Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-140

140. OFäzáOíi ülés ne? ember 25. 1885. 75 személyesen, mint ilyenek bírtak közhitelességgel és nem csak ők, hanem protonotáriusaik is, úgyhogy azok előtt is lehetett ép oly erővel s közhitelességgel okmányokat kiállítani, mint a káptalanná], vagy az ország rendes birái előtt. I)e tovább megyek; hiszen — bár az újabb generatio nem igen, de e ház nagy többsége ismerte a királyi tábla hiteles jegy zőinek intézményét — a juratus tabulae regiae judiciariae nótáriusokat, kik hasonlóképen hitelességgel bírtak bizonyos ügyekben és közben kiküldetve tanúvallomásokat vettek fel, hitelesítéseket teljesítettek, fungáltak mint királyi enjberek, a statutióknál. szóval jegyzők voltak és felvoltak ruházva bizonyos, bár szűkebb hatáskörrel. Ennélfogva nem fogadhatom el amaz állítását a történetben oly kiváló jártassággal biró t. képviselő társamnak, mintha a magyar nemzeti geniussal az egyéni közhitelesség elismerése ellenkeznék. Thaly Kálmán : Ezt nem is állítottam! Pauler Tivadar igazságiigyminister. Á királyi közjegyzői intézmény, a mint most van, ezektől lényegesen különbözik, de megfelel a mostani kor viszonyainak, megfelel a fejlett forgalom szükségleteinek, megfelel annak, a mit az élet minden nap kivan, megfelel annak, a mi most már nemcsak kivételkép történik, mint hajdan történtek az örökbevallások, felhatalmazások, végrendeletek, melyek a régibb időben ritkábban fordultak elő, ugy hogy talán egy esztendőben sem fordult elő annyi, mint a mennyi okmány most egy napon a fővárosi közjegyzők előtt felvétetik. Ezt az intézményt máshonnan vettük át, igaz: de miért ? mert közéletünk egészen a nyugot-európai népekéhez képest fejlődött. Nem a közjegyzőknél kezdtük meg ezt, t. ház, hanem akkor, mikor ősi alkotmányunk minden alapintézményét megváltoztattuk, mikor oly intézkedések történtek 10—15 nap alatt, hogy mondhatni, kő kövön nem maradt, midőn csak romok maradtak fenn és a jövőbeni építéskötelességérzete : akkor léptünk mi arra a pályára, melyen most haladunk. {Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ha t. ház, szakítottunk az ősi intézmények fokozatos fejlődésével, ha az események rohama és a történteknek hatalma által létrejött az, a mi más országokban ritkán történik, hogy tudniillik egyetértőleg megszüntettettek a régi idők korlátjai s rést nyitottunk az újkor eszméinek : akkor az ilyen intézménynél megint felállítani a régi korlátokat és azt mondani, hogy az nem nekünk való: ezt, t. ház, elfogadható következtetésnek nem tartom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elfogadtuk tehát igenis a közjegyzői intézményt a nyugot-európai népek módjára: de elfogadtuk azért, mert ez csak egy csekély következménye volt azon általános reformmozgalom irányának, mely 1848 óta ez országban uralkodik. Ha szükségét láttuk ezen intézménynek, mi ennél ép ugy nem teremthettünk valami újat, a mint nem teremthettünk újat többi nagy alkotásainkban sem. Vájjon a parlamentaris kormány, a felelős ministerium és az egész rendszer, a mely uralkodik, melynek szemtanúi vagyunk, azon ős magyar alkotmánynak kifejlődése? Átvettük mi ezt, miután az elvet elfogadtuk, a nyugoti népektől. Hogy azt, a mit nagyban az ország javára, az ország jóváhagyásával tettünk, kicsinyben ismételni miért volna hiba, én felfogni nem tudom. (Helyeslés a jobboldalon.) Midőn tehát a közjegyzői intézményt átvettük, akkor mi franczia és német példák nyomán jártunk, sőt a szomszéd osztrákokén is, a kiknél ezen intézmény szintén megvan. Mit tanított a tapasztalat? Nem szólok egyes esetekről, melyek elég sajnos, hogy megtörténtek. Egy egyén volt tudtommal, a ki annyira megszegte állása kötelességeit, hogy bűnvádi eljárás alá került, hogy másoknak kárt okozott. Hogy ezért a kártérítést én egyénileg az állam részére el nem vállalhattam, az nagyon természetes. Én nem vagyok felhatalmazva arra, hogy az államot oly terhekkel sújtsam, melyek arra törvény szerint nem róhatók. De nagyban és egészben véve, a közjegyzői intézmény az országnak bizalmát érdemelte ki, annak tagjai legnagyobb részt oly férfiak, a kiknek becsületessége, tisztességes volta, ugy képzettsége előtt meg kell hajolni és a kik ennélfogva megérdemlik, hogy sorsukról gondoskodjunk akkor, midőn az oly módon történhetik, hogy az egyszersmind a közérdeknek és az igazságszolgáltatás érdekeinek is megfelel. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez ezen törvénynek genesise, nem az egyetlen egy oka e törvényjavaslat benyújtásának, a közjegyzők anyagi jólétének emelése. A ki a közjegyzői kamarák fölterjesztéseit ismeri, a ki csak a sajtóból van az ügy iránt tájékozva, az nagyon jól tudja, hogy vannak köztük olyanok, kik ezt keveslik és azt mondják, hogy inkább maradjunk a mostani rendszer mellett, mintsem elfogadjuk azt, hogy bennünket oly csekély dotatio mellett ugy megterheljenek. Én részemről az itt megállapított díjakat a közjegyzőkre nézve előnyösöknek, az itt szabályozott eljárást pedig a közönségre nézve üdvösnek és hasznosnak tartom. Mert azon ellenvetés, hogy hogyan fogja most a közjegyző azon teendőket végezni, két-három járásban, mit ezelőtt a szolgabíró végzett, meggyöngíthető az által, hogy a szolgabírónak igen sok teendője van, annak a közigazgatási teendője olyan sokféle és 10*