Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-161

161. orsaágoi ülés január 36. I8S8. 38i korteskednének, akkor azután mindjárt jó hazafiak volnának. (Ugy van! bálfélöl.) A t. ministerelnök ur azután azt mondotta, hogy ne legyünk chauvinisták. T. ház, mi a chauvinismus? Én ilyet nem ismerek; mert a mit az ország ellenségei annak neveznek, az nem támadás, az semmi egyéb, mint jogos önvédelem; s azért nagyon szeretném, hogy ha egyszer a ministerelnök ur nekünk concrét tényekkel definiálná, hogy mi tehát az a chauvinisticus túlkapás ? Mert mondását igy igazán nem tekinthetem másnak, mint azon parlamentaris fegyvernek, a melyet a ministerelnök ur mindannyiszor használt, ha valamely úgynevezett szerencsétlen nemzetiségi képviselő innen feláll s a felett panaszkodik, hogy rossz az administratio, a mikor a t. ministerelnök ur felül az olcsó hazafiság vesszőparipájára és azt amúgy isten igazában eldöngeti. (Tetszés balfelöl.) Mikor pedig azután mi szólunk, az államegységnek követelményeiről, akkor a t. ministerelnök ur felemelkedik a patriarchális bölcsesség legmagasabb színvonalára s int bennünket, hogy valahogy chauvinisták ne legyünk. (ügy van! balfelöl), Az ily tanácsoknak t. ház, igazán nem lehet láttatja, mert komoly, reális alapjok nincs. Azután hozzánk fordult a ministerelnök ur s azt mondotta, hogy ha tehát a nemzeti és állami egység követelményeit oly annyira szivünkön hordjuk, ne riadjunk majd vissza, mikor ő eszközöket fog proponálni, a melyekkel ezeket meg lehet védeni és szavazzuk azokat meg. Legyen a t. ministerelnök ur meggyőződve. arról, hogy ha oly eszközökről van szó, melyekkel azokat védeni kell, meg fogjuk szavazni; de annak aztán nem fogunk felülni, hogy a nemzeti veszedelem firmája alatt megszavazzunk oly eszközöket, melyeknek más czélja nincs, mint a hatalom terjesztése, birtoklásának biztosítása. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A ministerelnök ur ezután patlseticus elkeseredéssel megtámadta Horánszky Nándor t. barátomat, azt mondván, hogy abban nincs igaza, hogy a magyar államiság megszilárdításának eszméje valami uj dolog, mert az már régóta fel van irva a kormány zászlajára. Hát a zászlóra fel lehet irva, de én a működés nyomát, fájdalom, nem látom. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Sőt tovább megyek, merem állítani, hogy egyetlen nyilatkozatát sem ismerem a t. ministerelnök urnak, melyből megtudtam volna azt, hogy ő mit tekint a magyar államegység feltételének, biztosítékának s tulajdonképen minő eszközökkel akarja azt elérni. Evekkel ezelőtt a franezia forradalom történetét olvasván, egy nagyon jelentékeny politikusnak, Talleyrandnak, egy megjegyzése ragadta meg figyelmemet, melynek értelme — a szavakra nem emlékszem — a következő: a legnagyobb szerenj esetlenség, mely Franezia országot a forradalom által érte, az volt, hogy minden intézményéből tabula rasat csinált, minden létező intézményt megszüntetett, minek következtében Francziaország oly testté lett, melyből minden csontot kitéptek. Hát t. ház, azt hiszem, hogy a dolognak lényege ebben rejlik. És ha meggondoljuk, hogy még ezelőtt 20 évvel Magyarország félig geographiai fogalom volt, ha meggondoljuk, hogy ezen korszakban államok tűnnek és vesznek el a legrövidebb idő alatt és ha hozzá veszszük még azt is, a mire ezelőtt oly nagyon számítottunk, az európai rokonszenvet s azt találjuk, hogy ez voltaképen nem létezik s hogy bennünket voltakép még cultur-népnek sem akarnak tekinteni és igazán kárörömmel ragadnak meg minden balsikert, mely itt történik, hogy abból fegyvert kovácsoljanak ellenünk: azt hiszem, t. ház, hogy ily viszonyok közt a kormánynak ezen időt, a háborítatlan béke időszakát, midőn a cselekvésnek minden abributumát birta, minden pillanatot fel kellett volna használni nagyszabású conprehensiv működésre, az államszervezet emelésére s oly szilárd állami intézkedések megalkotására, melyek olyanok legyenek, mint a szikla. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek t. ház, ha ezzel az igazán elhasznált kifejezéssel éltem, de nem tudtam magamat másképen kifejezni és hozzá kell tennem, hogy ezen állammegszilárdítási ügybennem mi vetettük fel a kérdést, hanem provocaltattunk reá. Azt hiszem továbbá, hogy nem csak arra volna szükség, hogy nagyszabású actio fejtessék ki, de különösen arra, hogy ez activ gyors és erélyes actio legyen. A kormány előtt annak a vezéreszmének kellett volna lebegnie, mint Anglia egyik nagy királya előtt, a ki alkotni és szervezni képes volt, tudniillik Illik Oraniai Vilmos előtt, ki azt monda nagy munkássága kifejtésében, hogy neki sietnie kell, nagyokat kell lépnie, nagyokat kell markolnia, mert rövid az idő, el talál késni. •r En azt hiszem, hogy ebben nagy történeti igazság van, mert a történelemben nem egy catastrophát, nemzeti s állami catastrophát olvasunk, melyet államférfiúi előrelátás kikerülhetett volna. És én e tekintetben nem ismerek tanulságosabb és symboliticusabb jelenetet, minta melyet a szentírás az ő igazán egyszerű és fönséges pathosával leir, midőn Nebukadonozor babyloni király lakomáján a dőzsölésnek és az oorgiának közepett megjelent egy láthatatlan kéz, mely a következő rémületes szavakat irta fel lángbetükkel: „Mene, Thekel, Upharsin!" a mi magyarul annyit tesz, hogy „meg lettéi mérlegelve, nem ütötted meg a mértéket, ennélfogva elpusztulsz tenmagad és a te néped." En, t. ház, nem akarom azt mérlegelni, hogy a kormánynak kormányzási és törvényhozási tevékenysége megüti-e a mértéket, mert ezek a kérdé-