Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-114

114. országos üiés április 29. 1885. 139 szolt rendelet megegyezik-e a törvénynyel, vagy pedig a törvénybe ütközik. Az első esetben, ha megegyezik, a kérvényezőt egyszerűen el kellett volna utasítani. Ha azonban a rendelet a törvénybe ütközik, azt kellett volna indítványoznia, hogy az illető minister a rendelet visszavonására utasíttassák. Miután tehát a kérvényi bizottság nem vizsgálta meg érdemileg a kérdést, engedje meg a t. ház, hogy a mennyire tehetem ezt, ez alkalommal én pótoljam. (Halljuk!) A rendelet, a mint méltóztatnak tudni, azt foglalja magában, hogy csak azon egyetlen vő mentetik fel a katonáskodástól, a ki oly keresetképtelen ipának vagy özvegyasszonynak veszi el a leányát, a mely ipa a házasság után lett keresetképtelenné és a mely anyós szintén a házasság után jutott özvegységre. Lássuk már most, mit rendel e tekintetben a törvény. A véderőről szóló 1868 : XL. törvényczikk 17. §-a igy szól: „A hadseregbe, a hadi tergerészetbe vagy a honvédségbe való belépés kötelezettsége alól ideiglen mentesek: 1. A keresetképtelen apának vagy özvegy anyának egyetlen fia, vagy ennek nem létében egyetlen veje." A 2. és 3. pont egyébről szól. A következő kikezdésben pedig elő vannak sorolva azon föltételek, melyek mellett ezen hadmentesség megadatik, nevezetesen: „Azonban csak vérszerinti egyetlen fiúnak, unokának vagy bátyának és illetőleg egyetlen vőnek lehet felmentésre igénye s csak azon esetben, ha felmentésétől szülőinek, öregszülőinek vagy testvéreinek eltartása függ s ő e kötelezettséget teljesíti is; törvénytelen fiúgyermeknek hasolóan van igénye a felmentésre, ha ettől függ anyja eltartása, s ha ő e kötelességét teljesíti is. Tehát a törvény minden más föltétel nélkül kiveszi az egyetlen vöt a hadkötelesség alól, ha anyósa özvegy vagy ipa keresetképtelen, csak azt kivánja, hogy kötelezettséget vállaljon arra, hogy keresetképtelen ipját, illetőleg özvegységre jutott anyósát el fogja tartani. Világos tehát, hogy a ministeri rendelet a törvényen túl megy, mert oly feltételhez köti a hadmentességet, a mely a törvényben nem foglaltatik, sőt a törvény világos ezéljávai ellenkezik. Ugyanis mi a czélja a törvény idézett rendelkezésének? Az az emberséges, humanitárius elv, hogy a keresetképtelen ipa vagy özvegységre jutott anyós gyámot találjon az egyetlen vőben, ki az élet terheit vele megosztja és azokat neki megkönnyíti. És íme a t. minister urnak előde — mert nem a mostani minister ur fényéről van szó, a rendelet még 1870-ben keletkezvén — ezen hadmentességet oly feltételekhez köti, a mely nincs a törvényben, a mely a törvény ezéljávai ellenkezik, a mennyiben tudniillik csak azon esetre engedi meg a hadmentességet, ha a keresetképtelenség az ipát és az özvegységre jutás az anyóst illetőleg, a házasság után jött létre. A kiváltságok, tehát a hadmentességi kiváltság is, jogelveink szerint szorosan magyarázandók, azaz sem kiterjeszteni, sem megszorítani nem lehet azokat a nélkül, hogy a törvényhozó szándéka meghiusittassék. Ha az 1868-iki törvényhozónak az lett volna szándéka, a mit az 1870 iki rendeletben a honvédelmi minister kifejezett, azt gondolom, birt volna annyi bölcsességgel és szerkesztői ügyességgel, hogy ezt a törvénybe felvegye.. De nem vette fel, mert nem akarta megfosztani azon egyéneket az egyetlen férfi támasztól, a kik segítségre szorulnak és a kik, hogy ily segélyben részesüljenek, az emberiség és humanismus parancsolja. (Helyeslés a szélsőbalon.) Azt mondja a t. előadó ur, hogy a rendelet által számos visszaélésnek vétetett eleje. Én azonban, mert ezen törvény csak 1869-ben lépett életbe, a rendelet pedig a következő évben kelt, nem gondolom, hogy addig számos visszaélés tapasztaltatott volna. Kern szoktam gyanúsítani és ezért nem teszem magamévá a folyamodónak azon feltevését, hogy a magyar honvédelmi ministert az a szándék vezérelte, hogy a magyar véderő-törvényt az osztrák törvénynyel, a mennyire csak lehet egyöntetűvé tegye, miután mint állítja, oda át Ausztriában ily kivétel nem létezik, mondom, nem akarom ezt a gyanúsítást magamévá tenni, de az kétségtelen, hogy a rendelet a törvénytől eltér s igy ha a magyar honvédelmi minister nem akart is közeledni az osztrák törvényhez, a magyar törvénytől minden esetre eltávozott. {Vgy van! a szélsőbalon.) Visszaélések fordultak elő, mondják, megengedem t. ház, hogy lehettek olyanok, kik, hogy a hadkötelesség alól megszabaduljanak, egy keresetképtelen embernek vagy özvegyasszonynak vették el leányát. De hogy ez lenne a szabály, hogy csupán azért vennék el a hadkötelesek keresetképtelen apák és özvegy anyáknak leányait: azt nem lehet feltenni. Azt hiszem, hogy a vonzalom nagyobb szerepet, játszik ez esetben is, mint a számítás a hadmentességre. De ha ugy lenne is, mint helyesen jegyzi meg egyik t. barátom, a ki mellettem ül, mi volt tulaj donképi czélja — mert erre térek megint vissza — a törvénynek, midőn igy rendelkezett? Kern annyira az, hogy a hadköteles fiút felszabadítsa, mint inkább az, hogy azon gyámoltalan egyéneknek, keresetképtelen ipáknak és özvegyasszonyoknak segítséget, gyámolítást nyújtson. Ezt a czélját a törvényhozónak tehát ministeri rendelettel, azt gondolom, nem szabad meghiúsítani. Nem fordultak elő panaszok, mondja a t. előadó ur. Én nem tudom; nekem magamnak niucs tudomásom, hogy valaki panaszkodott volna e rendelet ellen. De egy az, hogy azért, mert nem fordultak elő panaszok, a törvény maga sértetlenül 18*