Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-172

260 173. «r>zá?<M ülés jaimir 21 líífi. nézetemet; de a képviselő ur jónak látta most már még egy más embert is gyanusítólag belevonni. (TJgy van! a jobboldalon.) Erre nézve, t. ház, tar­tozom kimondani csak a factumot és ez az, hogy 1882-ben a legtöbbet ígérő— gondolom— Mihal­kovics József nevű zentai uri ember volt, az cedálta a haszonbért Sándor Bélának (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! a jobboldalon) s nejének és Sándor Béla főispán ajánlatot tett a birtok meg­vételére. Ez azon egyik ajánlkozó, a kire nézve mondtam, hogy a pénzügyministerium az eladásba nem bocsátkozott bele. Ennek folytán Sándor Béla kérte, hogy miután ő csak azon reményben akart haszonbérelni, hogy a birtokot majd megveheti: mentessék fel a haszonbértől. Á jószágigazgatóság és pénzügyministerium azt mondta: felmenteni nem lehet, de ha teljes hitelt érdemlő bérlő .--át­veszi, a cedalás ellen nem tesz kifogást. (Helyeslés | jobb felől.) Cedaltatott akkor annak, a ki 1875-ig ; bérelte. Ez a factum t. képviselőház (Élénk helyes­j lés a jobboldalon.) \ Elnök: T. ház! A holnapi ülés napirendje I meg levén állapítva, a mai ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 5 perczkor.) 172. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1886. évi január hó 29-én. Péchy Tamás elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv-hitelesítés. Eiuöki jelentés SzoboszSay József megválasztásáról és egy beérkezett föi­iratról. Az igazságügyi bizottság jelentése Irányi DáriieJ men'elrni ügyi javaslatáról. Az állandó igazoló bizottság Mohay Sándor végleges igazolásáról. Az 1886. évi állami költségvetés részletes tárgyalásá­nak folytatása. Napirend. A kormány részéről jelen varrnak: Tisza Kál­mán, gr. Ssapáry Gyula, gr. Széchényi Pál, Trefort Ágoston, Bedekovich Kálmán. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Zsilinszky Mihály jegyző nr fogja vezetni, a javaslatok mellett szólani kívánókat Rakovszky István, az ellenük jelentkezőket pedig Tors Kálmán jegyző urak fogják jegyezni. Méltóztassanak meghallgatni a múlt ülés jegyzőkönyvét. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa az 1886. évi január hó 28-án tartott ülés jegyző­könyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Jelentem, hogy Szoboszlay Pap József Sza­bolcsmegye , INagy -Kalló kerületében megválasz­tott országgyűlési képviselő bemutatta megbízó­levelét. Tárgyalás és jelentéstétel végett az állandó igazoló bizottságnak adatik ki. Bemutatom Arad szabad királyi város közön­ségének feliratát, melyben a köztörvényhatóságok­ról szóló törvényjavaslat visszautasítását, a kor igényeinek megfelelőbb törvényjavaslat szerkesz­tését s a törvényhatósági joggal felruházott városok önkormányzatára külön törvényjavaslat alkotását kéri. A törvényjavaslat iránti jelentés már a bizott­ság által beterjesztetett, tehát a kérvény meg­tekinthetés végett a ház irodájában helyeztetik el. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Chorin Ferencz előadó: Van szerencsém beterjeszteni az igazságügyi bizottság jelentését Irányi Dániel képviselő urnak az országgyűlési képviselők mentelmi ügyében követendő bírói el­járásra vonatkozó határozati javaslata tárgyában. Kérem, méltóztassék fennek kinyomatását és szét­osztását elrendelni és annak idején az osztályok mellőzésével napirendre tűzni. (Helyeslés.) Elnök: A képviselőház igazságügyi bizott­ságának jelentése Irányi Dániel képviselő urnak az országgyűlési képviselők elleni bűnügyi fel­jelentésekben követendő bírói eljárásról szóló

Next

/
Thumbnails
Contents