Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-172

172. országos ülés január 29- 1SSS. 263 tém, hogy ez egyszerűen azért van, mert midőn a ménesintézetek az osztrák kormánytól átvétettek, a magyar kormány nem rendelkezett elég katonai szakerőkkel, hogy a ménes-intézeteket elláthassa és igy a közös hadügy minister mintegy szívességet teljesített, midőn a közös hadsereg állományába tartozó tiszteket és legényeket a magyar államnak szolgálattételre átengedte. Akadtak némelyek, kik azon felvilágosítást nyújtották, hogy a kérdés tisztán bizalmi, illetőleg bizalmatlansági kérdés ; hogy az egyedül egy magas, befolyásos körnek akarata, kifejezett kívánsága, hogy a ménesintézetekben a közöshadügyministernek személyi tekintetben rendelkezése alá tartozó katonai egyének legyenek, hogy felmerülhető eshetőség alkalmával azokkal bizton rendelkezni lehessen. Már ha az első feltevés áll, akkor nem tagadhatnám el magam részéről, hogy a t. kormányt bizonyos ügyefogyottsággal ne vádoljam, hogy 18 évvel a kiegyezés után, 18 évvel a ménesintézeteknek a magyar állam kezelésébe átmeneteié után, nem talált módot a t. kormány, hogy e hosszú idő alatt kellő számú magyar katonai szakembereket képezzen ki, kiket a magyar állami ménesintézetekben alkalmazzon. De ha ez talán nagyobb akadályokba ütközött is, van számos szakerő a honvédségben,kiket a magyar állami ménesintézetekbenbátran alkalmazni lehetett volna. Ha azonban a második feltevés, a bizalmi felelősség kérdése áll fenn, akkor egy okommal több lehetne a fölött csudálkozni, hogy a t. kormány az annyit hánytorgatott magyar állameszme kifejezésének képzeli magát akkor, midőn még egy ily másodrendű kérdésben sem tudja a nyakáról az osztrák soldateskát lerázni. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) Egyébként ezen a ménesintézetekben elhelyezett ós a közös hadügy minister rendelkezése alatt álló katonaságnak valóban comieus helyzete is van. Mert ezek az urak két nyelven beszélnek, irnak, két urat szolgálnak és igy megtörténhetik, valószínűleg, hogy kétféle szívvel éreznek is! És már csak azon egyszerű magyar közmondásnál fogva, bocsánat a hasonlatért — de lovakról van szó — hogy közös lónak túrós a háta, ez állapot teljesen tűrhetetlen; és minden esetre a magyar állam fogalma, a melyet a kormány részéről anynyira hangoztatnak, meg nem engedi azt, hogy ez urak fekete-sárga zsinóros dolmányban képviseljék ott a magyar állam eszméjét. (Helyeslés a szélső baloldalon,) Nem szeretnék félreértetni t. ház. Nem az egyének ellen van kifogásom; én igen kitűnő jeles szakerőket ismerek az ott alkalmazott tisztek közt, hanem egyenesen a magyar állameszme szempontjából nem akarom, hogy ők legyenek ott. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ép a magyar állameszme nem engedi meg azt, hogy ők egyrészt functióikra nézve a magyar kormány rendelkezése alatt álljanak, másrészt személyi tekintetben a bécsi közös hadügyminister rendelkezzék [velük. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon^) Mondom, t. ház, az érdemeket ekként eoncedalva, a fogyatkozásokra ekként rámutatva, én már most a t. minister úrtól egyre szeretnék felvilágosítást kapni: vájjon kész-e és jövőben hajlandó-e ezen visszás állapotnak véget szakítani? Azt is megmondom előre, hogy engem csak egy válasz nyugtathatna még, az tudniillik, hogy t. collegáját, a honvédelmi minister urat megkéri, hogy e közös hadseregbeli katonák fejéről valahára 18 év után vegye le azt a csákót, a melyen most is a kétfejű sas fenyegetődzik és tegyen fejükre oly csákót, melyen ezen magasztos jelmondat van: Királyért és hazáért. (Hosszantartó helyeslés a szélső baloldalon.) Gr. Széchényi Pál földmívelós , ipar- és kereskedelemügyi minister: T, ház! (Halljuk f) Méltóztassék megengedni, hogy Lits Gyula képviselő urnak egyenesen hozzám intézett kérdésére rögtön válaszoljak. (Halljuk!) Egész őszintén beismerem a t. képviselő urnak, hogy nincs szándékom ugy eljárni, mint ő kívánja még pedig azért nem, mert meggyőződtem magam a már előbb megkezdett és eddig folytatott tárgyalások folyamán, hogy bármennyire óhajtandó volna, hogy a honvédséghez tartoznék azon katonai személyzet, a mely a ménesbirtokoknál van, ez a honvédség létszámánál fogva lehetetlen. Említette a t. képviselő ur, hogy Mezőhegyesen volt. Ha ott az egész telepet megnézte s végig járta ugy a műhelyeket, mint a kaszárnyákat, tapasztalhatta, hogy a katonai személyzet ott nagy számú s hogy ott nemcsak tisztek, altisztek és közlegények, de mesteremberek is nagy számmal vannak alkalmazva. A honvédség mai létszáma mellett lehetetlen, hogy ennek tényleges állományából e nagy személyzet kikerüljön és igy lehetetlen a honvédséget annyira megterhelni, hogy e czélra legénységének oly nagy részét átadja. De azt mondhatná valaki, hogy ha ez lehetetlen, miért nem veszünk civil-legénységet s miért nem folytatjuk ezzel? Erre nagyon egyszerű a válasz, tudniillik az, hogy ily nagy intézményt katonai fegyelem nélkül lehetetlenség fentartani. Minthogy pedig a t. képviselő ur a lótenyésztés élén álló férfiúra hivatkozott, kinek efakugyan kiszámíthatlan nagy érdemei vannak a lótenyésztés előmozdítása körül, kérem a t. képviselő urat, méltóztassék őt magát — kit mint auctoritást ő is elismer — megkérdezni s meg vagyok győződve, hogy ez sem volna azon helyzetben, hogy a felelősséget továbbra is elvállalja, ha neki a katonai fegyelemről le kellene mondani. (Felkiáltások a sMső baloldalon: Ezt nem akarja senki !) Az előbbi feltételre megfeleltem azzal, hogy