Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-104

104. országos ülés április 14. 1885. 325 szüksége s énbizom az egészséges nézetek fejlődésében, hogy akkor már a kihalt ötven tagot is kinevezés által lehet pótolni. Örvendetes, hogy a főrendek minden legkisebb felszólalás nélkül hajoltak meg a vallási jogegyenlőség követelménye előtt a protestáns hitfelekezetekkel szemben. Dicső őseik többsége ezt még csak egy félszázaddal ezelőtt is bizony nem cselekedte volna. De mai utódaik érdeme kétségkívül még teljesebb lesz, ha a jogegyenlőség elismerésében nem ütnek semmi csorbát s az ősi türelmetlenséget nem tartják fenn legalább egy pontban. A magyarázat, hogy a zsidóknak nincs országosan szervezett egyházuk és egyházfejük s hogy bajos volna közülök egyet olyat kinevezni, kit föltétlenül elismerne minden felekezetbelije, minden esetre igaz; de ebből kiindulva, a logika fonala kevésbé vezet oda, hogy tehát ki kell törülni azt az egyet, mint inkább oda, hogy — két főágra lévén szakadva a zsidó hitfelekezet, neológra és orthodoxra — be kellene fogadni kettőt. (Nyugtalanság a szélső haloldalon.) GöndÖCS Benedek: Legyenek mind keresztények! (Hosszantartó élénk derültség.) Vadnay Károly: Ne haragudjék Zimándy képviselő ur, nem indítványozom ezt most, hanem csak a magyarázat benső értékét latolom. Sem szőrszálhasogatás, sem körmönfont ok-keresés nem palástolhatja az eljárás szííkkebltíségét. A ki e kérdésben a Jehova külön istenségéből indul ki, vagy feledi, vagy nem ismeri a vallásfejíődés történetét s azt sem igen vette még észre, hogy Dávid király zsoltárai a keresztyénség áhítatában is szent énekek s hazánk sok száz meg száz keresztyén templomában hangoznak azok változatlan szöveggel: gyakori himnusszerű fohászszal Izrael istenéhez, a Jehovához. A kik pedig még mindig „bevett" és „tűrt" vallást emlegetnek, csak egy már lejárt időszak lomtárából szedegetik elő a megrozsdásodott fegyvereket, mert ma már csak „törvényesen elismert vallások "-ról lehet szó, S a zsidóké is az. S midőn hatszázezer polgár teljesíti vérben, adóban (Ellenmondás balfelől) s közülök számosan egyebekben is polgári kötelességeit : akkor nem méltányos, hogy a főrendiház, a jogok osztásánál, mint valami pária-csoportot, lenézőleg, figyelmen kivül hagyja. Ily szellem nem fér össze koiunk igazi lelkével: az emberszeretettel és fölvilágosultsággal. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Miért fogadja el?) Majd meg fogom mondani, csak méltóztassanak türelemmel lenni. (Derültség.) Ha elfogadom, indokolni is fogom. (Halljuk!) De nem tartom azt a főrendiház méltósága érdekében állónak sem. E méltóságot jobban fentarthaták vala, ha — mintegy a kor követeléseként —- önként befogadják az izraelita hitfőnököt, semhogy kénytelenek lesznek majd I tűrni és hozzászokni, midőn köztük lesz. Mert azt hallották, hogy ott lesz. A pont kitörlésének a társadalomra nézve csak sajnos eredménye lehet, mert — noha meg vagyok győződve, hogy szándékon kivül — ezzel csak annak a szövetkezetnek adtak szarvat és vérszemet, mely a szeretetlenség, a gyűlölködés magvait hintegeti, a minek ugyancsak rossz aratását látta már néhány megye és város. Az elérhető vallási jogegyenlőség, a társadalmi és nemzeti erősödés, a jogfejlődés és emberi méltányosság nem arra intik a kor fiait, hogy a polgárok közti meghasonlás szítóinak még ily magas testületek is táplálékot nyújtsanak. Hazánknak minden egyes polgár erejére szüksége van s ez erők kellő kifejtését akadályozza minden olyan tény vagy törekvés, mely csökkenti az összetartozás érzetét s az egybeolvadás különben is lassú folyamatának belső békétlenségben vet akadályokat. Nem kellene ürügyeket, kibúvó ajtókat keresni ott, hol a közérdek, a szabadság szelleme és emberiesség azt követelik, hogy hajoljunk meg egészen a jogegyenlőség elvei előtt. Az alig múlt idő politikai életének szabadelvű bajnokai annyi nemes küzdelemmel vívták ki számunkra a jogegyenlőség áldását, hogy nekünk, az utódoknak, nem szabad e vívmányt — hála fejében — káros divatú ellenszenvek és fenhéjázó szeszélyek játéklabdájává sülyesztenünk. A főrendiház többsége a törvényjavaslat egy liberális elvét sértette meg a kérdéses pont kihagyásával — s ha én most fogom indokolni szavazatomat — e miatt még sem kívánom törésre vinni a dolgot, azért van csupán, mert egyfelől meg vagyok győződve, hogy az üzenetváltás sikerére ezúttal nincs kilátás, másfelől tudom, hogy ez a csorba már az uj ház első megalakulásánál ki fog köszörültetni, még pedig oly módon, mely ismét csak azt fogja bebizonyítani, hogy kormányunk és pártunk joggal viseli a „szabadelvű" nevet. (Élénk helyeslés jobbról. Ellenmondás balfelöl: Ohó!) Egyéb módosításhoz nem szólok, minthogy már úgyis elég hosszasan vettem igénybe a t képviselőház becses idejét. Csak még néhány szót általánosságban. Lelkemen fekszik, hogy a javaslatból törvény legyen s belátom, hogy ez a kérdés a két ház közt — ha egyről-másról nem bírnánk lemondani — oly huzamos politikai harczra vezethetne, melynek az állam, a nemzet, a társadalom nem kis kárát vallhatják. Ily harcz helyett jobb a megalkuvás, a harcz előtti békekötés. így kívánja az eszély, mely pártunk egyik helyes vezérelve. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ha nem lehet egyszerre meghódítani azt az egész területet, melyre a közjó szempontjából szükségünk volna: érjük be egyelőre — még ha megerőltetésünkbe kerül is — azzal az elfoglalható értékes részszel, ' melynek sánczaiból majdan könnyebb szerrel tör-