Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-148
148. orsíégos ülés deczeinber 10. 1885. 191 Hát t. képviselőtársaim egy kissé nevettek ezen, de nekem — egész tárgyilagosan mondom — mély meggyőződésem, hogy ezen törvényjavaslat szerkesztése mellett önök előtt, a kik azt megszavazni hajlandók, nem lebeg más igazi, kézzelfogható practicus czél, mint az, melyet Macchiavelli abban a maximában állapított meg: „Lo scopo d'ogni governo é: durare." Minden kormánynak a czélja, maradni. Önök meg akarnak maradni azokon a székeken, abban az uralomban s azért hozzák be az 5 éves országgyűlést, hogy könnyebben, olcsóbban és kényelmesebben ülhessenek. (Tetszés a szélső baloldalon.) És már most, miután eljutottam ő exoellentiájához, (Halljuk !) kötelességemnek tartom röviden reflectálni némelyekre, a miket ő tegnapelőtti beszédében elmondott. Mindenek előtt nem hagyhatom szó nélkül azon felénk fordulva iróniával tett megjegyzését, miszerint elismeri, hogy van a választási visszaéléseknek igen sok fajtája, de ezeknek egyike a nép ámítása, beválthatatlan ígéretek tétele. Erre a t. kormánypárt éljenzett, a mi még világosabb jele annak, hogy ezt a t. ministerelnök ur reánk, az ellenzékre czélzólag mondotta. Hát én tisztelek minden állítást, minden felfogást, feltéve, hogy igaz legyen, az igazságon alapuljon. De méltóztassanak nekem megmondani: hol és mivel ámítottuk és ámítjuk mi a népet? Hol vannak azok a beválthatatlan Ígéretek, a miket mi teszünk ? Igaz, hogy mi izgatunk választások idején, de hiszen ez alkotmányos fegyver, ezt az egész világon követik és igen természetes, mert izgatás nélkül nem vihetjük be a mi eszméinket, felfogásunkat a tömegekbe. De mivel izgatunk mi rendesen? Épen azzal izgatunk, hogy számokban, tényekben mutatjuk ki, hogy önök nem váltják be ígéreteiket: (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) hogy önök megígérik az államháztartás egyensúlyának helyreállítását s az ellenkezőjét teszik ; önök megígérnek szabadelvű üdvös reformokat s az ellenkezőt cselekszik. És igy tovább és tovább. Egész izgatásunk tehát nem áll egyébből, mint épen annak bebizonyításából, hogy önök nem váltják be Ígéretüket. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hanem tartozom egy pár szót mondania t. ministerelnök urnak azon elméletére nézve, melyet a politikai nézetváltoztatásra vonatkozólag itt a házban felállított. Azt, hogy megváltozott politikai viszonyokkal a nézeteknek is változniok kell, azt soha senki a világon kétségbe nem vonta, az igen természetes. És nem is ezért tett valaha valaki a t. ministerelnök urnak szemrehányást. Sőt tovább megyek. Elismerem azt is, hogy a parlamentek története ritkán mutat fel példát arra, hogy forradalom és nagy, erős változások nélkül az ellenzékből lett kormányférfi képes lett volna ellenzéki nézeteit egyenkint az utolsó apró részletig a kormányszéken érvényesíteni. Ez a viszonyok hatalmában van, a viszonyok kényszerítő erejében és természetes, hogy ott, a hol fontosabb kérdések forognak fenn, az apró részletekben kénytelen engedni és simulni a körülményekhez. Ezt mind elismerem. De nem ilyen dolgokról van szó. Meg van engedve igenis bizonyos kereten belül a viszonyokhoz képest másodrangú kérdésekben nézetét változtatni, feltéve, hogy a íő irány, a fő czél megtartatik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy példát idézzek, mikor Olaszországban az olasz egységért folyt a küzdelem, ez volt a fő ezél, a mely mindenki szeme előtt lebegett. És mikor az volt a kérdés, Rómába menjenek-e előbb vagy Velenczébe, Garibaldi azon nézetben volt, hogy Rómát kell előbb meghódítani, Velencze majd magától jön. Mások más nézetben voltak. Garibaldi erősen ragaszkodott nézetéhez, oly erősen, hogy csaknem polgárháborút idézett elő. De mégis belátva később, hogy téved, hogy az ellenfélnek nézete helyesebb, hazafiúi kötelességének tartotta megváltoztatni nézetét; hozzájárult ahhoz, hogy előbb Velenczét igyekezzenek meghódítani és azután Rómát. És ezért nemcsak hogy Garibaldi nem veszített semmit az ő nagyságából, sőt ellenkezőleg az egész világ és ma már a történelem kénytelen magasztalni az ő rendkívül nagy hazaszeretetét, melynek saját nézetét is alárendelte. Igen, de minek rendelte alá e nézetet? azon ezélnak, melynek egész életét szentelte: Olaszország egységének. De milyen a t. ministerelnök ur nézetváltoztatása? (Halljuk! Halljuk! uszéső baloldalon^) Vájjon csak a módok és eszközöket, illetőleg változtatott nézetet a t. ministerelnök ur? avagy nem magára a czélra nézve? Nem hirdette-e éveken át Magyarország függetlenségét? Kern hirdette-e mint dogmát az önálló hadserget, az önálló bankot stb. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ily dolgokban nézetet változtatni nem szabad. Ez már nem tartozik azon rovatok közé, melyekben még a történelem is megbocsátja a nézetváltoztatást. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen ha erre a térre megyünk, gondolja meg a t. ministerelnök ur, hogy feldúljuk az új generatióban, az ifjúságban a lelkesedésnek még képességét is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen ez annyi, mint azt mondani, hogy mindazon tisztelet, imádás, melylyel az emberiség nagy alakjai iránt viseltetik az ó kortól kezdve egész a mai napig, az mind üres ábránd, phantasia, mely nem ér semmit, a nagy martyrok mind bolondok voltak, mert midőn belátták, hogy felfogásukat lehetetlen kivinni, hogy a viszonyok megváltoztak, meg kellett volna alkudniok a körülményekkel, meg kellett volna adni magukat!
