Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-147
174 ** 7 országos ülés deczember 9. 1885. minden áron, az agyonbeszélés árán is meggátolja. Ismerjük azon emlékezetes vita lefolyását. Tudjuk, mily önfeláldozó kitartással egyesült az ellenzék részéről mindenki, hogy azon törvényjavaslatot a szavak árjába elmerítsék. Nem riadtak vissza semmi eszköztől, semmi fogástól, melyet a parlamenti gyakorlat megenged. Magához a ezím kérdéséhez 70 ellenzéki szónok szollott hozzá; a névszerinti szavazások, házszabályok s napirendhez szólások, határozati javaslatok, indítványok, interpellatiók egész özönét vitték harczba a kormány ellen, felolvastattak 4—5 azonos kérvényt egymásután, külön-külön; tartottak felolvasást a bibliából; beszéltek a bankrendszerről,perrendtartásról, szám székről és az elnöki figyelmeztetésre az volt a válasz, hogy mindez csak látszólag nem tartozik a tárgyhoz, de majd az elnök ur is be fogja látni, hogy ezeknek az embereknek igazuk van; elszavalták a Miletics-ódát, sőt el is énekelték volna, ha az elnök ki nem jelenti, hogy az mégis hallatlan dolog lenne egy parlamentben. Az esteli és éjjeli ülések egymást érték; volt rá eset, hogy éjfél után, tehát másnap még arról tanácskoztak, meddig tartson a tegnapi napon megkezdett ülés. Es az érdem jó része abban, hogy e nagy parlamenti manőver sikerült, Tisza Kálmán ministerelnök urat illeti meg, ki egy alkalommal kijelentette, hogy ha kell, naponként tízszer felszólal a vita folyamán, más alkalommal pedig határozottan ugy nyilatkozott, hogy ha kívánják, fog discúrálni és beszélgetni reggelig. Mi volt ez elkeseredett szóharcznak tulaj dondonképi indító oka? T. ház. Erre is ráakadunk a felszólaltak nyilatkozataiban. Nem ám maga a választási törvényjavaslat, mert ennek keresztülvitele az ellenzék részéről nem ütközött volna különös nehézségekbe, ha a túlsó oldalon ülők belátják, teljesítik az ellenzék méltányos kívánságait e javaslat módosítása iránt, hanem az, hogy e törvényjavaslat hátterében ott volt, mint ijesztő kisértet az ötéves országgyűlés kérdése. A törvényjavaslat felett folyt hat heti vita rengetegéből, melyben annyi heterogén elem talált helyet, óriási szálfák gyanánt emelkednek ki az országgyűlés tartamának meghosszabbítása ellen irányzott érvek, a melyeket támadni igen, de megdönteni ma sem lehet. Ma is igaz, mi akkor megmondatott, hogy „a parlamentnek feladata olyan törvények megalkotása, melyeket az ország közvéleménye követel; de a mely perczben amazok mellőzésével olyanok megalkotására törekszik, a melyek nem követeltetnek, sőt elitéltetnek: akkor a parlamentarismus megszűnik kincs lenni, akkor az meg van hamisítva. Már pedig kérem a ministerelnök urat: mutassa meg, hogy az ország népe, hol, mikor követelte az országgyűlés időtartamának meghosszabbítását. Az is kétségtelen t. ház, hogy ott, a hol igazi alkotmányos érzület van, a hol a parlamentarismus iránt igazi teljes ragaszkodás és felfogás van, érezni kell mindenkinek azt, hogy a választók s a nemzet jogait érdeklő nagyfontosságú kérdést, mint a jelenlegi, csak ugy lehet helyesen, megnyugtatólag megoldani, ha a kérdés felvetése után maguk a választók nyilatkoznak a választások alkalmával, vagyis, ha a kérdés rendezése a választók előtt ismeretes. De ha valami lehüthetné a kebleket e hazában a parlamentarismus iránt, ez nem lenne egyéb, mint az, ha látná a nemzet, ha látná anép, hogy a kiket ő ide küldött jogainak megvédésére, az ő jólléte fölötti gondolkodásra, azon munkálnak, hogy jogait megcsorbítsák. És ily eljárás a parlamentarismus veszélyét rejti magában. A t. többség: d vissza e veszélytől; nagyobb súlyt fektet azon törvényjavaslatokra, melyek által korlátoztatik a nép és nemzet joga, mint azokra, melyek annak előmenetelét biztosítják. Az országgyűlés 5 éves tartamáról szóló törvény az ország összes választóinak jogát szűkebb korlátok közé szorítja, a mennyiben a joggyakorlatot, melynek eddig rendszeresen három évenként kellett bekövetkezni, öt évre állapítja meg. Ez t. ház, oly nagy ár, melynél nagyobbat már követelni sem lehet. Arra példát nem tudnak felmutatni, hogy egy magát őszintén conservativnek valló párt, annyival kevésbé egy magát szabadelvűnek tartatni kívánó kormány és párt oly változtatást akarjon behozni, melyek a választási jogot megszorítanák. A parlament tartamának meghosszabbítása szolgálhat igenis bizonyos eszmék uralmának meghosszabbítására, de a valódi alkotmányos és nyugalmasfejlődés meghosszabbítására és biztosítására és előmozdítására nem szolgált még sehol és nem is fog szolgálni soha. Az alkotmányos élet fejlesztése t. ház, akkor eszközölhető csendben ésnyugalomban, ha a legfőbb hatalom, a törvényhozó test mentül közvetlenebbül származik magától az igazi hatalomtól, a néptől. Mindenütt e világon annak, hogy a törvények nyugalmat eszközöljenek, hogy a békés, csendes alkotmányos fejlődés lehetővé legyen, egyik fő és alapfeltétele az, hogy azon testület, mely a törvényeket alkotja: minél több és minél biztosabb kifolyása legyen maguknak a választóknak. Ha ez áll másutt, mennyivel inkább áll nálunk. Nálunk vannak t. ház — nem lehet azt eltagadni — és lesznek még soká, bárminő párt legyen is többségben e hazában, bizonyos oly természetű, egy szabadságra törő nemzetnek soha nem tetszhető kérdések, melyeket a törvényhozásnak meg kell oldani. Ily törvényeknek nyugodalmas és csendes elfogadása csak ugy remélhető, ha azok nem egy már évek előtt választott és talán a választók bizalmát
