Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-142

94 142. omápog ülés n»Te»fc« U. 1SS6, hadsereg kiegészítéséhez több mint 45°/o ujonczjutalékban kénytelen járulni. Egyébiránt a delegatiókban tett szives fáradozására Hegedűs Sándor képviselő urnak csak azt jegyzem meg, hogy vajha ne csak kifejezésre juttatta volna nézeteit, hanem vajha azt hallanám vagy az ő, vagy a minister ur jelentéséből, hogy érvényre is birta juttatni. Csanády Sándor: T. képviselőház! {Halljuk! Halljuk!) Nem hittem, hogy találkozzék e magyar képviselőházban magyar képviselő, a ki a magyar ipar, kereskedelem, közgazdászat háttérbe szorításával az osztrák ipar, kereskedelem, közgazdászat érdekében szólal fel. Azonban fájdalommal kellett tapasztalnom, hogy bizony meglehetősen nagy azok száma, kik nem tekintve saját választóik, saját küldőik érdekeit, meghajolnak az osztrák hatalom parancsszava előtt. Alig van t. ház, állam Európában, melyben az ipar, kereskedelem, közgazdászat nagyobb mérv ben volna adóval terhelve, kizsákmányolva, mint hazánkban. Hiszen manapság már ott állunk, hogy a létező adóval annyira vagyunk terhelve, miszerint alig jut valami a családi élet fentartására. Ha fizettetnek önök bennünket, jogosan megkövetelhetjük, megkívánhatja a nemzet, a nép, hogy alkalmat adjanak önök arra, hogy képesítve legyen adóját fizetni. És mert épen az ipar, kereskedelem és közgazdászat terén szerezheti meg a magyar ember is az adójának fizetésére megkívántató összeget, részemről jogosnak, igazságosnak találom az Olay képviselőtársam által tett azon indítványt, hogy utasittassék a honvédelmi minister arra, hogy a lehetőségig oda működjék, miszerint minden a katonatartásra, élelmezésre, felszerelésre szükséges czikk a magyar ipar és gazdaság részéről állíttassák ki és hogy a kivívandó eredményről az országgyűlés elé jelentést tegyen. Hiszen nem is látok okot arra, miért riad attól vissza a t. minister ur. Jelentést tenni az országgyűlésnek úgy is kötelessége; a határozati javaslat nem mondja ki, hogy mikor tegyen jelentést, hanem igenis jelentést tesz akkor, midőn a körülmények oda fejlődnek és lesz, a miről jelentést tegyen. Ugyanazért Olay képviselőtársam indítványát elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon!) Zay Adolf: T. ház! Thaly képviselőtársam azon téves nézetben volt — és ezt igen jól értem — hogy azon érdekellentét, azon súrlódás, melyről tárgyalunk, az az Ausztria és Magyarország közti érdekellentét. Ebben tévedett, de ezen tévedésre talán ép Hegedűs t. képviselőtársam azon érvelése indította, hogy jelenleg mily arányban járul Ausztria és Magyarország a közös katonai szállításokhoz; pedig maga Hegedűs Sándor képviselő ur, beszédének későbbi folyamában mégis sejtette velünk, hogy tulaj donkép ennem ez a kérdés, itt nem szólunk az arányról, a részesülésről, hanem a decentralisatióról, nem arról, hogy a katonai szállításokhoz minő arányban járuljon Ausztria és minőben Magyarország, hanem arról, hogy a katonai szállítások ezentúl a monopóliumok rendszere, vagy az egyes iparosok részesítésének rendszere szerint adassanak-e ki ? Az előttünk fekvő kérvények, valamennyien azt kérvényezik, hogy a katonai szállítások decentralisáltassanak, hogy ne szolgáljanak kizárólag a nagyiparnak, az egyes nagy vállalkozóknak, hanem részesittessék a szállításban a kisipar is. Ez az ellentét és ez az, a miről itt szólni kell, Az igen t. honvédelmi minister ur nagyon ridegen ugy állította oda a kérdést, mintha csak vagy legnagyobb vállalkozókról lehetne szó, vagy legapróbb kisiparosokról, — De hisz azok közt állanak a versenyképes közép-iparosok eonsortiumai és én a t. minister urnak és a t. háznak figyelmét ezekre kérném ki. Ha csak ugy állna a kérdés, hogy vagy monopolisáló egyes nagy vállalkozóknak kellene átadni a katonai szállításokat, vagy pedig egyes kisiparosoknak, kik ott vannak muíti nantes in gurgite vasto akkor — fájdalom — magamnak is & t. minister ur álláspontjára kellene helyezkednem, a ki azt mondja, hogy csakis nagy vállalkozó képes mindazon katonai érdekeknek megfelelni, melyeket szem előtt kell tartani; de a nagy monopolisáló vállalkozókon kivül még ott állnak a versenyképes, megbízható közép-iparosok, kik szövetkezetekké alakulva, képesek azon feP tételeknek megfelelni, melyeket a minister szabni köteles. Erős consortiumok, melyek a közép-iparosok közt alakulnak, a megbízhatóság s termőképesség minden kellékével birnak s én ezekre kérem a t. minister ur szives figyelmét. Tudom, hogy e kérdés megoldásának súlypontja nem fekszik az ő kezében, hanem a közös hadügyministerében és függ a delegatio határozatától is. Tudjuk, hogy e kérdés a delegatióban is megpendittetett és az ország iparosai valóban köszönettel tartoznak azon delegátus uraknak, kik kötelességüknek tartották e kérdést kellő helyen megpendíteni; de a válasz, mely ott adatott — fájdalom — nem nyugtat meg sem engem, sem az ország közvéleményét, mert e válasz, ha a maga értékére reducáljuk, mégis a rideg: non possumus. Tudjuk, hogy a közös hadügyminister keze a bőrneműekre kötve van 1888, a posztónemuekre 1889 és a vászonneműekre 1890 ig s fájdalommal kell sejtenünk, hogy e szerződéseknek a maguk idejében leendő megújításánál ugyanazon monopolisáló elem lesz irányadó, mely eddigelé irányadó volt; legalább ez tűnik ki a hadügyminister ur kijelentéséből. Ezzel szemben, t. ház, nem egynehány megye, de az egész magyar közvélemény a t. honvédelmi minisier urnak hazafias kötelességgé teszi azt, hogy a maga törvényes s alkotmányos befolyását