Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-136

I5SL országos älőä •kttfcer S, 1385, %S támadnia kellett ugyan, de a kárnak mennyisége, illetve nagysága számszerűleg meg nem állapítható, a biró azt méltányossági szempontok tekintetbe vételével maga állapíthatja meg. Yégül előnyéül szolgál a jelen törvényjavaslatnak még az, hogy ebben elvül kimondatik, miszerint a polgári biró a dolog természeténél fogva köteles ugyan a kötelesség szeges terjedelmének megítélésénél a fennálló katonai közigazgatás! szabályokat figyelembe venni; azonban azon kérdésnek eldöntésénél: vájjon a katonai közigazgatási hatóság által kártérítésben elmarasztalt egyén egyáltalán, vagy mily mértékben marasztalandó, vagy felmentendő, magánjogi szabványaink szerint, de nyomozati úton elő állított bizonylatnak szabad mérlegezése mellett dönti el. Ugyan azért az igazságügyi bizottság, mint a mely ezen törvényjavaslatott a múlt ülésszakban beható tárgyalás után általánosságban épen ngy, mint részleteiben elfogadta s csak a törvényjavaslat ezímére nézve olyatén változást tett, mely inkább az előző törvényeink irályának felel meg, a t. háznak csekélységem által elfogadásra ajánlja. {Helyeslés jobbfelöl.) Haviár Dániel: T. ház! Mindazok, kik az 1867. évi XII. törvényczikkbe lefektetett kiegyezést helytelenítik, sőt mindazok is, kik bár ama közös ügyeket elfogadják, hanem politikai programmjukba fölvették a magyar állam részére a külön hadsereget, lehetetlen, hogy helyeseljék a "benyújtott törvényjavaslatot, mint a mely nemcsak folyománya a közös hadsereg intézményének, hanem még más térre is átviszi a közösséget és ezt a magyar állam önállóságára, épségére, létére veszélyes helyzetet még tovább fejleszti. Igazságügyi tekintetben e törvényjavaslat oly intézkedéseket tartalmaz, melyek innen belenyúlnak az osztrák örökös tartományok ügyeibe az által, hogy honosságra való tekintet nélkül, ha például magyar állampolgár dolga forog kérdésben « az illetőt osztrák területen érte a kézbesítés, az osztrák bíróságot jelenti ki illetékesnek és hogy azonfelül még hasonló esetekre nézve az osztrák bíróságok eljárását is szabályozza és az osztrák polgári perrendtartástól lényegesen eltérő eljárási intézkedéseket tartalmaz. T. ház! Ázt hiszem, midőn az 186 7-iki kiegye zés létrejött, az a viszonyok kényszerítő behatása alatt volt keresztülvive s a mint annak megalkotója is indokolta, azon remény fejében, hogy később amaz átengedett jogok vissza lesznek szerezhetők. De most azt látjuk lépten — nyomon, hogy azon a lejtőn, melyen a nemzet megindult, e tekintetben egyre lefelé haladunk, (Helyeslés a szélső balon) a helyett, hogy visszaszereznők ama jogokat, melyeket akkor a magyar törvényhozás a viszonyok hatalmának súlya alatt kénytelen volt feladni. T. ház, azt lehetne ezen kifogásra válaszolni, hogy hiszen viszont mi is belenyulunk az osztrák dolgokba, ép ugy mint ők belenyúlnak a magyar dolgokba. De hogy itt nem lehet viszonosságról szó, bizonyítja az, hogy minden, közös ügyre vonatkozó dolog egyedül és kizárólagosan Bécsből indul ki s igazolja maga e törvényjavaslat is, mely német nyelven ment le az igazságügyi vagy honvédelmi kormányzat bureauiba és ott fordították csak le magyarra azt a szöveget, melyet a közös kadügyministeriuin megállapítani jónak vélt; igazolja az, hogy maga a czím katonai ho»védhatóságok által stb. egyáltalában nem felel meg a magyar törvényhozás által megállapított terminus technicusoknak, a mint azt már az igazságügyi bizottság is kénytelen volt kijavítani, hivatkozva az 1868. évi XL., XLI. az 1878. évi XXXI., az 1882. évi XXIV., XXV. törvényczikkekre, a melyekben a magyar törvényhozás mái* %% egyes hadseregrészek és általában a katonai csapatok terminus technicusait megállapította. Sőt. hogy ezen törvényjavaslat egyenesen másolata az osztrák törvényjavaslatnak, igazolja az, hogy olyan szánalomra méltó magyarsággal van átültetve, {Ugy van! a baloldalon) a milyen törvényjavaslat, azt hiszem, a t. ház asztalán még nem feküdt. Nem akarok részletes példákat e tekintetben felhozni, ha csak a 2-ik §-t méltóztatnak átolvasni, ez annyira magyartalan, annyira tömött, kuszált, hogy ezt még szakember is egyszerű átolvasásra alig hiszem, hogy könnyedén megért' hesse. (Ugy van! HaUjukassélsé balon.) Azthiszem, fölösleges ezt külön felolvasnom, annak idején a részleteknél a t. jegyzői kar fel fogja azt olvasni. Hanem t. ház igazolja, hogy ez egyszerű bécsi rendeletre való beadása a törvényjavaslatnak, azon körülmény, hogy e törvényjavaslat 5-ik §-a a modern jogtudomány egyik igen érdemleges elvét hozza alkalmazásija, tudniillik a szabad bizonyítás elméletét. Felhatalmazza az ítélő bíróságot, hogy az ne legyen a törvénykezési rendtartásban mereven megállapított bizonyítási módokhoz kötve, hanem a bizonyítékokat szabadon mérlegelvén, saját legjobb belátása szerint hozhasson ítéletet. Európa művelt nyugata ezen elméletet már a polgári törvénykezés terén is elfogadta. Az indokolásában ezen törvényjavaslatnak, a t. igazságügyi kormányzat ezt különösen előnyösnek tünteti fel; hangsúlyozza a tekintetből, hogy igy a bíróság a tényállást, a valóságot, az anyagi igazságot könnyebben derítheti fel s im azért ajánlja ezen törvényjavaslatban azt elfogadandónak. Különös, hogy ha ez a bizonyítási elmélet a gyakorlati életben az igazságszolgáltatás terén anynyira jó, hogy miért nem látja azt helyesnek a t. igazságügyi kormányzat a polgári törvénykezési rendtartásban is életbe léptetni, (Igaz! hjmí a I szélső baloldalon) hogy abból mi magyar állampol-