. {Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobboldalon.) Mert a ki közelebbről ismeri szigorú renddel és ellenőrzéssel kezelt gazdasági viszonyait, magas állásához arányítva, nagyon is szerény életmódját, az meg fogja találni magyarázatát annak, hogy az országszerte tisztelve szeretett főpap, a magasabb iskolai oktatás, a népnevelés, templomok és plébániák építése és alapítása, kórházak, árvaházak, ösztöndíjak és a többi jótékony intézfebruár 4. 1886. menyek és egyéb humanistieus és culturalis czélokra több mint három millió forintnyi áldozatot hozott és alapítványokat tett, mint hiteles adatok és számadási okmányok igazolnak. (Zajos éljenzés.) Ez minden esetre oly összeg, mely mellettel kell, hogy némuljon azon indokolatlan vádaskodás, mintha az egyházi vagyon jövedelmei, elvonva rendeltetésüktől, nem szolgálnának eléggé a humanismus, az iskola és a nemzet culturajának. Ennyit az igazság érdekében meg kellett jegyeznem. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ezen alapon tehát nem lehet, nem jogos, nem szabad a katholikus autonómia szükségét indokolni. De t. ház! Indokolják az autonómia megteremtésének szükségét még azzal is, hogy a hivők érdeke vallásügyeik iránt e nélkül egy teljes közönynek ad helyet, mi által maga az egyház elgyengülve nem tudja majd minden támadással szemben egész erejét érvényesíteni. No hát t. ház! Elég e tárgyban reá utalnom arra, hogy majd ezer esztendeje már, hogy ez országban a katholikus egyház autonomieus szervezet nélkül éli át dicsőségben nem szűkölködő napjait, hogy Poroszországban az egyház világi hivei napjainkban is minden autonómia nélkül is fel tudták venni a harezot a leghatalmasabb ellenféllel és pedig elég eredményesen, kitartással és győzedelemmel. Mindezzel én nem azt akarom bizonyítani, hogy egy jól szervezett katholikus autonómia nem volna kívánatos, nem lenne hasznos és üdvös. Csak igazolni akartam azon fentebbi állításomat, hogy én nem tartom az autonómiát egyedüli correctivumnak vagy universale remediumnak bajaink orvoslására, vagy oly panaceanak, mely nélkül még absolut el nem lehetnénk. De mindezektőljeltekintve, szabad-e felejtenünk t. ház, hogy az ország trónján oly apostoli és alkotmányos érzelmű király ül, a kinek nemes és vallásos, magasztos tulajdonai meg fogják tudni óvni a nemzetet attól, hogy egy indokolatlan culturharezban a katholikis egyház ereje próbára tétessék. A katholikus egyház története ez országban a hazai történelemmel egybeforrott, mindkettőnek közösek öröm- és szomorú napj i, egyetlen lapja a történetnek sem jegyzett fel még eseményt, a mely hazánk üdve ellen irányult volna. Nincs is azért széles e világon ország, mely oly mély és általános tiszteletet tanúsított volna az egyházi méltóságok iránt. De nincs is egyúttal ország, a melyben a clerus annyira tudott volna az állameszme hű szolgálatában állani, mint minálunk. (Ugy van! a jobboldalon.) A katholikus egyház mai szervezete hazánkban egy régi nemzeti institutio,melyet megbolygatni sem nem indokolt, sem nem szükséges. Vannak ennél