Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-157

2Qi 157. országos ülés jannár 12. 1886, gunk, hogy a közvéleménynek, a sajtónak és minden egyes képviselőnek alkalma legyen arra, hogy ezen esposét tanulmányozhassa, hogy arra a költségvetés tárgyalásakor felszólalásában figye­lemmel lehessen. A pénzügyminister ur valószínűleg szintén ezen nézetből indult ki s azért tartotta szükséges­nek exposéját a vita elején előterjeszteni. No hát, ha ez ugy van, részemről azt hiszem, hogy a tárgy komolysága, a parlamentaris illem és a vita gyakorlatisága megköveteli, hogy oly fontos nyi­latkozatot, milyet ma a pénzügyminister ur tett, minden egyes képviselő figyelembe vegyen, sőt nem is találnám abban a pénzügyminister ur be­szédének kellő méltatását, ha beszédét csak kö­zönséges chablonszerií felszólalásnak tekintenők, midőn azt is említette, hogy nagy kölcsön kötéséről van szó: ennélfogva miután nézetem szerint lehe­tetlen, hogy ezen komoly horderejű beszédet most egyszeri hallás után ezáfolat tárgyául tegyük, arra kérem a t. házat, méltóztassék beleegyezni, hogy a tárgyalás most félbeszakittatván, folyta­tása a holnapi ülésre tűzessék ki. (Általános he­lyeslés.) Tisza Kálmán ministerelnök: Böviden csak azt kivánom kijelenteni, hogy magam részé­ről szívesen járulok az indítványhoz. (Helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, t. ház, kijelenthetem, hogy a tanácskozás folytatása a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésre halasztatik. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik délelőtt 11 óra 40 peremkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents