Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-104

314 104 országot ülés április 16. 18H5. lesz egyszersmind a közvéleménytől, a nemzet akaratától, mert csakis a főnemességnek gazdag része gyakorolván ezentúl a főrendiházban jogokat, ezeknek kasztszeríí érdekei nem egyszer összeütközésbe fogaak jönni nem csak a nemzetnek általános, hanem a képviselőház által is kifejezett akaratával. (Igaz! ügy van! a szélső balon) esnem lesz mód, nem lesz alkatmányas eszköz, hogy ellenállásukat megtörhessük. (Igaz! ügy van! a szélső talon.) Mi a főrendiháznak a képviselőházzal összhangba hozatalát a választás útján kívántuk elérni. (Helyeslés a szélső balon.) Először is azt óhajtottuk, hogy azok, kik születési joguknál fogva ülnek a főrendiházban, a maguk kebeléből válaszának bizonyos számú tagokat, azt remélvén, hogy a saját osztályuk, a saját rendjük becsülete érdekében a tudományra, érdemre, hazafiaágra s vagyoni függetlenségre nézve kiválóbbakat fogják bizodalmukkal megtisztelni; azt óhajtván másrészt, hogy körülbelül ugyanezen számban a törvényhatóságok küldöttei foglaljanak mellettök helyet. Ezek, bár kettős választás útján választatván, mégis a legközelebbi viszonyban állnának a nemzettel, annak törekvéseit, annak akaratát híven képviselendvén a főrendiházban és ellensúlyozván ekképen a másik rész aristocraticus velleitásait. A kormány a maga javaslatában ugyanezen czélt, tudniillik a két ház közötti összhangot tartván szem előtt és el akarván kerülni a súrlódásokat, más módhoz folyamodott, oly módhoz, melyet mi nem helyeseltünk, melyet mi elleneztünk, de a mely a kormány álláspontjából megérthető, tudniillik nagy számú kinevezett tagokkal akarta ellensúlyozni a született aristoeratákat és ime ez lévén, miként az előadó ur mai beszédében is kiemelte a kormány javaslatának egyik lényeges pontja, a t. ministerelnök ur erről a fontos pontról lemondani jónak látta ; ugy hogy most a kétszáz és néhány gazdag aristocratával mondhatjuk olygarchával szemben azon elem, melyet a kormány amazok ellensúlyozására akart bevinni azoknak alig V

5-öt részét fogja képezni, Meglehet itt is, mint a bizottságban azt fogja kérdeni az ellenzéktől a t ministerelnök ur: hogy mit mondtunk volna akkor, ha a kormány feje a főrendekkel szemben e követeléshez ragaszkodik, nem arzal vádoltuk volna-e, hogy semhogy ezen egy pontot feláldozná, inkább az egészet koczkáztatta, kocck áztatta a maga hatnlmi vágyának érdekében. ( Ugy van! a szélső baloldalon.) De hát mióta veszi B>: mba a t. ministerelnök ur már előre az ellenzéknek lehető, ámbár valószínű szemrehányásait? És ha at„úl tartott, hogy azért fogja majd vádolni az ellenzék, a miért hogy azon pontját a törvényjavaslatnak feláldozta azzal, hogy hatalmi törekvései érdekében áldozta fel, vájjon miért nem jutott eszébe, hogy ugyanezen vádat emelheti most, azt mondván: azért engedett a t. ministerelnök ur a főrendek követeléseinek, hogy ne kénytelenittessék az egész törvényjavasLtot akár visszavonni, akár bukásnak tenni ki a másik házban, hanem megmaradhasson továbbra is a hatalmi polczon, melyhez annyira ragaszkodik, (Ugy van a bal és szélső baloldalon.) Ez által a t, ministerelnök ur nézetem szerint hármas hibát követett el. Hibázott maga s illetőleg az egész kormány, sőt a kormányban leendő utódjai ellen. Vétett a többség és vétett végre a párlamentarismus ellen. Vétett maga ellen, mert ez által elárulta a főrendekkel szemben gyengeségét, mert e miatt jövőre is kénytelen lesz a főrendekkel számolni és nem a képviselőház, hanem a főrendek akaratát venni tekintetbe, (ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) És ha önmaga a ministerelnök ur, meglehet beleélte magát e gondolatba, megfontolta-e, hogy utána más kormányok is következnek és hogy azok is hasonló helyzetbe jutnak az aristocraticus főrendiházzal szemben ? 1848. szeptemberében, mikor Jellasics a fővároshoz közeledett, a teendő intézkedésekkel szemben a ministerium kebelében nézeteltérések merülvén fel, gr. Batthyány helyén látta beadni lemondását. Vele természetesen az egész kormánynak le kellett volna mondani. Szemere azonban és Kossuth Lajos megmaradtak, (Éljenzés a szélső haloldalon) nehogy az ország oly válságos időben vezetés, kormány nélkül maradjon. De ezen minden esetre abnormis állapot nem tarthatván soká, maga Kossuth kérte Batthyányi, könyörgött neki, a haza érdekében, hogy vonja vissza lemondását, illetőleg engedje meg, hogy őt István nádor újra kinevezhesse. Batthyány hazafiúi kötelességének tartotta engedni a felszólításnak és újra kineveztetett ministerelnöknek. De midőn neki egy barátja elhatározásához szerencsét kívánt, keserű gúnynyal azt mondta: igenis minister vagyok, Kossuth Lajos kegyelméből. Mert Kossuth volt a helyzet ura. A t. ministerelnök ur, kinek a képviselőház és a fejedelem bizalmából kellene helyét elfoglalnia, félek ezentúl azt mondhatja, vagy mondhatják neki mások; ministerelnök a főrendek kegyelméből. (Helyeslés és éljenzés balfelöl.) De vétett a ministerelnök ur saját többsége ellen is, (Halljuk!) azon többség ellen, mely az eredeti törvényjavaslatot daczára az ellenérveknek, melyek innen oly meggyőzően hangzottak, megszavazta és a melytől most azt követeli, hogy saját meggyőződését cserben hagyván, a t. ministerelnök ur meggyőződését fogadja el. (Ugy van! balfelöl) De vétett a parlamentarismus elve és alapeszméje ellen is. (Halljuk!) A parlamentarismus ugyanis azt kívánja, hogy a törvényhozás súly-