Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-147
14?. országos ülés fleezemktr 9. 1886, 179 lás alatt levő törvényjavaslatot. (Helyeslés a snéLso haloldalon.) Orbán BaláZS I T. ház! Soha még ily rövid s rövidsége mellett ily nagy jelentőségű törvényjavaslat a törvényhozás előtt nem állott. Mintha a kormány érezte volna az elkövetni szándékolt alkotmányellenes merénylet nagy horderejét, azt valódi laconicus rövidséggel fogalmazta és indokolja, hogy igy hamar átsurranjon annak odiosus tárgyalásán. Én értem ennek lélektani indokát. Az orzó is, ki más tulajdonára tör, hamar igyekezik végezni, hogy a lelkiismeret furdalásainak és ellenhatásának minél rövidebb ideig legyen kitéve. A mi népjogorzó és confiscaló kormányunk már rég túl van a lelkiismeret furdalásainak lélektani hatásán. Ezt a kisbirót, ki a rossz tettek elkövetésénél mindig felszólal s mely felszólalásnak csak a legmegrögzöttebb gonosztevőre nincsen hatása, már régen elaltatta a mi kormányelnökünk, akkor, a midőn elveinek és meggyőződésének feladásával és a nemzet bizalmának kijátszásával belehelyezkedett a bársonyszékbe, mélytálán azért vörös, hogy helyette is pirulni látszassék. Nem érzi ő a lelkiismeret furdalásait most sem, a midőn ily törvényjavaslattal lép a törvényhozás elé, a mely alkotmányunkat akarja sarkaiból kiemelni és az Ő mindenhatóságát biztosítani. Hisz t. ház, a mi egész alkotmányunk a választási, még pedig a gyakori választási rendszeren alapul, hontfentartó őseink az alkotmány legfőbb garantiáját, a csaknem minden évben ismétlődő választásokban keresték. Áthatotta ez egész állami életünket, a király helyettese: a nádor választásától kezdve lehatott az utolsó községi elöljáróig. Ez tette lehetetlenné az önkény, a zsarnokság meggyökerezését, mert a nemzet kezében volt a korlátoló hatalom, mert mindig és mindenütt kiválasztotta azt, a ki bizalmával visszaélt, vagy a ki a népszabadságot és alkotmányt bármily irányban veszélyeztette. Európa nemzetei az alkotmány és szabadság e fő fő garantiáját soha oly mérvben nem élvezték, mint a magyar, csak a legújabb fejlemények alapján s leginkább a köztársasági kormányformáknál kezdik azt elsajátítani és honosítani. S ime akkor, a midőn más nemzetek is kezdik a mintaszerű magyar alkotmány e nagy elvét alkalmazni: akkor a mi kormányunk következetes megátalkodottsággal igyekszik azt megszorítani, sőt a hol csak teheti, kiküszöbölni állami életünk minden teréről. Az igazságszolgáltatás, adókezelés, vasutak, posta, távirda, tanügy, a pénzügyi kormányzás, kataster terén mereven kiküszöbölte, a közigazgatás terén a candidatio révén teljesen illusoriussá tette, a községeknél, városoknál a főispánok, szolgabirák önkényének rendelte alá, most a törvényhozásnál akarja megszorítani és békóba verni. A főrendiháznál már átvitte a megrendszabályozást, most a nemzetet képviselő alsóház függetlenségére emeli az irtó fejszét s azt akarja mindenhatósága engedelmes eszközévé silányítani. Azt hallottam hangoztatni, hogy e törvényjavaslat tendentiájät meglehet ugyan elméletileg támadni, de gyakorlati szükségessége előtt meg kell hajolni. Hát én, t. ház, mellőzve az elméletek terét, a gyakorlati életből merített indokok alapján fogom azt bírálatom tárgyává tenni. A képviselőválasztások a kiegyezés, de főleg a fusio óta elannyira seandalosusok voltak legtöbb helyen, hogy azok a bűn és erkölcstelenség valódi fertőjét képezték. Magyarország több mint százezerét kitevő hivatalnoki kara s annak rokonsága rá van kényszerítve a legnagyobb mérvű korteskedésre. E roppant had nem a törvények tiszteletben tartása felett őrködik, hanem abban mesterkedik, hogy miként lehessen a törvényeket kijátszani, a nép akaratát a legiszonyúbb erőszakoskodással és a legundokabb lélekvásárlással meghamisítani. Ezt kénytelen megtenni az, a ki hivatalban van és maradni akar és az, a ki hivatalba akar jutni, mert ma napság Magyar országon nem a készültség, becsületesség, szorgalom, hivatottság és tisztakezüség ad miuősítvényt a hivatalok elnyerése és megtartására, hanem a protectio, a kortességben való kitűnőség és a törvények fölé helyezkedés merészsége. Ily esetben bár mily bűnlajstroma legyen is, soha a feleletrevonás kellemetlenségei utói nem érik. Concret példát hozok fel a sok ezer közül egyet, mert hát a ministerelnök ur mindig ilyeneket követel. Ez üzelmeket mindenki tudja, a sajtó nem subventionált része azt bőven szellőzteti, az országgyűlések megnyíltával interpellatiók s más módon is a t. ház tudomására jutnak, a t. ház igazoló bizottságai előtt az okmányi bizonyítékok egész halmaza constatálja a visszaélések, a vesztegetések, az erőszakoskodások egész sorozatát; de azért a választások igazoltatnak, ha a törvényszékekhez történik feljelentés és a törvényeértés, hivatalos hatalommal való visszaélés bár bíróilag constatáltatik — mint Hontban s másutt is — de mert a királyi ügyész nem találja üldözendőnek, az illetőknek a haja szála sem görbül meg, de sőt bejegyeztetnek az érdemesültek lajstromába, adandó alkalommal való előléptetésre. Elképzelhető, hogy ily axiómák, ily erkölcsi censura mellett az erkölcsök és a becsületességről való fogalmak hová sülyedtek. S mert a ministerelnök ur itt engedelmes többségére támaszkodva mindent merészel s valóságos szatrapai mindenhatóságot élvez, a vidéki kis zsarnokok is azt hiszik, hogy nekik is szabad túltenni magukat törvényen, illemen és minden felelősségen. És folyik országszerte egy oly gazdálkodás, a minőnek párj ját talán csak Muszkaországban találjuk, de még 23*