Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-146

156 146. országos ülés deczember 7. 18S5. fennállott a veszély, hogy ha akkor a választások kiíratnak, anti-dynastieus többség fog megválasz­tatni, minek következtében visszajönnek a Stuartok és Anglia szabadsága és alkotmánya veszélyezte­tik. Csakis ezen igazán főbenjáró szükség volt az, mely azt okozta, hogy aparliainent 1 717-ben ülés­szakát stante sessione meghosszabbította. S hogy csakis ez volt az indok s nem más, azt bizonyítja az, hogy 1710-ben készen volt a törvényjavaslat a meghosszabbításra, de csakis azért nem terjesz­tetett elő, mert akkor a viszonyok kedvezőtlenek voltak. Hogy ez megtörtént Angliában, annak drá­gán megadta az árát, mert e korszaktól kezdődik az angol közélet azon elposványosodása, meg­rothadása, a melyből csak a legnagyobb áldoza­tok árán volt képes kibontakozni. Fia, t. ház, a történet tanúságai intelmül szol­gálnak, ugy ez csak arra szolgálhat intelmül, hogy hasonlót ne tegyünk. Vestigia nos térre nt. Mivel indokoltatik, t.ház, e törvényjavaslat? Kezemben van az indokolás. Első sorban meglep ennek igazán praegnans rövidsége. Ez az organicus törvényjavaslat mindössze 10 sorban indokoltatik. Tudom azt, t. ház, hogy Tacitus birt arra képes­séggel, hogy tiz sorban nagyon sokat tudott mon­dani. Nem vagyok illetékes arra, hogy megítél­jem, vájjon ez indokolás Tacitusi pennával van-e írva, de legalább engem nem győzött meg. Első sorban tehát constatálorn azt, hogy ezen indokolás egészen általánosságban van tartva. De ezen általánosság sem abban az irányban mozog, hogy azt akarná igazolni, hogy a létező helyzet tarthatatlan, hogy az sok bajnak forrása; már­pedig ez az, quod erat demonstrandum. Mert hiszen a politika mindig azért az exigentiák tudománya, hogy a törvényhozás ne az elmélet, hanem a gyakorlati élet követelményei után in­duljon és én azért azt hiszem, hogy a törvény­hozásnak csak akkor kell közbelépni, hogy ha egy concret baj ütötte fel fejét és megvallom az igazat, azért az úgynevezett organicus törvény­hozásnál én nagy barátja vagyok annak, ha komoly előtanulmányok tétetnek, ha adatok gyűj­tetnek és csakis ha ezek bebizonyították a létező állapotoknak tarthatatlanságát, veszélyeit, csakis akkor történik törvényhozási intézkedés. Ha ez így történik, akkor azután az állam intézményei igaz, szilárd és biztos alapon állnak. Már most ha megnézzük a bizottsági jelentést, abban nem találunk adatokat, tényeket, sőt, merem állítani, érveket sem; találunk mindössze egy, két, három, négy phrasist. Itt van mindjárt egy pont, a melyet őszintén megvallva, nem egészen értek. Azt moudja, hogy az országgyűlési időtartam kiterjesztése után tár­gyilagosabbak lesznek a tanácskozásoké Én ez alatt nem képzelhetek mást, mint hogy a jelentés azt érti, hogy nem lesz párt, nem lesz pártszellem. Mert azt nem tételezhetem fel, hogy a bizottság ne tudná, hogy van akárhány parlament, a mely­nek élete sokkal tovább tart, mint a mienké és a hol évtizedeken át a legszenvedélyesebb párt­küzdelmek folytak. Az pedig mindenesetre jelleui­zetes dolog, hogy a túloldalról hangoztatik ilyen enuntiatio, mely a pártszenvedélyeknek szeszélyes voltát magyarázgatja, miután nem hiszem, hogy ennek valami gyakorlati jelentősége vau, mert nem hiszem, hogy erkölcseiket reformálni méltóz­tatnának. (Élénk derültség a baloldalon.) Én ezen egész enuntiatiót egy lenyűgözött lélek fájdalmas feljajdulásának tekintem, a mely iránt emberi érzetből is bizonyos rokonszenvet érzek. (Derültség a baloldalon.) Az mondja az indokolás, hogy a meghosz­szabbítás a közvéleménynek egyik követelménye. De hát mire alapittatik ez ? Vannak-e letéve a ház asztalára kérvények, folyamodványok tör­vényhatóságok, testületek részéről? Hiszen még azt sem mondhatja egyikünk sem, hogy a válasz­tások alkalmával ez irányban általános óhaj nyilvánult volna. A ministeri indokolás, ha nem csalódom, fel­hozza azt, hogy 1880-ban a képviselők minden pártkülönbség nélkül aláirtak egy ily értelmű határozati javaslatot. Én azt hiszem, hogy ez, főleg ma, egyéni nyilatkozatnál egyébnek nem tekinthető és mint I ilyen, nem lehet alkalmas törvényhozási actióra. ! Nem hiszem, hogy ezen óhaj kötné a házat, de még az illető aiáiró képviselőket sem köti; mert nézetem szerint a politikai elvek, a politikai esz­mék nem képeznek mozdulatlan bálványt, mely ; előtt egy egész emberi életen át imádkozni kell. A politikai eszme egy élő tényező, mely ; fejlődik s esetleg változik; a határozó szempont természetesen egyedül csak a nézetek tisztasága és komolysága. Felhozatott azután, hogy szükség van arra, : hogy meghosszabbíttassák a határidő, mert ellen­súlyozásra lesz szükség a reformált főrendiházzal szemben. Ez nagyon jellemző a kormány fel­fogására nézve; mert midőn ellensúlyozásról van \ szó, ezt nem abban keresi, hogy a törvényhozást I közelebb hozza a nemzet szivéhez, nem ti bban, j hogy erősebbé tegye azon öntudatot, hogy mögötte : a nemzet áll, hanem abban, hogy* a mandátum \ tovább tartson, (Igaz! ügy van! a balolddon) tehát : tulajdonképen a politikai erő egyenértékű az állás | biztosított voltával. (Tetszés a baloldalon.) De én ezt az ellensúlyozási felfogást hatá­1 rozottan tévesnek tartom. Elmultak már azonidok, i mikor az alkotmány végczéljának azt tekintették, ; hogy az államélet különféle faetorait egymással ellensúlyba keli hozni. Én ezen ellensúlyozási ; műveletet általában olyannak tartom, mintha egy

Next

/
Thumbnails
Contents