Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-140

100. orsaágos ülés november 25. 18S5. 65 érdekét kitenni nem akarom. De ettől eltekintve is, miután kimutattam, hagy a helyszínén tárgyalni sok esetben nem lesz lehetséges; továbbá minthogy nem bizonyos, vájjon elégségesek lesznek-e a közjegyzők ily számban a teendők elvégzésére, a törvényjavaslatot nem fogadhatom el. {Helyeslés a szélső hátoldalon.) Ha a tapasztalat azt mutatná, hogy ezen díjakból a közjegyzők meg nem élhetnek, a nagyobb díjszabást moraliter kénytelenek volnának elfogadni. Most ott, a hol hanyagság, hátralék van, nem a szolgabirákban, hanem a helyzetben rejlik a hiba, ott a közjegyző sem fog pontosabban eljárhatni. A hiba telekkönyvi rendszerünkben van. A hol az örökhagyó hagyatéka még nagyapjának vagy szépapjának a nevén van, ott a hagyatékot sem a közjegyző, sem a szolgabíró pontosan le nem tárgyalhatja, mert az egészen be van bonyolódva. Ha e bajon segíteni, ha a hagyatékok tárgyalását gyorsítani óhajtjuk, a telekkönyvek kiigazítását kell elrendelni, hogy azok községenként mindenütt letárgyaltassanak. Csak akkor fognak a nehézségek legnagyobb részben megszűnni. Én tehát azon garantiát, mely a hagyatékok letárgyalásánál a szolgabirákban most van, nem óhajtom elejteni, sőt ha másként nem lehetne azt fentartani, a díjakat is megszavazom a szolgabiráknák. Több garantia van a szolgabirákban azért is, mert azok minden negyed évben számolni tartoznak az árvaszéknek arról, hogy mennyi a hátralék. E tekintetben a közjegyzőkre nézve nincs intézkedés téve s igy a megyék kezéből az ellenőrzés is ki van véve, holott én ezt is fontos garantiának tartom. S hogy ha akaratom ellenére a törvényjavaslat elfogadtatnék, kívánni fognám azon módosítás felvételét, hogy a megyéknek évnegyedenként tudomására hozassék, mennyi hagyatékot, miként tárgyalt le a közjegyző. Miután a törvényjavaslatban contemplált közjegyzői létszámmal, a mint azt kiszámítottam, sem jobb, sem „gyorsabb eljárást elérni nem lehet; miután nincs biztos alap arra, hogy az ország melyik részében fognak közjegyzők, melyik részében a szolgabirák működni a hagyatéki tárgyalásnál: én ezen törvényjavaslatot nem fogadom el. Felhozatik a függetlenség és önállóság szükségessége a közjegyzőknél. Én, t. ház, nem tudom meghatározni azt a garast, a melynél az ember függetlensége kezdődik. Nézetem szerint a ki azzal, a mije van, meg tud élni és nem vágyódik másoké után, mindenkor független, holott a ki százezrekkel bir ugyan, de többre vágyódik — sokszor tapasz taltam—-legkevésbé független. Etörvényjavaslat tehát a függetlenség megállapítására nem eszköz, A mint egyébiránt én a közjegyzők anyagi helyzetét ismerem, nem is egészen oly sötét az, mert alig hiszem, hogy van az országban közjegyző, KÉPYH. NAPLÓ. 1884 — 87. VII KÖTET. a ki egy szolgabiróval cserélne. Ez is tehát csak túlzás. Lehet, hogy irigylik, hogy némely közjegyzőnek nagyobb jövedelme van, mint egy másiknak, de vájjon az ország az oka annak, hogy nincs egyikmásik közjegyzőnek jobb jövedelme ? az árvák fizessék azt meg zaklatással, központba való járással? méltányos és igazságos ez ? Ki nevezte ki a közjegyzőt? A minister ur, de az ő sürgetésére. Ez nem hivatal, ez vállalkozás és üzlet. 0 kérte a kineveztetést, ha rossz üzletet csinált, azt a köznép fizesse meg? Igazítson a bajon a minister ugy a hogy tud, de az árvák rovására ezt tenni részemről méltányosnak nem tartom s azért a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Dégen Gusztáv: T. ház! {Halljuk!) Az előttem szólott a közjegyzői novella ellenében oly érveket hozott fel, a melyekre én indíttatva érzem magam válaszolni annyiban, a mennyiben a felhozott érvek nem állják ki a kritikát. A törvényhozásnak ugyanis minden intézkedésében azon kell lennie, hogy intézményei bizonyos harmonicus egészet képezzenek. Én szerintem a szolgabirák jelenleg Magyarországon annyira terheltek mindenféle közigazgatási teendőkkel, hogy ők valóban ezen összes ügyeknek elintézésére, melyet a hagyatéki tárgyalások rájuk rónak, phisicailag képtelenek, nekik arra való idejük nincsen. A szolgabíró, midőn közigazgatási teendőit végzi, helyesen jár el, ha a kerületének mindenféle vidékeiben eljárván, kiút ujoncz, átépítéseket revidiál, stb., stb., és egyéb ügyeket végez, kérdem, hogyha most hagyatéki ügy előkerül, a mely gyakran igen fontos és gyors elintézést igényel, hogyan találja fel magát ekkor a szolgabíró ? Ebből világos, hogy közigazgatási és jogszolgáltatási végzendőt a szolgabirokra bízni nem lehet, nem is szabad magasabb igazságügyi politikai szempontokból. A jogszolgáltatási érdek kívánja azt, hogy oly egyének kezébe adja a törvényhozás a hagyatéki ügyeknek elintézését, a kik szakavatottak és ép e részben osztom azt a nézetet, a melyet az igazságügyi novella határozottan kifejez, hogy a közjegyzők azok, a kik első sorban hivatvák a hagyatéki ügyeket eltárgyalni. Ok folyton e téren működnek, ők a felekkel szívélyesebben tudnak bánni; ők az örökösök közt felmerült súrlódásokat ildommal fogják elintézni, egy szóval: ők a békebirói szerepet fogják vinni, a mit a szolgabíró tenni nem tud, de arra nekik idejük sincsen. Hiszen előttünk nem ismeretlen az, hogy a hagyatéki ügyek helyes elintézésénél a közbenjáró, a közvetítői szerep vajmi fontos az érdekelt felek érdekében. Én tehát a novellában tulajdonképen annak a magas igazság s politikai elvnek találom kifejezését, a mennyiben a törvény a jogszolgáltatást itten is elakarja különíteni a közigazgatási teendőktől, mert kívánatos, hogy a közigazgatási teendők az 9