Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-175

336 175. országos ülés február 4 1886. tani. És nem tudom elgondolni, miért ne lehetne az internátus kipróbált intézményét állami érdekek szempontjából is hasznosítani. Igaz, vannak egyes disciplinak, a melyek alkalmas eszközökül 'kínálkoznak a hazafias nevelésre. Ilyen a hazai történelem és földrajz, magyar nyelv és irodalom. De mit ér mindez, midőn viszonyaink közt megtörténhetik és tényleg sok esetben meg is történik, hogy a mit az iskola talán egy évi fáradságos munkával a tanulón épít, azt egy nem épen kifogástalan érzelmű társadalom egy rövid óra alatt halomra döntheti és így történik azután, hogy még a magyar jellegű iskolákban is nem ugyan neveljük, hanem oktatjuk a— hogy is fejezzem ki magam — megbizhatlan elemet. Azt gondolom tehát, hogy az internátus kérdése kapcsolatban a középiskolákkal és különösen állami középiskolákkal s oly vidékeken, a hol a t, minister ur ama jeleket látja, vagy véli látni, nagyon fontos és méltó arra, hogy magyar államférfiú ezzel az eszmével komolyan foglalkozzék és ne csak foglalkozzék, de azt meg is valósítsa. (Helyeslés jóbbfelől.) Annyival inkább reménylem azt a jelenlegi t. minister úrtól, mert mint tudom, nem elvi ellensége ezen intézménynek. Ugy tudom, meg akarja azt valósítani a tanító-képezdékben s néhány felsőbb leányiskolában tényleg meg is valósította. Ugyanazért kérem, léptesse életbe az ország némely vidékén az internátust az állami középiskolákkal kapcsolatosan. Ezeket előadva és hálásan megköszönve a t. ház megtisztelő szives figyelmét, elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Irányi Dániel: T. ház! Ha nem teszek az előttem szóiolt t. képviselőtársam beszédére megjegyzéseket, ugy ezt méltóztassék egyrészt annak tulajdonítani, hogy ha mindenben nem is, de igen sokban egyet értek vele, másrészt pedig annak, hogy a közoktatásról, különösen pedig a népnevelésről a részletes tárgyalásnál kivánom előadni nézeteimet. Ma a kormánynak egyházügyi politikájáról kívánok csak szólni. (Halljuk!Halljuk!) T. ház! fontosabb reformok, különösen azok, melyek az uralkodó pártok, vagy osztályok érdekébe ütköztek, mindenütt csak hosszabb-rövidebb küzdelem után jöhettek létre. Ezt bizonyítja a külföld, ezt saját hazánk parlamenti története. A katholikusok emancipatiója, a rabszolgák felszabadítása a gyarmatokban, a parlamenti reform, a gabonavám eltörlése évtizedeken át tartott elvi harczok után válhattak csak törvényekké Angliában. A jobbágyok sorsának enyhítése, később azok felszabadítása, a nem nemesek hivatalképessége, utóbb azok jogegyenlősége a nemesekkel, a szabad áttérés egyik bevett keresztyén vallásról a másikra, ' [ a censura megszüntetésével a sajtószabadság behozatala, nemkülönben a közös teherviselés mind hosszabb tusakodás gyümölcsei Magyarországon. Arra is tanít ugyanezen, mint más nemzetek története, hogy valamely eszmét, a mely a választott testületekben hosszas vajúdás után végre győzött, a született és kinevezett törvényhozók háza néha évek során át elfogadni vonakodott. De arra sem a mívelt külföld, sem hazánk történetében nem tudok esetet, hogy oly reformok, melyeketa képviselőház nem forradalom, hanem teljes béke idején, tehát higgadt megfontolás után, nem is egyszer, hanem ismételve, nem is egyszerű többséggel, hanem egyhangúlag elvben elfogadott, azt ugyanazon képviselőház később, tehát akkor, midőn a reform szüksége még inkább érezhető volt, hol kisebb, hol nagyobb többséggel visszautasította volna. Ezen példának szolgáltatása, fájdalom, a magyal képviselőháznak maradt fentartva. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ugyanis mig 1869-ben a vallásszabadságot és a polgári házasságot a képviselőház elvben egyértelmúleg elfogadta; mig 1873-ban hasonló egyértelműséggel az állam és egyház közti viszonyok rendezését elrendelte, elkezdve a polgári házasságon és vallásszabadságon, mig magának a fusiónak első éveiben is még nevezetes pártolásban részesültek ezen eszmék a kormánypárt részéről: ma ugyanazon ministerek ellenkezése miatt, a kik e két reformot annak idején maguk is pártolták, a vallásszabadság és polgári házasság a kormánypárt táborában rendszeres ellentállásra talál, okok helyett ürügyeknek hódolva, melyeket a vezérlő ministerek kieszelnek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Herman Ottó: Ez a mai szabadelvtíség! Irányi Dániel: Hiában idézem az 1868-ikí törvényt a bevett keresztény vallások viszonosságáról, mely bevezető szavai szerint csak ideiglenes intézkedés kivánt lenni, addig mig a teljes vallásszabadság behozatik; hiában hivatkozom az imént említett két egyhangú határozatra, melyet a ház bizonyosan nem hoz valaha, ha a mint később állítani merték, a vallásszabadság valóban létezett volna;hiába mutatom meg az 1868-iki törvénynyel kezemben, hogy az sem az egyesek, sem a be nem vett vallásfelekezetek lelkiismereti szabadságát meg nem óvja; hiában sorolok elő számosnál számosabb esetet, melyek azt bizonyítják, hogy ezen lelkiismereti szabadság rájuk nézve nemcsak nem létezik, hanem sőt üldözéseknek vannak kitéve. Hiában állítom és bizonyítom s állítják és bizonyítják mások is, hogy addig, mig ezen reform életbe nem lép, a különböző egyházi jogok s különösen a házassági törvények miatt maga a polgári törvénykönyv észszerűen és egyöntetűen meg nem alkotható, a párbér, a patronatusi jog, a keresztelések és