Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-162

162. országos ülés január 18. 1886. í. meszeiében van, hogy ha az ember egy lejtőn lefelé | megy, természetes, hogy felfelé ugyanannyi lépcsőt kell mennie. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ha tehát én átlag alapján beszélnék, azt mondanám az illetőnek, hogy nem halad semmit, most is a kút alján van, mert ugyan azt a lépcsőszámot tette meg, melyet előbb. De téves a számítás pénzügyi szempontból is, mert azon függő adósságokat, melyeket később convertálni kell és a vasutak azon terheit, melyeket később consolidalni és elvállalni kellett, a t. képviselő ur minden tekinteten kivül hagyta és igy az átlagot ezen kormány rovására oly számok segélyével növelte, melyek ennek a kormánynak rovására nem irhatok. Harmadik tévedése az, hogy számításba veszi azon évet is, midőn deficit nem volt, tehát az átlag azon cyclus javára csökken, a midőn ezen két év szerepel. Természetes,hogy ugy könnyű a deficit átlagát magasra számítani az utóbbi időszakra nézve; de azt hiszem, hogy az a számítás egyáltalán nem helyes. (Ugy van! a jobboldalon.) Tors Kálmán képviselő ur szintén a deficittel foglalkozott. O már Ausztriába menekült annak bebizonyítása végett, hogy a mi pénzügyeink roszszul állanak. Madarász József: Tágabb hazátok! {Élénk derültség.) Hegedűs Sándor előadó: Én az osztrák pénzügyeknek fejlődését kétségbe nem vonom, hogy mennyiben van ott az egyensúly helyreállítva, azt most vita tárgyává nem teszem. De egyre figyelmeztetem képviselőtársamat. Ha Ausztriában csak az állami kiadásokat veszi és azok közt nem fogja feltalálni sem a földtehermentesítést, sem a szőllődézsmaváltságot, sem a folyamszabályozási, sem azon közoktatási kiadásokat, melyek a tartományok költségeiként szerepelnek, akkor Ausztria pénzügyei természetesen minden körülmények közt sokkal kedvezőbb színben fognak előtte feltűnni, mint Magyarországéi; mert ez mindazokat felöleli. De a ki e tárgygyal tüzetesen foglalkozott, meg fogja engedni azon állításomat, hogy igy összehasonlítani egyáltalában nem lehet. Hogy ezzel végezzek, t. képviselőtársam azt is mondta, nézzük Olaszország mily szépen rendezte pénzügyeit, mert az független állam. Utóbbi állítását elismerem, de az előbbi nem volt oly könnyű, mert ha t. képviselőtársam szemünkre veti, hogy 100 millió lirát az államvasutakba beépítettünk, felkeli figyelmét hinom arra, hogy Olaszország 1,215 millió lirát az egyházjavakból fordított állami czélokra. (Közbeszólások és zaj a szélső baloldalon. Ügy van! Helyeslés a jobboldalon.) De ahhoz mi nem nyúltunk és mert nem nyúltunk, az adókból és kölcsönökből álló államháztartás rendezése igen nehéz. De mindezen képviselőtársaimon túltett Gaál Jenő képviselőtársam az által, hogy ő az 18S 1-től | fogva kibocsátott papirjáradékok összegét 282 millióban megállapítván— most az államjószágok értékesítésével nem foglalkozom — bebizonyította, hogy általa 46 millió újabb kölcsönt csinált ez a kormány, tehát conclusiója az, hogy pénzügyi gazdálkodása helytelen. Erre csak két megjegyzést teszek. Először is a múltból származott terhek conversiój'a folytán keletkezett nagyobb terheket és kiadásokat szintén számításon kivül hagyta a t. képviselő ur. A másik pedig az, hogy ezen 232 millióból ezen idő alatt 59 millió adósság törlesztésre fordíttatott és erre azért hivom fel a figyelmet, mert később, beszédem folyamán a kormánynyal szemben felhozott azon vádra, hogy ez a törlesztésről megfeledkezik, itt egy argumentumot fogok találni. Másrészről elfeledkezett arról, hogy 52 millió kellett kizárólag első sorban a zimonyi vasútra, melyet azon oldalról ép oly erélyesen sürgettek, mint más oldalról és a vasutakba való többi befektetésekre. Itt van tehát 112 millió oly összeg, melyről nem lehet azt mondani, hogy az állam belszükségleteiből, az államháztartás oly hiányából származnék, mely egyáltalában a kormány közvetlen rendelkezése alatt áll. Magának a költségvetés kiadási és fedezeti részének bírálatába vajmi kevesen bocsátkoztak és azokra is, a mik a fedezet betarthatósága, illetőleg reális voltára nézve elmondattak, annyira megfelelt a pénzügyminister ur ma elmondott beszédében, hogy a t. ház türelmét e tekintetben igénybe nem akarom venni. Csak egyszerűen itt és a pénzügyi politikával kapcsolatosan azt vagyok bátor megjegyezni: ha Horánszky t. képviselőtársam az új adókat ugy venné számításba, a mint kell, tudniillik, azok életbeléptetése alkalmával az első ér terhét számítaná új tehernek, akkor meggyőződnék arról, hogy azon 65 milliónyi bevételi emelkedés, a mely e 10 év alatt a kormányzásban mutatkozik, fogyasztási és egyenes adóknak emelése, tehát az új teher képez 28 milliót, 12 milliót képez az ugyanezen jövedelmi források természetes fejlődéséből származó növekedés és 25 milliót képez az állami üzemek, tudniillik vasutak, dohány s a többinek fejlődése. Es ebben van valami, a mi több, mint a szám: mutatja a pénzügyi politikának egyik darabját, a mely azt jelenti, hogy az államháztartás fejlődésével a bevételek aránylagos fejlesztését is kell előmozdítani, hogy élesebb és biztosabb alapja legyen az államnak, hogy ne csak az adókon is nyugodjék az államháztartás, hanem egyszersmind az indirect és mellék jövedelemforrásokon. (Ugy van! Helyeslés a jobboldalM.) ES én ezt, ha nem félnék attól, hogy a t. házat untatom, (Halljuk! Halijuk! a jobboldalon) százalékokban tudnám kimutatni, miszerint a legutóbbi 10 év alatt a teherviselés aránya államháztartásunkban az előzőkkel szemben kíméletesen, de szembe-