Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-122

212 122 országos ülés május 12. 1885. ban magasabb fokra emelkedett. De ha nem vagyuak képesek az ipar érdekében ezentúl még szükséges intézkedéseket megtenni, mindezen kiváló termelő képesség daczára pangani fog iparunk. Pang jelenleg is, mert termékeinek nem akad vevője, nincs kelendősége. A külföld elzárja piaczait a magyar ipar elől egyrészről magas vámokkal, másrészről maga saját magasabb fokon álló ipara és annak versenye által. Azon néhány külföldi piaez, melylyel eddig a magyar ipar birt, már most szintén saját termelésével igyekszik a magyar ipart visszaterelni, ugy hogy azon néhány vevő, kinél eddig a magyar ipar fogyasztóra akadt, szintén vissza vonul saját országa gyártmányaihoz. S hogyan állunk kelendőség dolgában? Saját országunkban idegen ipar versenyével találkozunk, találkozunk a vám közösségénél fogva hatalmas osztrák iparral, mely a maga olcsóbb és tömegeBen előállított iparczikkeivel igen kis térre szorította vissza hazai iparunkat. De más jelenséggel is találkozunk. Saját vevőink száma mindinkább csökken s ezáltal beáll a gazdaság minden terén, de különösen a mezőgazdaság terén egy mindinkább érezhető válság, mely az összes lakosság vevőképességét csökkenti; nyomasztólag hat ezen kívül a nagy adó, mely szintén a vevő képességet apasztja, így tehát a magyar ipar belföldön sem akad vevőre. Ezzel szemben igen kétségbe ejtő alternatívák előtt áll a magyar iparos: vagy folytatja nagyobb apparátussal eddigi termelését, aztán lesz nagy készlete, heverni fog ott a raktárakban és ha készpénzre szüksége lesz, nem marad egyéb hátra, mint hogy készletét potom áron dobja valami üzérkedő vállalkozónak, vagy azt elzálogosítva teremtsen eszközöket tartozásainak kielégítésére s működésének tovább folytathatására; vagy pedig, ha nem akarja folytatni termelését az eddigi kiterjedésben és az eddigi apparátussal, kénytelen lesz műhelyét megszüntetni, segédeit elbocsátani, a miből azután nemcsak az ő vállalatának megszűnése, hanem igen sok embernek koldussá tétele fog következni. Hogy a termelésnek ezen összezsugorodása érdekében állana az államnak, azt részemről nem hiszem. Igen számos adófizető fogna ez által eltűnni a föld színéről. De, t. ház, az iparnak ezen szomorú, végzetes helyzetével szemben mégis fennáll Magyarországon egy hatalmas vevő, egy nagy consumens, a melynek igen sok iparczikkre van szüksége, a mely a maga pénzét, vevő erejét az állampolgárok és különösen az iparosok adózó filléreiből gyűjti össze: értem a magyar államot, a mely nagy consumens a katonai szükségletek bevásárlása tekintetéből. Egészséges közgazdasági állapotok mellett a természetes viszony az volna, hogy ugyanazon magyar állam, a mely pénzét az egyes adózók zsebéből veszi, a mennyiben maga consumens, a mennyiben maga a vevő saját szükségleteit az adófizető iparosoktól vásárolja be. Ezt követelné az egészséges vérkeringés. Nálunk pedig ez, a mi természetszerű következménye minden egészséges életnek, teljesen hiányzik. Kifoly ugyan a vér az adózók ereiből, de azt az állam nem szolgáltatja vissza. Nemcsak a közös hadsereg, de fájdalom, a honvédség is a maga szükségleteit a katonák ruházatára és felszerelésére csak a legcsekélyebb részben elégíti ki a hazai iparosoknál, legnagyobb részét azonban külföldi nagy üzérkedő vállalkozók útján fedezi. Nagyon ritka eset az, hogy egy hazai iparos, vagy gyáros katonai szállításban részesülne ; ittott előfordul, de az általános szabály mégis az, hogy nem a hazai termelők, hanem egy nagy üzérkedő vállalkozó kapja a szállításokat. Ezen vállalkozók legnagyobb részt oly emberek, kik tegnap talán Prágában, ma Budapesten, holnap pedig Pétervárott üzérkednek. Összeszedik a pénzt ott, a hol találják és ha már nincs mit szedni, tovább mennek más országba. Igaz, hallottam, hogy ezen vállalkozókra nézve kiköttetik, hogy a hazai termelésből, hazai anyagból készíttessék az általuk szállítandó czikkeket. Ez szintén áll. De számos esetet tudok, a hol valaki azon czímen, hogy Magyarországon bir egy gyárral, a szállítást megkapja és ötször, sőt tízszer annyit szállít, mint a mennyit képeg magyarországi gyárában előállítani. Természetes dolog, hogy az illető a posztót máshonnan, Morvából, Ausztriából idehozza és azon ürügy alatt, hogy itt gyára van, a vállalatot megkapja és szállít annyit, a mennyit képes előállítani. Hallottam, hogy igyekezett a kormány a hazai kisiparosokat is részesíteni a szállításban, sőt hallottam, hogy nagy vállalkozók nagylelkűen lemondtak a monopóliumról, melylyel szerződéseiknél fogva bizonyos czikkek szállítására nézve bírtak. Hát legyen szabad ezen nagylelkűség és ezen atyáskodó részesítésnek illustrálására egy concret esetre hivatkozni. Igaz, hogy egy magyar város szűkölködő csizmadiáinak felkarolására a nagy vállalkozó, ki a monopóliumot birta, lemondott nagy kegyesen a maga jogáról és az összes bakkancs-szükségletet általuk szállíttatta. De hogy történt a szállítás? 2000 pár bakkancs szállítását a kisiparosoknak engedte át a dúsgazdag vállalkozó, de a hozzá szükséges anyagot ő szállította nekik és a szegény csizmadiák potom áron, darabját 1 írtért, csinálták neki és igy a nyereség oroszlánrésze a vállalkozó zsebében maradt, ki a szegény iparossal ugy bánik el, mint az amerikai ültetvényes a rabszolgával. Ha igy folytatjuk a dolgot, akkor a magyar iparos nem lesz más mint misera plebs contribuens, praeter laboris mercedem nihil aliud habene. Ha