Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-170

226 170. oruigos Ülés jaairtr27.1886. és ha kell önfeláldozó közreműködése szükséges. (Helyeslés balfelöl.) Határozottan helytelenek tartanám azon feltevést, hogy mi földmívelők, mindent az államtól várjunk, (Helyeslés) ellenkezőleg, ott, a hol ez ami erőnkben áll, első sorban segítsünk mi magunk magunkon, de másrészt, ha mi kötelességünket megteszszük, akkor annál határozottabban követelhetjük az államtól, hogy ő maga is kötelességét megtegye és főleg az őneki rendelkezésére álló számos eszközökkel bennünket azon helyzetbe hozzon, hogy mi saját érdekeink emelése mellett egyszersmind az állam érdekét is szolgálhassuk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem tagadható, t. ház, hogy a mezőgazdaság terén is haladás történt, de e haladás inkább a multbani elmaradottságunkhoz arányosítva észlelhető. (Halljuk! Halljuk!) Nem csekély szerepet játszik e haladásnál azon körülmény sem, hogy gazdáink nagy része a múltból maradt számos, a mezőgazdaság fejlődésére káros, balnézetekkel szakítottak. (Ugy van! balfelöl.) Örömmel constatalható — egyik példának felhozva — már azon körülmény is, hogy ma már a nagy ritkaságokhoz tartozik azon nagyon elterjedt volt nézet, a melyet én csak hat év előtt e házban mondott beszedemben, mint egyik létező bajt felhozhattam, hogy tudniillik magyar családainkról az volt a bevett szokás, hogy ha egy apának több fia volt, kiválasztotta a tehetségesebbeket és ezeket, az úgynevezett szakképzettséget igénylő pályákra szánta, míg a tehetségtelen vagy talán rossz irányban fejlődött fiukra nézve, azon traditio állott fenn, hogy ezeket a mezőgazdasághoz kell adni, hol ész és tudomány nem kell. (Ugy van! balfelöl) De ha mi minden észlelhető haladás daczára állapotainkat a külföldi államok folytonos haladásával összehasonlítjuk, nem lesz épen örvendetes azon kép, a mely előttünk feltárul. (Halljuk! Halljuk!) Csak nem rég voltam t. ház, azon szerencsés helyzetben a német birodalom legtöbb részeivel megismerkedhetni és még élénken van előttem azon majdnem hihetetlenek látszó gazdasági haladás, a mely ottan minden téren észlelhető. (Halljuk! Halljuk/) Hálásan kell megemlékeznem azon rendkívül szives fogadtatásról, melyben — a nyert ajánló levelek folytán — részesittettem. Nagybirtokostól ugy, mint kisbirtokostól; államhivatalnoktól ugy, mint számos egyesületek részéről, tanúsított szives előzékenység tette nekem lehetővé, a legkülönbözőbb vidékeken, a legrészletesebb ismereteket szerezhetni és saját szemeimmel meggyőződhetni arról, mire képes czéltudatos emberi munka, ha ez párosítva van vasszorgal ómmal és észszerűséggel. És valóban e tapasztalatok, t. képviselőház, csak azon forró kívánságot kelthették bennem fel, vajha nálunk is sikerülne embereinket arra nevelni, hogy ezen hazának mezőgazdaságát is, mely amannál sokkal kedvezőbb viszonyok közt van, mihamarább emelhetnők e magaslatra. De hogy e boldog állapotokat hazánkban is megteremthessük, arra szükséges, hogy hozzá fogjon állam és társadalom és első sorban egyik legfontosabb tényezőnket, népünket, mely nemzetünk zömét képezi, hajlamaiban, lelkében, ismereteiben oda idomítsa, hogy saját érdeke iránt érzékkel bírjon és hogy az állam és társadalom jóakarata beavatkozásának hasznosságát felfogja. Ezeknek előrebocsátása után áttérek magára az előttünk fekvő költségvetésre. Átnézve a költségvetést, azt találom, hogy ebben vannak olyan kiadások, a melyeket én, tekintve a czél fontosságát, kevésnek tartok, újra olyanok, a melyeket soknak és végre olyanok, a melyek talán elegendők volnának, de czélszerübb felhasználást kivannak. Mindenekelőtt ottan van a szarvasmarha tenyésztés. Ismerem a t. minister ur nézetét ez ügyben, még azon időből, midőn szerencsém volt vele egy párton lehetni és esudálkozom, hogy e nagyfontosságú ágnak emelésére nem irányoz elő az eddiginél is sokkal nagyobb összeget. A mint értesültem, vannak még megyék, hol a tehenek számához a bikák létszáma teljességben nem áll arányban; vannak ismét számos olyan községek, melyek zilált anyagi viszonyai folytán, még a különben előnyös részletfizetéssel sem képesek bikát vásárolni. Ilyen községeknek, ha teljes alapossággal képesek szegénységüket kimutatni, az állattenyésztés emelése érdekében ajánlanám a t. minister urnak, ingyen is apaállatokat juttatni. Ottan^vantovábbá a gyümölcstermelés, melynek nagyobb felkarolását kérném és különösen gondot kérnék arra fordítani, hogy ez az alsóbb népnél terjedjen, melynek egyik jelentékeny keresetforrását képezhetné, hogy azonban ez valósuljon, szükséges volna, a falusi tanítókat szakképzett, állami vándor-kertészek által arra képesíteni, hogy ők ez irányban is a népet neveljék, súlyt fektetnék arra is, hogy az állam venne fel budgetjében egy összeget azon tanítók jutalmazására, kik a legrövidebb idő alatt nevezetesebb eredményt képesek felmutatni. Ottan vannak a díjazások. Ezekre én az eddiginél sokkal nagyobb összeget kívánnék felhasználni. A ki a díjazások hasznát és befolyását figyelemmel kiséri?, az bizonyosan igazat fog nekem adni, hogy a díjazások, ha azok észszerűen, czéltudatosan és főleg minél kisebb körben lesznek rendezve, kiszámíthat!an erkölcsi és anyagi eredményeket teremtenek. Saját tapasztalásból ismerem ezeket, szolgál-