Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-91

91. országos ülés márezins lö. 18S5123 közegekre, a kik szintén bevétetnek most a nyugdíjképesek közé, mint például az űtkaparók, hidfelngyelők, fegyház- és fogház-őrök stb,, ezek nyugdíj igényét annyira természetesnek tartom, minden oldalról oly kevéssé volt ez megtámadva, hogy ennek magyarázatába sem bocsátkozom, mert a t. ház türelmével visszaélni nem akarok. Sőt többet mondok, bár a vitás kérdések közé tartozik az a két intézkedés, a mely a 25. §-ban a ministerek és államtitkárokra vonatkozik, még ezt sem szándékozom tüzetesen kifejteni és tüzetes vita tárgyává tenni az általános tárgyalás alkalmával. Mert azt hiszem, hogy a mint a részletes intézkedések az egyes szakaszokban előfordulnak, ott lesz helyén azokat tüzetesen megvitatni és a különböző szempontokat megállapítani. (Helyeslés.) De másfelől, azt hiszem, ha már ezen általános vita alkalmával fel nem hívtam volna a t. ház becses figyelmét erre a pontra, bizonyos elhallgatással, szándékos mellőzéssel vádoltattam volna. Ennek következtében igen röviden bátor leszek erre a pontra is reflectálni. A törvényjavaslat megállapítja, hogy a parlamenti ministerek és államtitkárok bizonyos szolgálati idő, tudniillik három év után, még ha sajáí kérelmükre mentetnek is fel, nyugdíj képesek és nyugdíjban részesülnek. Én, t. ház, ezt az intézkedést helyeslem és a pénzügyi bizottság nevében a t. háznak előre is elfogadásra ajánlom. Ennek megítélésénél én, t. ház, nem indulok ki más, mint tisztán parlamenti és társadalmi szempontból. Mert azt hiszem, mindnyájan találkozunk abban a kiinduló pontban, hogy tudniillik akarjuk, hogy Magyarországon a parlamenti élet erős, egészséges legyen és annak sorompói az utolsó poleztól kezdve-a legmagasabbig mindenkire nézve egyaránt nyitva legyenek, akarjuk azt, hogy az anyagi viszonyok valakinek szorgalma, tehetsége s érdemei alapján való elŐhaladására károsan ne folyjanak be; akarjuk, hogy a democratieus elemek előre törjenek és érvényesítsék tehetségeiket, mert erre különösen nálunk, a mi társadalmunkban, inkább mint bárhol feltétlenül szükség van. Másfelől tudjuk azt, hogy minden országban, a mely előre haladt és ezzé akarjuk tenni hazánkat is, erre törekszünk minden erővel az állami functio, az állami működés összehasonlíthatlanul hátrányosabb anyagi jutalmat nyújt azon működéshez képest, melyet egy fejlett társadalmi és közgazdasági élet nyújt azoknak, kik szorgalom és tehetség által kitűntek. Ennek következtében tapasztalható már másutt is, különösen hivatkozom e tekintetben Anglia, Francziaország és Belgium példájára, hogy a politikai életnek tövises pályáját nem igen választják maguknak sokan olyanok, kik tehetségre, szorgalomra nézve talán felülmúlják a politikus osztályhoz tartozókat; és komoly megvitatás tárgyát képezte nemegyszer a muít évtized elején Angliában az a kérdés, hogy a kellő anyagi jutalom hiánya-e az oka ennek és nagyon illetékes egyének voltak azon a nézeten, hogy igenis ez az oka. Én, t. képviselőház, ilyen tisztán materialis szempontból nem akarom e kérdést megítélni, de tagadhatatlan az, hogy annak befolyása van erre. Igen természetes, mert a morális érzet, melyet az ember bir, kötelességévé teszi, hogy tehetsége s ereje által hazájának szolgáljon, de a hazája szolgálatában való működést mindenki ugy választja meg, a hogy családja iránti kötelességei megengedik ; és azt hiszem, hibáztatható lenne az az ideális ember, a ki családja iránti kötelességeit teljesen elhanyagolná csak azért, hogy hazája iránti kötelességeinek eleget tegyen, holott az állam és a társadalom ereje határozott an a családok ereiében és virágzásában rejlik. Azt hiszem tehát, mind a két szempontból, tudniillik a társadalmi egészséges fejlődés, a parlamenti élet szempontja — hogy ne mondjam — a democratieus szempont azt követeli, hogy elhárítsunk minden akadályt az útból, hogy bárki, kinek vagyona nincs, kinek születésénél fogva befolyása nincs, de szorgalma és tehetsége van, elérhesse a társadalomban és az államban és pedig épen a nép bizalma folytán érhesse el, a legmagasabb állásokat, (Helyeslés jóbbfélöl) hogy ne legyen soha azon alternatíva elé állítva, hogy vagy családja, vagy a társadalom és az állam iránti kötelességei közt kelljen választania. É tekintetben csak ezen általános szempontra hivom fel a t. ház figyelmét, de ez nemcsak e két kérdésre vonatkozik. Ezt az általános szempontot nemcsak itt látom érvényesítendőnek, de minthogy azt is tartottam hangsúlyozandónak, azért voltam bátor a t. ház figyelmét felhívni reá, mint a mi igénytelen felfogásom kiindulási pontját képezi. {Halljuk!) Azt hiszem, hogy a változó — és a parlamentaris rendszernél fogva nagyon változó — ministeri és államtitkári állást nem szabad olyanná tenni, hogy csakis vagyonos és vagyoni tekintetben teljesen független egyénekre nézve legyen hozzáférhető ; de viszont nem szabad azt közönséges hivatallá lesülyeszteni, nem szabad az illető egyént kényszeríteni arra, hogy minden rendszerrel, politikával megalkudjék, csak azért, hogy anyagi okból helyét megtarthassa. S ennek következtében nincs módunk másként gondoskodni erről, mint az, hogy az államban a legmagasabb, a legkoczkáztatottabb állásokon lévő egyéneknek is bizonyos idejű szolgálat után, még az esetben is, ha önként lépnek vissza, politikájuk lehetetlenségénél fogva nyugdíj biztosittassék. Nem magas, nem busás nyugdíjat, mely sinecurának tűnnék fel, hanem egyszerűen csak a megélhetés, a tisztességes lét biztosítékát kell nyújtanunk azért, hogy ez a kérdés anyagi és 16*