Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

88 C>9. orszásws ülés febrnűr 11. 18S5. által természetszerűen kellő határok közé szorított kedvezményezési jogot, mely részére ezen tör­vényjavaslattal biztositatik, feltéve, hogy az ala­kítandó felsőházban helyt foglaln k mindazon tényezők, melyek a társadalom való hangulatának kifejezésére és a társadalom elfogadott elveinek érvényesítésére hivatvák. És megnyugvással tapasztalom, hogy e javas lat — és főérdeine épen abban rejlik — nem rohan a társadalmi problémák felé; hogy egy­szerűen és teljesen szakítva a múlttal, elvont elmé­letek alapján oly intézményt létesítsen, mely a jövőben igen és megengedem, hogy a léte­sítendőnél talán jobban megfelelne a hozzá fűzött szabadelvű várakozásoknak, de a jelen fon­tos törvényhozási teendők elintézésében mindazon hiányokkal birna, melyekben azon reformok leied­zenek, melyeket nem a társadalom ültetett a tör­vényhozásba, de elvont elméletek alapján a tör­vényhozás ültet a társadalomba, hol is gyökérrel nem birva — mindaddig, mig a. gyökerezés lassú és bizonytalan processusán át nem esnek — vege­tálni igen, de életrevalóan működni nem képesek. Ezért nem tartottam volna szerencsésnek a törvén viavaslatba olyatén elveknek felvételét, melyek — mint az egész felsőháznak választás útjáni egybealkotása — legyen bár e választás a törvényhatóságok által közvetített, eddigelé társa­dalmi aspiratiók tárgyát nem képezték; sőt erre nézve a társadalom — legalább is törvényhatósá­gok szerint való felosztással — előkészítve nem lett; a mi nélkül pedig félő, hogy az írásnak ama mondása : „Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak" megfordítottál! lett volna az első választások után értelmezhető. Sőt ki kell jelentenem, hogy a jelenben! szü­letés szerinti főrendieknek azon jogát, hogy pusz­tán születésük alapján torvényhozókká legyenek és igy nekik a bölcső megadja a jo^ot, melynek gyakorlását a választó közönség legtöbb esetben — és helyesen — csakis hazafias érdemek jutalmául engedélyezi, vagy azok feltételével előlegezi az egyszerű polgároknak — jóllehet ez a szabadelvu­ség fogalmában gyökerező jogegyenlőséggel — és ajogoknak ugyanegy alapból való szerzésével első pillanatra ellentétben állónak látszik, elismerem és egyelőre fentartandónak vélem. A jogegyenlőséget ugyanis, kettős szempont­ból kell figyelem tárgyává tenni. Először azon szempontból, a miként a jog­egyenlőség minden észszel és szabadakarattal fel­ruházott egyénre az ő saját személyi és vagyoni vonatkozásaiban alkalmazandó és e szempontból retrográd irányú volna minden olyan törekvés, mely a jogegyenlőséget nem a legszorosabb érte­lemben és nem mindeTikire nézve egyforma módok és következményekkel kívánná alkalmazni. De másodszor tekintettel azon állásra is, me­lyet az ember a közéletben, mint egyúttal a társa­dalom mandatariusa elfoglal; mert ezen esetben nem közönbos a társadalom előtt, az, hogy miként használtatik azon jog, a mely az ő nevében és az ő terhére a mandatarius által gyakoroltatik. Ezen felfogás szerint lehet jogegyenlőségről következetlenség nélkül tágasabb értelemben szólani. E felfogás észszertísége visszatükröződik azon megkülönböztetésen, melyet a cselekvő és szenvedő választóképességre nézve mindenütt — a legszabadelvűbb törvényhozások mellett is — találunk. E felfogás érvényesítése azon törekvés, hogy a magán életben teljesen'egyenjogúäk közül eleve kiválasztassanak azok, kik viszonyaikból követ­keztetve, a közéletben a társadalom mandatariusává lenni praesumtive leginkább hivatvák. És ezért a főrendűek ezen jogának alapját nem annyira a születésben, mint az azzal egybe­kötött hivatásszerű neveltetésben találom. Mert ki más volna inkább hivatva hazáját mindenek fölött szeretni, ennek önérdek nélkül szolgálni, mint az, kit ahhoz nemcsak ősei hazafias erényeinek dicső emléke és példája, de vagyona is köti. Kit a mindennapi kenyér megszerzésének szüksége el nem foglal: kell, hogy teljesen ural­jon a kötelességérzete szolgálatára lenni a hazá­nak és nemzetnek, (Elénk helyeslés és tetszés jobb felöl) melyhez nemcsak a, dicsőült elődök fűzik, de mely neki is független és tisztelt létet biztosít? Azért a köznek való szolgálat, a mi a kenyér­kereset naponkénti gondjaival is terhelt egyszerű polgáremberben nemes ambitio, a főrendűnél egy­szerűen kötelesség. Csakhogy e kötelesség teljesítésére a jóaka­rat elégtelen. (Igazi JJgy van! jobbfelöl.) Csakhogy e kötelesség teljesítésére, igaza van Irányi Dániel igen t. képviselő urnak, a jó­indulat önmagában elégtelen. Ahhoz földesúri gaz­dagságon kívül ismeretgazdagság, köznapi gon­doktól ment lét mellett politikai tanulmányokban eltöltött élet kívántatik, melyeket azonban joggal elvár a hon azoktól, a kiknek e nemes hivatáshoz jogot is ad. {Élénk helyeslés jobbf elöl.) Én mindezeknél fogva t. képviselőház, a fő­rendeknek főrendiházi tagsági jogát nem ismerem el oly kiváltságnak, a melylyel kötelezettség nem jár, hanem a joggal együtt oly kötelezettségnek tartom a haza, és nemzet iránt, melynek minden tekintetben hivatásszerű és melyre minden tekin­tetben illik az, a mit a franczia mond a nő hiva­tásáról : „il ne suffit pas d'étre innocent mais il ne fant mérne pas étre sotipeonné*. (Hosszantartó élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) És ez világosítja meg előttem a vagyoni census jogosultságát is, mely a főrendieknek felsőházi

Next

/
Thumbnails
Contents