Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-166
108 1G6. országos öléi jannár 22. ISSC. vetetlenül szükség van. (Élénk helyeslés szélső balfelöl) Leskó István: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő ur elismeri, hogy van valami a dologban, a mint mondani szokták: „Valami rothad Dániában." Ezért engedje meg nekem a t. ház, hogy becses figyelmét, de különösen a t. pénzügyminister úrét egy pár perezre igénybe vegyem. (Halljuk! Halljuk!) Alig van adó, mely oly nyomasztóan sújtaná e haza lakosságát s oly ellenszenves volna, mint az illeték, a melyet a kiszabási hivatalok kezelnek. A pénzügyi körökben általában az a nézet uralkodik, hogy az állam érdeke nem egyeztethető össze a társadalom érdekeivel s hogy az állami hatalom legfőbb rendeltetése a polgárok zaklatása. {Halljuk! Halljuk.) Nincs okom kétségbe vonni, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur mindenekfelett és per eminentiam az állam érdekeit tartja szem előtt; de ha látná azt 8 szívtelen hadat, melyre e törvények végrehajtása van bizva, nem hiszem, hogy ne lágyulna meg az ő szive. Ez oknál fogva igen kívánatos, hogy ezen adónem szigorúan ugyan, a törvényhez és annak szelleméhez mérten, de egyúttal minél eszélyesebben, minél kiméi élesebben és minél méltányosabban kezeltessék, mert sajnos, ez ország összes lakosai, ezen törvényekalapján, az eljáró közegek részint tapintatlansága, részint túlbuzgósága lehet hogy utasításaik következtében is, úgyszólván kizsákmányol tatnak. Áll.' tásomat azzal is indokolhatnám, hogy midőn más szakbeli tisztviselők, a legpontosabb a lelkiismeretesebb kötelezettség teljesítése melleit is, csak is az osztály szerinti megszabott fizetéssel megelégedni kénytelenek, akkor a pénzügyi közegek a rendes megállapított fizetésen kivül, még rendkivülileg is jutalmaztatnak és pedig azon arány szerint, a mint minél több bevételeket kimutatni képesek. Márpedig ezen rendszer, engedelemmel legyen mondva, legalább is nem morális. Tény, t. ház, hogy a kivetett százaléknak lehet mondani kilenczven percentje, ha reclamaltatik, a felfolyamodó javára döntetik el, de csak látszólagos javára. Ugyanis az ilyen felfolyamodások többnyire huzamosb időt igényelnek slegjobb esetben egy fél év alatt intéztetnek el s midőn az illető, örvendve a kapott elégtételen, a kiigazított összeget fizetni megyén, az illető pénzügyi közegek a még véglegesen meg nem állapított követelésük után hátralékos kamatot, költséget követelnek és az illető azon veszi észre magát, hogy kapott ugyan igazságot, de nincs köszönet benne, mert a leszállított összeg költséggekkel és kamatokkal együtt, hanem nagyobb,bizonyosan a régi. (Felkiáltás a szélső haloldalon: Nagyobb!) Meglepő és mindenesetre gyanús a pénzügyi közegek azon eljárása, midőn ők tekintet nélkül a törvényre, az igazságra és méltányosságra, mindig a legnagyobb fokú illetéket szabják ki, habár közvetlen tudomásuk is volna, hogy ezen vagy azon ügyletre minő fokú illetéket vessenek ki 1 A telekkönyvi változásokról tudomással birni nem akarnak, azokat számba nem veszik s habár az az illető telekkönyvi hatóságokkal közvetlenül ott helyben és hivatalból könnyen érintkezhetnek, azt soha nem teszik, hanem az ily telekkönyvi változások bizonyítását a felekre hárítják, a mi természetesen, sok időveszteséggel, utánjárással és sokszor nagy költséggel is jár. (Felkiáltás a szélső baloldalon: Mindig!) Ezek következtében a legtöbb esetben az történik, hogy a jámbor publicum járatlan lévén a labyrinthusi törvényekben és még labyrintkusabb £ pénzügyi rendeletekben, fizet és fizet, mert fizetni kénytelen. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hogy ilyen, csakis fiscalitási rendszer mellett, az adózók sorsa nem irigylésre méltó, az bizonyos. Ennek bebizonyításául, a t. ház engedelmével egy pár concret esetet vagyok bátor előhozni. (Halljuk!) Ugyanis az 1881 -ik évi XXVI. törvényezikk, mely az illeték egyenértéki adóról szól, 24. §-a f) pontja egyenesen és tisztán intézkedik, hogy a javadalmak azon birlalói, illetőleg élvezői, kiknek évi tiszta jövedelmük 400 forintot meg nem haladj illeték egyenértéki adómentesek. Ezen törvényes alapon volt eset, hogy a megadóztatott fél, bebizonyítván okmányokkal, hogy évi 400 forintnyi javadalma nincsen, felfolyamodott a kassai magyar királyi pénzügyigazgatósághoz. A magyar királyi pénzügyigazgatósági 47,602, szám HE 1882. november 28-án kelt végzése következő: „Folyamodó kérelme nem teljesíthető, mert a folyamodó által tett számítás szerint is az évi jövedelem a 400 forintot felülmúlja, a mennyiben a katasteri tiszta jövedelemből a földadó le nem vonható, különben megjegyeztetik, hogy az ingatlanok tényleges jövedelme sokkal nagyobb, mint a katasteri tiszta jövedelem és kivált a folyamodónál, a mennyiben a folyamodó az ingatlanokat haszonélvezetül ingyen kapta és semmiféle tőkebefektetésekre szüksége meni volt." (Nagy derültség a baloldalon.) E rövid végzésben, t. ház, mennyi valótlanság, törvénytelenség és sértés. Orbán Balázs: És mennyi ostobaság! (Nagy derültség.) Leskó István: Először e végzés szerint, a katasteri munka, mely az országnak 9 millióba került égy tollvonással haszontalan és valótlan munkának declaraítatik. Másodszor e végzés szerint a katasteri jövedelemből a földadó le nem vonható, pedig a bélyeg-szabályok 104. § a épen ellenkezőleg intézkedik, „csak a jövedelem tár-
