Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-161
376 161. országos ülés január 16. 1886. permanenssé lett és mint nagyon természetes következményt szülte az államadósságok nagymérvű szaporítását, annyira, hogy ezen abnormis pénzügyi helyzetet, mondhatnám válságot, a költségvetés ügyes, szemfényvesztő műveletei sem képesek egészen eltakarni. De hogy is lehetne a mi közjogi helyzetünk mellett megtakarításról álmodni is, midőn a közösügyes moloch minden elnyelhetőt elnyel? Midőn nem kérdik tőlünk, kell-e nekünk boszniai oceupatio, kell-e nagyhatalmi és hódítási szédelgés, akarunk-e halálos ellenségünkkel Oroszországgal, vérünkkel és pénzünkkel nyakig belemenni a keleti kérdésbe. Mindezt nem kérdik tőlünk, hanem előállnak fait accomplival, a mi t. kormányunknak pedig egyszerűen meghagyják Bécsben, hogy a quotát hajtsa be, azután meg is szavaztathatja, ha épen kedve tartja. Hogy a kormány ezen pénzügyi műveletei az állam népére nézve mit eredményeztek, azt látjuk, tudjuk és érezzük mindnyájan, mindazonáltal azt hiszem, nem lesz felesleges, ha az állampolgárok jelen helyzetén áttekintünk, annál is inkább, mert csak ennek higgadt mérlegelése után jelezhetjük azt az államra hasznosnak vagy károsnak. Már hogy az állam ilyen pénzügyi viszonyai mellett polgárainak helyzete sem lehet valami fényes, önkéntértetik, mert ha a haza polgárainak különböző osztályai közt szétnézünk, alig találunk a legszomorítóbb sülyedésnél és elzüllésnél egyebet. Nézzük először is a hajdani mesés gazdag, világhírű magyar főnemességet; hová lett az ? Hiszen az ezerét meghaladó mágnás közül egy negyede sem fizet három ezer forint adót. És ha azon egynegyednek „C" lapját levonnák a „B" lap értékéből és az adót a tényleg megmaradó vagyonától fizetné, akkor látnánk, hogy a hajdan közmondásos gazdag magyar aristocratia milyen minimumra olvadt alá és félek, hogy haigymegy, pár évtized múlva csak a hitbizományok birtokosai maradnak meg főrendiházi tagoknak. A nemzetalkotó középbirtokos osztályáról, fájdalom, alig lehet örvendetesebbet mondani. Szomorú de való, hogy az annyira leolvadt, hogy a nemzet testben döntő irányadó missiojának alig képes többé megfelelni. És a hajdani önérzetes, büszke faj nagy része servilis, görnyedt derékkal előszobázik a minister uraknál egy kis hivatalért. Csakhogy igen sok a concurrens és a t. kormány nem győz elég hivatalokat, tápintézeteket felállítani, a hova legalább a grata personákat, az ügyesebb szabadelvű korteseket elhelyezze. Bizony ezen orztálynál annyira terjedt a pauperismus, hogy attól lehet tartani, hogy rövid idő múlva tömegesen fogja az államnak liferálni a legveszedelmesebb proletariátust, mely azon tudatban, hogy veszteni valója nincs, .minden a társadalom fölforgatását czélzó mozgalomnak élére áll. Persze ezen osztályra azt mondja a t. kormány és pártja, szóval és Írásban, hogy elzüllésének ő maga az oka. Miért volt rest, miért nem dolgozott és miért költött többet jövedelménél. De bátor vagyok kérdeni, hogy a mi szomorú hitelviszonyaink mellett és az Austriával kötött könynyelmű közgazdasági kiegyezés nyomása alatt a gazdasági válsággal küzdve, mikor azt a százféle adót, melyeknek nemeit azt hiszem maga a t. pénzügyminisíer ur sem tudná elszámlálni, rajta embertelen szigorral behajtják, mivé törpül az a jövedelem és ha csapás éri, ha megszorul, hol van az az olcsó pénz, melylyel magán segíthetne ? Mert az osztrák-magyar banktól annak statútumánál fogva nem kaphat, hanem igenis kap második kézből zsidótól, vagy a legtöbb esetben zsidó kézen levő pénzintézetektől uzsorára, mert t, ház, a gazdára nézve még a nyolcz százalék is uzsora (Egy hang jobbfelöl: Bravó! általános derültség) és a melyik egyszer ezeknek a körmei közé kerül, az onnan azután csak teljesen megkoppasztva kerülhet ki. Szeretnék önök bűnbaknak a társadalmat és annak ép ez osztályát, a gentryt odaállítani, pedig ha hibás is annak egy része, legfölebb épen csak azért hibás, mert pauperismus szülte servilismusból segített önöket többségre juttatni, hanem azt hiszem azok is máskép fognak beszélni, ha látják, hogy nincsen többé üres tápintézet, a hová őket hű szolgálataikért be lehetne juttatni. Csak tartsák meg a felelősséget maguknak, önöket terheli az. De hát mit mondhatnának önök, uraim odaát, a szellemi foglalkozás után élőkre, minők például az ügyvédek, ezek már csaknem maguk az okai sanyarú helyzetüknek ? pedig azt hiszem mindenki tudja, hogy a néhány ezer ügyvéd közül, kivéve néhány száz keresettebb keresztény ügyvédet és kivéve a jóval nagyobb számú pénzüzér zsidó fiscalisokat, a többi nyomorog, nélkülözi a legszükségesebbeket, úgyannyira, hogy ha ez tovább is igy marad, félő, hogy ezek fogják a legveszedelmesebb értelmi proletaríaiust szolgáltatni. Van még t. ház egy más szellemi foglalkozás után élő s tagadhatlanul az államnak egyik leghasznosabb testülete, ez a néptanítói kar, (Halljuk! Halljuk ! a szélső baloldalon) ezeknek legnagyobb része a szegény egyházak szűkmarkú, nevetségesen csekély fizetésére van utalva, ezek csekély fizetésökből családjaikat nem képesek még nagyon szerényen sem eltartani s legtöbb esetben kénytelenek más mellékkereset után nézni, (ügy van! % bal és szélső balo 1 dalon.) a mi természetesen mindig a népnevelés rovására történik. Hát kérdem, vájjon normális viszonyok-e azok, mikor telni kell occupatiokra, bosniai befektetésekre, de nem telik a legszükségesebbekre, a népnevelésre és a néptanítók fizetésére.
